Kövess minket

Fezen

Yngwie J. Malmsteen a FEZEN színpadán

A FEZEN 2. napján igazi nagyágyúk vették be a Fehérvár színpadot. Az este fénypontja kétség kívül a svéd gitárvirtuóz, Yngwie J. Malmsteen volt.

Megosztva


A délutánt a Kowalsky és a Vega, illetve Péterfy Bori nyitotta meg. Ezt követően azok, akik nyitottak voltak a francia újhullámra, azoknak úti célja a Harman színpad volt, ahol a Nouvelle Vague lépett fel.

Késő délután, a Fehérvár színpadon a Lord kezdte megteremteni a hangulatot az esti fellépőkhöz. A szombathelyi bandának már ilyen korai időpontban is sikerült szép számú embert a színpad elé csalogatnia. Őket követte egyenesen Angliából a Subways. A bandától többek között hallható volt tőlük a Spíler című filmben felcsendülő Rock and Roll Queen is.

Az este további részében a zúzásé volt a főszerep. A heavy metal társadalom 2010-ben egy fontos embert vesztett el Ronnie James Dio személyében. A Dio Disciples elevenítette fel bő másfél órában a legenda munkásságát. Saját számain kívül – úgy, mint a Holy Diver – hallhatóak voltak Black Sabbath dalok is. Dio 1972-ben került be a legendás bandába a Rainbowból, miután az egyre halványabb teljesítményt nyújtó Ozzy Osbourne-t kirúgták.

23:00 után minden elcsendesült. A svéd gitárvirtuózra ugyan kicsit várni kellett, amit a közönség türelmetlenül viselt, de miután elkezdődött a koncert. Yngwie J. Malmsteen remek játékával mindenkit kárpótolt. Hogy az akkordokat mindenki tisztán élvezni tudja a környéken erre a bő másfél órára minden elcsendesedett.

Egy időben a Fehérvár színpaddal, messzebb, közel a bejárathoz a Hammerworldben azok, akiknek nem jött volna be a két fentebb említett együttes, ők sem unatkoztak. Előbb a Leander Kills csapott a húzok közé, majd az estét a Hollywood Rose zárta. 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés