Zeneileg nincs is Gege stílus, inkább szövegileg van

Forrás:

Gege a hazai underground szcéna egyik elismert, megbecsült tagja, aki az Akkezdet Phiai egyetemén (na meg a Pázmányon) végzett és fiatal kora ellenére régi motorosnak számít – már 2014-ben felkerült a térképre a Rimbiózis nevű formáció tagjaként. A hat főt magába foglaló, két albumot megélt csapat után szóló karrierre váltott és első igazi nagylemeze, a Dokumentum után a Csapdával folytatta a diszkográfiájának színesítését. A Dürer Kertben felnövő rapper márciusban droppolja a következő albumát, így leültünk vele átbeszélni a múltat, jelent és a jövőt. Miután említette, hogy Clippers fanként neki már nyáron megjött a Jézuska (bár kockás ing és szakállápoló termékek helyett két kétméteres kosárlabdázót hozott), elkezdtük picit feleleveníteni a korábbi éveket.

OFF: A Kulter a Rimbiózis “Nyelvcsalád” lemezét az évtized legjobb albumai közé válogatta, amihez először is gratula, mert a hazai (és nem csak hip-hop) szcéna legjobbjaival kerültetek egy listára, mint például a rád is nagy hatást gyakorló Akkezdet Phiai (az AKPH Kottazűr lemeze a második, a Rimbiózis albuma a hetedik helyre került). Milyen érzés, hogy egy listára kerültél, pontosabban kerültetek ezekkel a nevekkel?

Gege: Hát, kurva jó! Én később kezdtem el hip-hopot hallgatni, nem az volt, hogy ezt pörgette otthon a bátyám és ezért én is rákattantam. Először magyar alterrel kezdtem, Kispált, 30Y-t hallgattam, így nemcsak az Akkezdet indított el ezen az úton. Kb. 13 éves lehettem, amikor először jött szembe az Akkezdet lemezt, azon rajta voltam 2 évig, meg nyilván elkezdtem más magyar hip-hopot is keresgélni, a hip-hop.hu fórumon nézelődtem az új cuccok után és beleástam magam a magyar rapbe. Viszont az Akkezdet lemez igazán elkapott, újra és újra rácsodálkoztam a szövegekre, miközben rájöttem, hogy én is ezt akarom csinálni. Az meg, hogy ezen a listán rajta voltunk a “Nyelvcsalád” lemezzel (amire szerintem nem sokan emlékeznek), nincs annyira benne a kánonban. Ez a lemez egy olyan állomása volt a saját karrieremnek, amire nagyon büszke vagyok. A “Nyelvcsalád” ha nem is páratlan, de nagyon ritka teremtmény, mivel nem nagyon volt még, hogy Magyarországon ennyi MC, számszerint 6, ilyen szoros együtt dolgozásban hozott létre valamit. Hat különböző hang, de mégis olyan témákat találtunk, amik összegravitáltak minket.

Hogy érzed, lesz még valaha Rimbiózis lemez?

Igazából született egy másik lemez is, 2016-ban Közellátás címen, de azt nem ismerik annyian. Kijött az, hogy különböző életkorú és életszakaszban járó emberek vannak a csapatban, mindenkinek más szinten volt fontos a zene, mindenki mást próbált meg vele elérni, mások voltak a prioritások. Felmerült, hogy csinálni fogunk új cuccokat, én nyitott vagyok rá, de nekem is besűrűsödtek mostanra a dolgok, illetve a tagokkal sem tartom napi szinten a kontaktot: Petey-vel még igen, NB-vel is hébe-hóba, viszont az ATF-fel már nem, tőlük valaki már abba is hagyta a zenét, már a második lemezen sem volt rajta. Nem tudom, hogy lesz-e még valaha, de vannak rá hajlandóságok.

[vembed youtube=”o6fQ6sZwl80″ ]A Dürerben megrendezett, december 29-ei évzáró hip-hop eseményen a Slow Village és Saiid előtt léptél fel, ami gondolom hatalmas élmény lehetett, tekintve, hogy nagy befolyással volt rád az AKPH.

Igazából léptem már fel a trAnzKaPHa és Saiid előtt is, de maga az Akkezdet Phiai előtt nem, mert mire komolyabban belekerültem a véráramba, addigra feloszlottak. Egyszer igazából az Újonc nyitott nekem, hisz ő lépett színpadra először, ott el is poénkodtunk, hogy “elkezdtem hallgatni ezt a csávót, aztán most már ő az előzenekarom”. De igazából hatalmas megtiszteltetés és próbálom magamat is a helyemen kezelni, próbálok úgy gondolkozni, hogy nem véletlenül jutottam el idáig. A Dürer fellépés viszont azért volt extrán különleges, mert amikor elkezdtem még a gimiben hip-hopot hallgatni, akkor volt egy osztálytársam, aki firkász tag volt, amire énis ráéreztem. Vele mentem el először rap bulikra a 2010-es évek elején a Dürerbe. 500 Ft volt a belépő, de annyira szétbaszták a helyet, hogy megdrágították végül a belépőt. Szanaszét tagelték az egészet, meg kannákkal fújtak a folyosón, akkor még a security nem volt annyira erős, így nem mentek oda a több száz rosszarcú graffitishez, hogy “légyszi, ne baszd már szét a falat”. Ezért is nagyon fontos szereplő a Dürer Kert abban, hogy én a hip-hop kultúra része lehetek, kemény, hogy az évtized utolsó hip-hop buliján már én is a színpadon állhattam.

Ha belegondolok, a Kulteres listán Ti vagytok meg az Akkezdet, akik hip-hopok, szóval ez külön kiemelendő szerintem.

Igen, ami számomra külön fless volt, hogy 2018-ban a Stenken a “Csapda” lemezem harmadik lett az év legjobb magyar lemezeinek listáján, ahol – ha jól gondolom – még nem is volt korábban hip-hop lemez a top3-ban. Bár a 2019-es top10-es listán már második helyre került AKC Misi lemeze, ami már mondjuk inkább trap, mint hip-hop, mondjuk én ezt alapvetően egy tőről fakadónak vélem.

Egyértelműen egy kaptafa, az én szemszögemből a hip-hop elkezdődött 1979-ben, folyamatosan fejlődik, alakul a hangzása és a trap fullba hozzátartozik, nem is tudnám annyira gyökeresen elkeríteni egy másik szcénára.

Az az érdekes, hogy például Post Malone-ra azt mondanám, hogy trap zene, de közben nem tartom hip-hopnak, mert maga az a sztíló, a flow, amiben megszólal már nem kötődik a raphez. Míg mondjuk egy Travis Scottnál, főleg a régi cuccain, van egy nagyon erős gyökere annak, hogy ez rapből ered, de Post Malone már kb. úgy énekel, mint mondjuk a Good Charlotte.

Ha jól tudom magyar tanári végzettséged van, ki az az író, költő, akit a legtöbbször forgatsz?

Az az érdekes, hogy amíg kijártam az egyetemet, rengeteget olvastam, főleg regényeket, de mostanában már nem. Mindig is jobban szerettem a verseket, jobban szerettem ha kevesebb a szöveg, mint amit gondolok róla. Szóval legyen rám valamilyen hatással és azt a hatást folyamatosan görgessem magamban, ezért is szerettem leginkább a verseket. Az új lemezemen nagyon ritka az olyan szám, ami 3 perc feletti, a legtöbb rövid, de kompakt szövegelés, kis megállók. A versekben is valahogy ezt kedvelem. Hetente azért háromszor leülök és verseket olvasok. Van az asztalomon Kányádi Sándor, és Pilinszky, mert ő számomra alkotásában és művészetében egy követendő példa, főleg a tömörségében meg a kifejezésmódban, érzékeltetésben. Petri-t is sokat olvasok, neki a posztmodern humorát szeretem, Orbán Ottó, Parti Nagy Lajos, ők lírából, akiket nagyon szeretek, de ott van Kovács András Ferenc is, neki olyan ráérzései vannak, hogy kb. Babits reinkarnációja. Prózából legutóbb Mészöly Miklós Az atléta halálát olvastam, csak sokszor az van, hogy hazaérek melóból aztán inkább Xboxozom vagy másfél órát, aztán beülök a géphez és zene hallgatás, csinálás, így kevés időm jut rá.

Forrás:

De jelenleg copywriterként dolgozol. A tanári életet megpróbálod valaha?

Pillanatnyilag nem tanítok, soha nem is alkalmaztak. Mindössze egy évet, gyakorlat során tanítottam, két különböző gimiben. Igazából azért nem mentem el tanítani, mert 133 ezer forint a kezdőfizetés, és abból a pénzből egy szobát nem tudok bérelni. Mellette meg csinálom a zenét, így olyan melót akartam keresni, amiből meg tudok élni, és viszonylag független tudok maradni, kötetlenebb a munkaidőm. Az viszont hiányzik, hogy nekem az ars poeticám a zenében is az, hogy egy kicsivel többet adni az embernek, mint amit várnak. Ezt tanárként, ha igényesen és szorgalmasan dolgozik az ember, akkor meg lehet csinálni, de a hip-hopban is felfedezhető ez a vonulat. Nem ítélem el azt sem, aki könnyen emészthető hip-hop zenéket csinál, de én annyiban kötöm az ebet a karóhoz, hogy a hip-hop alapvetően egy ellenkulturális dolog.

Igen, a nagyszínpados hip-hopot is lehet úgy csinálni, hogy az true maradjon a gyökerekhez. Ezért is szeretem pl. Kendricket, aki stadionokat tölt meg, de mégis sokkal jobban elismeri a hip-hop kultúra, mint pl. Drake-et, mert egyfajta tanítói szerepet tölt be.

Így van, azok a sztorik, amik a “Good Kid, M.A.A.D City”-n vannak, egy olyan korlenyomat, amit nála senki sem kapott el akkoriban jobban a hip-hopban. A másik, akit nagyon szeretek ebből a szempontból, az Vince Staples. Ő általában a feketék problémáiról, a negatív megkülönböztetésről rappel, mind olyan téma, amiket én nem érzek a saját bőrömön, de közben úgy érzem, nekem is át kell élnem azt a dühöt, amit ő érez. Ezt nagyon kevesen tudják előhozni belőlem, de Vince Staples és Kendrick ilyen.

Rajtuk kívül van még olyan kiemelendő előadó, akinek mindig várod a megjelenéseit?

Nagyon sokan vannak. Az egész Dreamville kiadót nagyon szeretem, J.I.D. első nagylemezét borzasztó sokszor hallgattam, abszolút favorit Mick Jenkins, a Waters az utóbbi évtized kb. legjobb lemeze számomra. Ahhoz, hogy megértsük, tudjuk követni az ő rímeit, nagyon megfeszített figyelem kell. Mac Millert is nagyon kedvelem, de ugyanígy  Travis Scott cuccai is elkapnak. Náluk az az érdekes, hogy Travis Scott a produkcióinak a 40%-a és akkor lehet, hogy még sokat mondtam, mert ugyan ott volt, hogy belerakja a fontosabb kreatív inputot, de ott áll mögötte egy rohadt nagy stáb, akik azon melóznak rengeteget, hogy az valóban úgy is szóljon. Ezzel szemben Mac Miller abból szempontból ósuli, hogy mindent magának csinált. Ő otthon felvett zenéket csinált, max. a mixeket bízta a profikra és mindenbe beleszólt. Egy időben kb. 1-2 évig csak brit rappet hallgattam, a High Focust nagyon csípem, közülük Jam Baxter meg a Four Owls volt a nagy kedvencem. Most meg a Blah Records meg a Cult Of The Damned, amit kiemelnék.

A Dokumentum és a Csapda kiadása között 1 év telt el, mégis érezhetően nagyon más a hangzásuk. A Dokumentum boombapesebb, míg a Csapda a trap vonalon mozog hangzásában. A Soundcloud rap, trap atmoszféra előretörése volt az, ami kiváltotta ezt a hangzásbeli változást vagy csak ki akartad magad próbálni ilyen alapokra is?

Amikor elkezdtem csinálni a Dokumentumot, akkor még nem is vágtam a trapet, nagyon távol volt tőlem az egész, nem is akartam hozzá közelíteni, mert amit tapasztaltam belőle, az nekem nem volt szimpatikus. Nem fikáztam, mert nem ismertem annyira, hogy bíráljam. Aztán ahogy elkezdtek a saját környezetemben is népszerűek lenni ezek a zenék, akkor így baszta picit a csőröm, hogy ugyan a mainstream hip-hopban mindig is a kocsikról, pénzről meg picsákról volt szó, de a trapben nagyon durván fetisizálva vannak ezek a témák. Ez volt az, ami életre hívta a Csapdát. Láttam, ahogy emberek flesselik a trekkeket és nem értettem, hogy ebben a szociokulturális közegben, ebben a társadalmi kontextusban, amiben mi élünk, hogyan illeszkednek be ezek a számok. Arról szerettem volna beszélni, ami körülöttem van és azt láttam a legjobb útnak, ha azon keresztül közelítem meg, ami nincs körülöttem, azzal próbálom összehasonlítani és egyben elkülönböztetni. Úgy éreztem, hogy a trap által képviselt miliőt nagyon jól lehet ellenpontozni azzal, hogy mi itt a valóság. Nekem nincs kötődésem, nem vagyok 100%-os boombap, nem fikázom a trapet, a grime-ot, én mindig úgy fogtam fel a rappelést, mint egy kifejezési forma. A szavak, amiket használok, a regiszter, amiben beszélek, a flow-k, amiket használok, mindig is ez volt fontos, ezért azt mondanám, hogy zeneileg nincs is Gege stílus, inkább szövegileg van.

[vembed youtube=”UonEyD_39MM” ]Nálam az egyik legtöbbet pörgetett track a “Kelet”. Az épp a Dokumentumon van, de szerintem simán át lehetne rakni a Csapdára, még a beatnél is van egy apró, finom trapes áthallás. Kiváló leírása egy 20-as éveiben járó fiatalnak, hozzád is közel áll, mert minden koncerteden eljátszod.

Szerintem a legjobban sikerült számom, épp ezért nem tudom megmondani, hogy hogyan is készült. Ha tudnám, mindig úgy csinálnám. Közben vannak olyan szövegeim, amik felett ültem 5-6 órát, mégse sikerültek olyan jól. Ezt sokan elmondták már, nem az ember alkot, hanem kvázi lehív valamit, valahonnan, ami már készen van és csak szavakba kell önteni, de ez valahol már létezik, csak akkor ezt pont megtalálod és átfut rajtad. Nem gondolom, hogy ez mindig így lenne, vagy, hogy egy jó szám ezen múlna, mert ez egy tudatos alkotási folyamat, de valamikor ez tényleg kialakulhat. Van amikor görcsölök rajta, de azokat sokszor elengedem inkább. A jegyzeteim tele vannak random szókapcsolatokkal-kifejezésekkel, amit másoktól hallottam, aztán ha van egy szabad fél órám nekiülök írni, és lehet megtalálok olyat, amit már elfelejtettem és arról eszembe jut egy következő és már meg is született 4 sor. Ez a négyes meg később beépülhet egy másik szövegbe vagy egy témába, esetleg az szüli meg a témát. Ettől függetlenül a Kosztolányitól kezdve nagyon sokan írtak arról, hogy hogyan születik bármi az ember agyában és kb. nincs két olyan ember, aki ugyanazt mondaná.

A Csapdán konkrétan nincs közreműködő, míg a Dokumentumon a már-már megszokott arcok mellett, mint például a Sör és Fű, Slow Village-es srácok, Oriza, ott van pl. Zenk is vagy Busa Pista. Miért engedted el a feateket a kislemezednél?

A Csapdát már az elejétől fogva egy olyan dolognak éreztem, amibe nem fér bele más, teljesen a saját nézőpontomnak tekintem a lemez ars poeticáját.Tudtam, hogy egy kompakt egésznek akarom a lemezt, rövidebb számokkal. Volt ugyan róla szó, hogy az Oriza és Goulasch rajta lesz, de mindenki a saját dolgát csinálta. Rájöttem, hogy erre igazából nem is kell senki, nem kell pl. 12 számot csinálni, hanem elég 8, de akkor az legyen egy kerek egész. A Dokumentum áll vagy 20 számból, ott nehéz egymagam kitölteni azt az időt. Az, hogy oda kiket hívtam be, az nagyon vegyes. Említetted Zenket, de ugyan ide sorolnám Phatet is, akik kurva nagy hatással voltak rám és velük nőttem bele a magyar rapbe. A következő lemezen egy olyan előadó van, akivel nem vagyok ilyen közelebbi kapcsolatban, ő a Kizárt nevű tag a Kamarából, aki egy kibaszott zseni. A többiek viszont, akik rajta vannak, azok kb. mind a barátaim.

Az “E N G E D”-den közreműködő Lil Frakk az első a Dokumentum után, akivel közreműködtél, ennyire elnyerte a bizalmadat?

A Frakkal már jó ideje barátok vagyunk, de amikor először odajött hozzám egy Slam eseményen, akkor még csak 14-15 éves volt és mondta, hogy mennyire csipázza a Rimbiózist, meg szereti a cuccainkat. Aztán elkezdtek lehívni minket Gödöllőre, ahol bulikat szerveztek, majd úgy alakult, hogy tök jó barátok lettünk az évek alatt. Azt a számot egyébként különösen szeretem, mert úgy érzem, hogy ő ott valami olyat csinál, amit Lil Frakként még soha. Olyan hangvételű az egész, hogy ott nem is Lil Frakk, hanem csak simán Frakk.

[vembed youtube=”APb0aHmizPc” ]A Kultúrtrógeren mondtad, hogy a “kultúrára nem jár állami pénz”, ami ennél aktuálisabb nem is lehetne, tekintve, hogy az NKA-t picit szétbarmolták. A számaidban amúgy is többször rendszerkritikus hangot ütsz meg, érződik, hogy nem vagy kibékülve a jelenlegi helyzettel.

Amikor azt mondom, hogy a “kultúrára nem jár állami pénz”, akkor nem az NKA-ra gondolok, bár épp az, ami állami pénzen kultúrát biztosít a magyar népnek. Szerintem az egy kurva jó dolog, amikor a köz pénzét valami olyanra lehet fordítani, mint például a Tranzkaphka, vagy a Slow Village klipje. Tehát értékes művészeti alkotásra fordítják, és az a pénz nem elbaszódik, nem aréna lesz ott, ahol távolra néző világbajnokságot rendeznek 2040-re. Másrészt gecire nincsenek rendben ebben az országban a dolgok, de ez nem csak a Fidesz felelőssége, a rendszerváltás óta nagyon el vannak baszva a dolgok, ugyanúgy tehet erről a baloldal, akiknek megvan a Gyurcsánnyal a saját történetük, megásták saját maguknak a sírt, amiből majd a harmadik évtizedben vagy valamikor kimásznak. Igazából az zavar, hogy nagyon durván palira vannak véve az emberek, olyan narratívák vannak elültetve az emberek fejében, amik nem léteznek, az emberek szemébe hazudnak. A 2000-es évek az információról szólt, az a legnagyobb érték, hogy kihez mi jut el, az alapján tud dönteni a saját életéről, vagy közéleti és politikai kérdésekben. Plusz azért van bennem düh, mert tanultam valamit több évig, amit úgy érzem, hogy a társadalom számára értékes, hasznos lehet, erre a végén meg vagyok baszva, mert nem tudok, nem tudnék belőle megélni.

Az új lemez címe “Út”, elvileg tavaly ősszel már megjelent volna, ami végül nem jött össze. StackOne és Csontos csinálta az alapokat. Mesélj még kicsit róla.

Az Út arról szól, hogy mit von le azokból a dolgokból az ember, amiket befogad és azokat hogyan vetíti vissza magára. Erről szól az Út, erre egy kísérlet, hogy minden ami történik azt a helyére tudjuk-e rakni, vagy nem tudjuk, vagy kell-e, hogy a helyére rakjuk, ez a kételkedés, nem konkrétumok kinyilatkoztatása, sokkal inkább kérdésfelvetés az egész lemez. A közreműködők közt ott van Lil Frakk, Oriza, a Sör és Fű, Lusta Geri, Keezart és Phlat. Március 6-án a Mika Tivadarban lesz lemezbemutató.

Az eddigi single-ök alapján érezhetően megint hangzást váltasz, most a lo-fi kerül terítékre?

Igen, lo-fi hangzású lesz, amit még nem mondtam korábban, de az új lemezt leginkább az Earl Sweatshirt “I Don’t Like Shit, I Don’t go Outside” című lemeze inspirálta. Az amikor kijött, már akkor is sokat hallgattam, de amikor a Csapdát csináltam még akkor is sokat pörgött. Az Út nyilván nem ugyanarról szól, nem az a fajta sötétség és befordulás van rajta, mint azon, de hangzásában és vibe-jában ahhoz tudnám leginkább hasonlítani.

Az „Út” hivatalosan március 1-én, vasárnap jelenik meg, de alább már lehet csekkolni előzetesen a teljes lemezt YouTube-on.