Kövess minket

Hiphop

3 éves fiával az oldalán vette át Drake az “évtized előadója” díját

Megosztva

Vasárnap a Los Angeles-i Microsoft Theaterben tartották meg a 2021-es Billboard Music Awardsot, ahol többek közt Drake-et is díjazták, ő lett az “Évtized előadója“.

Drizzy egy róla készült, az eredményeit ünneplő montázs után ment fel a színpadra, 3 éves, Adonis nevű fiával az oldalán, akinek aztán át is adta az arany mikrofont. Drake ezután a kissé megilletődött fia mellett belekezdett a köszönőbeszédébe.

Nagyon tudatos vagyok a zenémmel kapcsolatban, és ha jó munkát is végzek, mindig azon gondolkodom, hogyan lehetett volna még jobb. Ritkán ünneplek meg dolgokat. Azok, akik otthonról figyelik ezt, és azon agyalnak, hogyan értem ezt el, ez a válaszom — annyira bizonytalannak kell lenni a végeredménnyel kapcsolatban, hogy egyszerűen csak csinálod tovább, annak a reményében, hogy hátha rájössz a nyerő formulára” Drake ezután hozzátette, hogy hihetetlenül sok ideig elemezte már az életében, hogy mit csinált rosszul, de ezen az estén biztos benne, hogy valamit jól is csinált. A rapper ezután a fiát is a magasba emelte, de ő láthatóan nem élvezte a sok ember jelenlétét.

Drake először 2009-ben tűnt fel az amerikai nagylemez és EP eladási slágerlistán, a Billboard 200-on, azóta kilenc albuma jutott fel az első helyre, ami egyedülálló teljesítmény az elmúlt évtizedben. Drake imád amúgy rekordokat döntögetni, mondhatnánk, hogy ez az egyik kedvenc hobbija, övé az elmúlt évtized legtöbb top 10-es helyezése a hivatalos kislemezlistán (45db), de ő került fel a legtöbbször is a 100-as listára, összesen 232 alkalommal.

(Billboard)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük