Kövess minket

Hiphop

50 Cent inkább 6ix9ine-t fogadná fiának, mint saját, biológiai gyerekét

Fifty nem igazán szereti fiát, Marquise-t, hajlandó lenne inkább a frissen szabadult Tekashi-t a nevére venni

Megosztva

Forrás:

Tekashi 6ix9ine alig lépte át a zárkája küszöbét, hogy bevonulhasson a házi őrizetébe, máris belengetett két lemezt, illetve elkezdett visszavágni az őt patkánynak nevezőknek. Azt hihetnénk, hogy miután megszegte a hip-hop légkörben is erőteljesen lengetőző omertát és ítéletét megrövidítendően beköpött mindenkit akit tudott, a műfaj egy emberként fordít neki hátat. Nos, habár sok rappernek innentől kezdve halott az ember, ám mindig akadnak, akik kiállnak mellette, sőt van, aki még így is előrébb tartja a megosztó rappert, mint mondjuk a saját fiát – ez a valaki pedig nem más, mint 50 Cent.

2008-ban Curtis fia, Marquise azzal a Kenneth “Supreme” McGriff fiával pózolt egy képen, aki állítólag meg akarta öletni apját és jelenleg életfogytiglani börtönbüntetését tölti gyilkossági összeesküvésért és kábítószerterjesztésért. A szóban forgó kép alá 50 Cent azt kommentelte, hogy egyáltalán nem lenne rossz napja, ha a képen látható két kis n**gert elütné egy busz.

[instagram]Bqyq67oho7V[/instagram]
Most a queensi rapper egy Instagram live-jában azt találta mondani, hogy Tekashi69 mindenkivel trollkodik és igazság szerint jobb, mint a fia, Marquis: Előbb foglalkoznék vele, mint a saját, biológiai fiammal, bassza meg az a n**ger – közölte nevetve. Erre azért Marquise-nak is volt egy-két szava. Azzal válaszolt apja igen erős odaszólására, hogy ha jól érti, akkor a nevére venne egy spiclit.

[twitter]https://twitter.com/stopbabys/status/1247992680220692481[/twitter]
50 Cent egyébként korábban azt mondta, hogy vérvizsgálatot is csináltatott és abból kiderült, hogy nem ő az apja a srácnak, viszont ezt Marquise egy Maury-s utalással (You’re the father) tagadta.

(Metro)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés