A nagy ghostwriting kérdés: szabad, nem szabad, hitelét veszti, aki használ és vannak-e mentő körülmények?

Forrás:

Bárki meglepődik, ha azt hallja, hogy Madonna, Beyoncé, Rihanna, a Jonas Brothers, Justin Bieber vagy mondjuk Shawn Mendes nem maguk írják a saját számaikat – vagy legalábbis nem teljes egészében? És ha azt mondom, hogy Jimi Hendrix egyik leghíresebb számát, az All Along The Watchtower-t sem a Purple Haze királya, hanem eredetileg egy irodalmi Nobel-díjas kortárs művész, Bob Dylan írta? Ahhoz, hogy évekig a csúcson maradhass, rengeteg kifejezést, dalszöveget, metaforát, hasonlatot és párhuzamot fel kell használnod és a szövegírói véna is véges. Ha az előbb említett sztárokkal kapcsolatban felröppen a pletyka, hogy ghostwritert, azaz szellemírót alkalmaznak, vagyis nem ők írják 100%-ig a dalszövegeiket, akkor az átlagember finoman vállat von. Náluk a kimondott szó nem feltétlenül kötelez, hisz könnyen fogyasztható slágergyárról beszélünk, ahol a legfülbemászóbb és megkapóbb sorok fogják élvezni a toplisták vendégszeretetét. Ezzel szemben a hip-hop több, mint 45 éves fennállását körbehálózza a ghostwriterek iránti ellenérzés és alkalmazásuk megvetése. Az ok egyszerű: amit leírsz, az a te gondolatod, műved.

Forrás:

Mindenféle egyéb zenei műfaj közül a hip-hop alapoz leginkább a szövegírásra, így a leírt rímpároknak különösen nagy jelentőségük van, azok értelemszerűen az előadó eszmei értékét képezik, az ő meglátásait és gondolkodásmódját tükrözik. Kiemelten személyes genre, ahol legtöbbször egyes szám első személyben nyilatkozik a rapper és nem véletlenül volt a ’90-es években olyan népszerű a word is bond kifejezés – a szó kötelez. Már a ’80-as években is gáz volt, ha valaki nem maga írta a sorait, aztán ez a ’90-es években tetőzött, ahol az újfajta műfaj varázsa már elült, helyette a dalszövegekre helyeződött a hangsúly. Azoknak a szövegeknek, amelyek a rapper egyfajta immateriális javaiként szolgáltak, felhasználását jogdíjak védték/védik és minél kreatívabban, költőibben tudtál fogalmazni, annál jobban elismert a szakma. Ez a nézet aztán a Y2K-val borult, így ha a digitális világ égése nem is következett be az ezredfordulón, a hip-hop klasszikusnak vett aranykorának mindenképp vége szakadt. A szövegek egyszerűsödtek, nyíltabbá váltak, teret hódítottak a fülbemászó refrének, a mély basszusok és divatos lett a hip-hop. Az utóbbi 10 évben már korántsem dobálóznak annyira a ghostwriter szitokszóval, bár néha fellángol a régi sértés, ám korántsem üt akkorát, mint tette azt 20 évvel ezelőtt.

Mi változott?

Forrás:

A hip-hop iparággá nőtte ki magát, ahol az előadók már nemcsak az önkifejezést és a szövegírói fölényüket tudják villogtatni, hanem sikeresekké, millomosokká, az üzleti és közéleti szférában is hathatós tényezővé válhatnak. Átalakult a hip-hop sztárok megítésélése és elfogadási módja is: míg korábban a szegényebb rétegek utca flesse, domináns és maszkulin, tetőtől talpig férfi, faszagyerek milliő volt az imponzáns, addig ma sokkal több kell, hogy felkerülj a toplistákra, mint a gangsta-rap érát jellemző thug life. Hogy sikeres karriered legyen a hip-hop műfajában, az elsőszámú zenei műfajban a világon, rengeteg dolognak a helyén kell lennie: karizma, élő performansz minősége, eladások, divatban való jártasság, a trendeknek megfelelés és persze szöveg, a beat, a zenéd. Sokkal több pénz került a hip-hopba, minthogy az aktuál szupersztárok félvállról vegyék bármelyik elemet is. Ahogy szövegírót alkalmaznak a rapperek, ugyanúgy alkalmaznak stylistot is. Nem azt mondom, hogy ha állig begombolt, élére vasalt ingben jár az illető, szandált hord zoknival, az élő performanszai felolvasóesteknek felelnek meg, a karizmája meg valahol a szuperszégyenlős és visszafogott NBA sztárra, Kawhi Leonardre hajaz, ám a zenéi úgy ütnek, mint Biggie vagy Pac a prime-jukban, akkor nincs esélye szupersztárrá válnia a jelenlegi hip-hop berkein belül. Egyszerűen csak nem fog kitűnni, a diszkográfiája makulátlan lesz, ám eladásokban sosem fogja megérinteni Drake-et.

Forrás:

Ezzel el is érkeztünk Lupe Fiasco remekül megírt Instagram bejegyzéséhez, amit a Meek Mill vs. Drake beef kapcsán írt még 2017-ben. Lupe szavaival élve a ghostwriting, sorok kölcsönzése, mások szövegi tanácsainak megfogadása mindig is ott volt és ott lesz a műfajban. Ezen felesleges kiakadni és csak akkor kell komoly figyelmet fordítani a jelenségre, ha olyan előadónál bukik ki, aki erősen támaszkodik a saját autentikusságára és egyedi szövegére. Ha valaki csak mint kitörési lehetőséget, másodállást lát a rappelésben, semmi baj, csinálja úgy, de fontos, hogy vannak, akik a rappel kelnek-fekszenek és kvázi életformaként tekintenek a szövegelésre – ők nem feltétlenül fognak milliós eladásokat produkálni. Gondoljunk bele: melyik váltana ki nagyobb hűhót, ha Kendrick Lamarról derülne ki, hogy ghostwritert használ vagy Lil Nas X-ről? Az egész üzlet, ki kell termelni a sztárokat, ám ezek a sztárok nem feltétlenül jó szövegírók, ezért szükségük van a szellemírókra. Denzel Washington sem maga írja a filmjeihez a sorait. Plusz ha már itt tartunk, ha leírod, amit leírsz, akkor nem kéne meg is tenni azokat? Akkor 50 Cent, Eminem vagy épp a Cypress Hill konkrétan gyilkosok? Egy stúdió sessionben rengetegen jelen vannak, így simán lehet, hogy valaki odabök egy odaillő sort, mond valami olyan szlenget, ami megtetszik az előadónak, stb. – ez elkerülhetetlen. Akkor ezzel ők is ghostwriterekké váltak és az előadó hirtelen hiteltelen lett? Ha valaki kegyetlen jó szöveget tud írni, de leblokkol egy megkapó refrén megírásában, viszont valaki megteszi ezt helyette, akkor ér megkövezni?

A szellemek mindig köztünk jártak

Forrás:

A vad szőrszálhasogatást félretéve: mielőtt elítéljük a ghostwriter használó rappereket, nézzünk néhány példát a múltból, amikor neves előadók használták más tollát. Kronologikus sorrendben haladva nem is kell olyan messzire mennünk, hiszen már a Sugar Hill Gang Rapper’s Delight című, a hip-hop Bibliájának tekinthető számában is előkerül a ghostwriting. Grandmaster Caz rímeit használták fel a fiúk, így az első igazán fontos és mérföldkőnek tekinthető hip-hop számban máris szembejön a más tollával ékeskedés. P. Diddy nyíltan felvállalta egész karrierjében, hogy írókat használ, ennek beismerő vallomása a Bad Boy For Life című számában is helyet kap: Don’t worry if I write rhymes, I write checks – rappelte. Dr. Dre szintén szívesen használ háttérmunkásokat, ha rím írásról van szó: a Still D.R.E-t például Jay-Z írta, de többször besegített neki Eminem, Kendrick Lamar és Hittman is. A megboldogult vadorzó, ODB szóló cuccait unokatesói, RZA és GZA egyengették. Lil Kimnek Biggie segített a rímkreálásban, Ice Cube az asztalt verte, amikor nem kapott több pénzt az N.W.A. sikereiből, miután ő írta a Straight Outta Compton album oroszlánrészét, Kanye All Day számában pedig a credits szerint 20-an segítettek be, köztük pl. Kendrick Lamar. És ez csak pár példa azok közül, akikről tudunk.

Forrás:

Személyes vonulatot is belevíve, old school headként vetettem bele magam a hip-hop hullámaiba és csalásnak gondoltam, ha valaki ghostwritert használ. Olyan, mintha megcsalná a hallgatót, hiszen mindent úgy állít be, mintha az ő munkássága lenne, ám nem csinált többet a rapper, mint kifizet egy zsíros összeget, majd beáll a mikrofon mögé egy füzettel – egy füzettel, amin más neve szerepel. Semelyik másik műfajnál nem üt ekkorát a ghostwriter használata, hiszen máshol az énekhangjukat használják az előadók vagy egy dögös gitárszólót csikarnak ki az eszközeikből – ezeknél nehéz csalni (az autotune-t most ne nézzük). Aztán ahogy fellazult a nézetem, naivitásom tovaillant, és rájöttem, hogy igazából ezek az előadók sem sokkal többek, mint a popsztárok (illetve, a szó szoros értelmében a mai rapperek már popsztárok): a kitörés, majd meggazdagodás, a sikeresség elérése használják a zenét. Tekintve, hogy a legtöbbjük vélhetően a társadalom alsóbb rétegeiből származik, így érthető, hogy minden alkalmat megragadnak, hogy ne egy bedobott ablakú, fűtetlen házba térjenek be a nap végén. Van, akinek megadatott, hogy képes metaforákban beszélni vagy legalább megírni egy bokorrímet, másnak nem. Ám ettől nem szabad kizárni az üzletből az utóbbit sem. Az pedig, hogy Drake, Kanye vagy más, stadionokat megtöltő rapper használ-e ghostwritert ismét mellékes. Sokszor pont egy-egy szellemíró által megírt dal tesz teljessé egy lemezt. A számaikat ettől függetlenül is élvezni fogjuk, elmegyünk a koncertjeikre, ordibáljuk a Quentin Miller vagy Consequence által írt sorokat, majd elégedetten távozunk, akkor is, ha elfogadjuk, hogy nem minden sort ők ötlettek ki.

Van helye a ghostwriter használat megvetésének, ám olyannál, aki hatalmas hangsúlyt fektet az autentikusságára és realségére, az imidzsének fontos részét képezi – ha náluk kiderülne a turpisság, borulna a bili. Egy szó, mint száz, élvezzük a felépített karakterek és slágergyárosok számait, énekeljük a megkérdőjelezhető forrásból származó sorokat és örüljünk, hogy a hip-hop ilyen kiemelkedő műfajjá vált!

(HiphopDX Breakdown: Ghostwriting: Rap’s Messiest Secret ; Forbes ; The Daily Beast ; Lupe Instagram bejegyzése)