Kövess minket

Hiphop

Ad-libek mesterei: a Migoson túl is van élet!

Ezekkel az odaszólásokkal, nyögésekkel tudatják velünk a rapperek, hogy ki az úr a mikrofon mögött

Megosztva

Forrás:

Miután a rapperek lettek a legfelkapottabb zenészek a 2010-es évekre, így akadnak köztük olyanok, akik túlnőttek a szakmán, egyfajta brandként, márkaként funkcionálnak és a zenéjükön kívül minél több, velük összekapcsolható elemet kell kialakítaniuk: kinézet, show-elemek vagy épp egy jól azonosítható hang, mondat. Utóbbit nevezzük ad-libeknek, amelyeket a modern MC-k rendre belefoglalnak a zenéikbe, hiszen olyan csak rájuk jellemző fegyvert jelent számukra, amivel könnyedén megkülönböztethetik magukat másoktól. Ezek közül a legismertebbek már a fülünkbe égett: ha sem az előadó, sem a zene címe nem lenne feltüntetve, de meghallanánk, hogy It’s lit!, egyből beugrana Travis Scott fonatos frizurája és már azelőtt tudnánk ki áll a mikrofon mögött, hogy bármi érdemlegeset mondana. A Migos kimaxolta az ad-lib szakmát, minden sor végére odaböknek valamit az adott rímpárból, amelyek sokszor röhejesre bárgyultak, de mégis fel tudtak rá építeni egy karriert – velük nem foglalkozunk ebben a cikkben. Összeszedtük viszont, hogy mik azok, amiket biztosan ismer mindenki, melyek a legviccesebbek és persze melyek a leggázabb ad-libek a szakmában.

Travis Scott – It’s Lit

Ha már fentebb megemlítettük a vidámparkos rappert, akkor nyissuk vele az összefoglalót. A houstoni Travistől az It’s Liten kívül még említésre méltó a Straight Up és a La Flame ad-libek, amiket kiváló érzékkel használ, hogy felvezessen egy-egy dropot vagy a saját versszakát. Lentebb egy remek kis összeállítás található, amelyben összegyűjtötték az auto-tune huszár ismeretes beszólásait.

[vembed youtube=”o4raFeWQia4″ ]

Pusha T – Yugh!

A kokainrapper már a Clipse-es időszakában felvette a védjegyévé vált ad-libet, amivel a mai napig teletűzdeli a számait és zárja le versszakait. Pusha évek óta inkább a radar alatt repül, sosem sikerült 100%-ig betörnie a mainstreambe, ami ráfogható a nem túl eladható szövegeire (drogok, kurvák, bűnözés és gengszterélet), valamint, hogy sosem kívánta igazán meghódítani a széles közönséget. A Kanye által exkluzívan producerált Daytona album számos ad-libjét rejti, de a lentebbi Trouble On My Mindon is ezzel tesz pontot a kezdőversszakára.

[vembed youtube=”2GKL_ZoJQjc” ]

Kanye West- Hanh!

Ez a stílusjegy Kanye-tól úgy tűnhet, mintha épp egy epic kirohanást intézett volna, amiben a lehető legvadabb és legextrémebb ötleteit vázolta fel a hallgatóságnak, majd ellentmondást és észérveket nem tűrően lezárja a vitát egy egyszerű, de mégis a felsőbbrendűségét hangsúlyozó Hanh-val. Ezzel zárja a Niggaz in Paris versszakát, bekezdi a Monsterét, de ahogy azt a lenti összeállítás is mutatja, amúgy is szereti az indulatszavakat.

[vembed youtube=”WcH9EDlTW8U” ]

Rick Ross – HUH!

Folytatva a nyögések sorát, itt van Rick Ross aka THE BOSS és az ő híres nagyon mély „HUH!” ad-libje, melyet amúgy Kanye is elővett a Kid Cudival közös „4th Dimension” című dalon, mikor összemosta Master P és Rozay ad libjét. 

[vembed youtube=”n2MVzP4MaJ0″ ]

DJ Khaled – We The Best Music/Anotha One

Khaleddel már korábban is foglalkoztunk, megpróbáltunk rávilágítani, hogy pontosan mit is csinál, hiszen sokan csak arról ismerik, hogy a neve ott szerepel 3-4 másik rapper, zenész mellett, a trackekben viszont csak az ad-libjeit hallani – abból viszont van dögivel. A We The Best Music és az Anotha One lehet a leginkább felismerhető, de persze a neve bekiabálásától sem riad vissza, ahogy attól sem, hogy Snapchaten a nap 24 órájában elárulja, mi a siker titka.

[vembed youtube=”nDmUirxA8Ws” ]

Big Sean – Oh God!

Sean legtöbb versszaka előtt felkészít bennünket arra, ami következik: egy bomba tizenhatos. Legalábbis ezt próbálja minden egyes alkalommal elhitetni, amikor az Oh God! (Ó, Istenem!) ad-libjét használja, mondván, a teremtőt fogod szádra venni, annyira éget a szöveg. De lehet, hogy csak imádkozik, esetleg eszébe jut, amikor Kendrick a saját számán égette porrá… Mindenestre könnyen beazonosítjuk, hogy a detroiti rapper fog jönni a mikrofonvégen, nem is kell a másik – B.I.G. – védjegyét említenie. A Guap című, karibi beütésű, pénz témájú száma kezdetén tisztán kivehető, hogy miről is van szó.

[vembed youtube=”dzudcm-ywJo” ]

Jadakiss – nevetése

Jadakiss nem úszik a new school áramlatokkal, ám ad-libjét mégis kiemelném, mivel az összeállítás egyik legviccesebbje. Annak ellenére, hogy a 43 éves rappernek mennyire érdes és szúrós hangja van, egy gyerek nevetésére hajazó ad-libet választott jegyének, ami meglehetősen érdekesnek hat mielőtt kokainról és gengszteréletről kezd rappelni. Íme egy videó, ahol még a yonkersi – Jada kerülete – rendőrök is benyomják a rapper egyedi nevetését, mielőtt továbbállnak.

[vembed youtube=”sTLccqW0C8k” ]

Lil Uzi Vert – Yah-Yah-Yah!

A viszályos és megosztó rapper ad-libje a Migos Bad And Boujee-ján alkotott maradandót, ami inkább az idegesítő kategóriába sorolható, semmint az élvezhetőbe, viccesbe. Szokatlanul magas oktánon nyögi a fülünkbe a névjegyévé vált hangokat, ami annyira népszerű lett az internet népénél, hogy megcsinálták az előbb említett Migos számot, de kizárólag Uzi Yah ad-libjéből. A videó közel 5 milliós megtekintésnél jár…

[vembed youtube=”T9MZJoW0v6A” ]

A$AP Rocky – Torzított AH!

Rocky nem titkolja, hogy hangzásában jócskán meghatározó tényező a déli hangzás, amely már a 2000-es évek elején sokszor élt a torzított, mélyített effektekkel, amire a New York-i rapper is építi az ad-libjét. Az Ah nyögése kerül a számítógépbe, ott pedig jó pár hanggal lejjebb viszik, hogy kellőképpen nyomatékosítóan hangozzon a számai során. A mélyítést leginkább karrierje elején használta, mostanra felhagyott ezzel a szokásával, de legújabb lemezén, a Testingen is visszanyúl ehhez a déli hangzáshoz.

1:41:

[vembed youtube=”1eWdbMBYlH4″ ]

2 Chainz – Twooooo Chaaaainz

2 Chainz nem bonyolítja túl sem a zenéit, sem az ad-libjét: jellemzően a modern hip-hop producerekre a nevét mondja csak be egy-egy versszak előtt. Ebben az esetben a rapper hatalmasat nyert azzal, hogy Tity Boi-ról megváltoztatta a nevét, mert iszonyat gáz lett volna a verzéje előtt azt bemondogatni, hogy csöcsös fiú.

[vembed youtube=”Y34jC4I1m70″ ]

Desiigner – Rrrrrra

Desiigner a Pandával került fel a térképre, azon pedig annyi torokhangos kitörése volt, hogy úgy döntött, megpróbál abból megélni. Minden száma tele van ilyen ad-libekkel, sokszor csak a fejünket kapkodjuk, hogy mi történik a fülhallgatónkkal, de minden esetben rá kell jönnünk, hogy nem torzít, csak a rapper van elemében.

[vembed youtube=”EKD7rtn7WcE” ]

DMX – Ugatás

X szövegeiben a legtöbbször kutyáknak hívja a spanokat, ilyen kontextusban egyáltalán nem hat furcsának a rapper ugatása. Ha viszont valaki ezzel nincs tisztában és először hallja az állandó drogproblémákkal és rendőrségi ügyekkel bajlódó rappert, bizonyára meghökken a kutyaimitálásain. Nem kell túl sokat keresgélnünk a diszkográfiájában, hogy találjunk olyan számot, amelyben inkább hasonlít egy rottweilerre, mintsem egy meghatározó New York-i rapperre: az X Gon’ Give It To Ya nulladik másodperce már felhergeli a kenneleket.

[vembed youtube=”fGx6K90TmCI” ]

21 Savage – 21

Savage sem egy túl komplex költői képet választott ad-libjének, hanem egyszerűen a művésznevében szereplő számot, a 21-et – természetesen angolul. Általában háromszor duruzsolja a fülünkbe, hogy twenty-one, mielőtt végezne egy versszakkal.

[vembed youtube=”3byPZcVRo8c” ]

Young Thug – SLATT! 

Thugger megannyi bizarr és kúl ad-libje (lóprüszkölés, köhögés) közül talán a “SLATT” a máig legkiemelkedőbb, nemcsak a skrt-höz hasonló, ütős hangzás, hanem a mögötte rejlő háttérsztori miatt is. Thug csapata, a YSL a szóban forgó rövidítést főként az egymást iránti szeretet kifejezésére használja, jelentése: “Slime, Love, All, The, Time”. A Slatt, akárcsak a “No cap” az atlantai szleng egyik legkedveltebb szófordulata lett, így nem meglepő, hogy Young Thug is előszeretettel alkalmazza dalaiban egészen a kezdetek óta. (lásd: Audemar, Damn Well, Slime Shit, U Ain’t Slime Enough)

[vembed youtube=”UhQkk-XKoOQ” ]

Lil Wayne – Belobbantja a gyújtót, majd mélyet szív

Amikor a 2000-es évek elején meghallotta a rapszcéna ezt a kis előjátékot, akkor tudták, hogy Weezy Baby épp valami nagyra készül. A rapper idén adta ki a Carter albumsorozatának ötödik darabját, aminek új részére 7 évet kellett várni. Annak ellenére, hogy sokan már rég eltemették és a kiégett jelzőt dobálták a déli hip-hopot népszerűsítő Wayne-re, az idei év egyik legjobb albumát sikerült előhúznia a köptetős üvegcséből, így megmutatva az új generációnak, hogy milyen is az, ha úgy gyújtja be a rakétákat, mintha 2008 lenne – az ad-lib a Wasted számának elején tisztán kivehető.

[vembed youtube=”UuhXZd88E9s” ]

Ha valaki ad-libekkel szeretne játszani, akkor melegen ajánljuk a The Rap Board nevű soundboardot, amin végigzongorázhatjuk megannyi rapper jellegzetes odaszólását, a lentebbi Genius videón pedig megtudhatjuk, hogy hogyan is uralkodtak el az ad-libek a hip-hop műfajon.

[vembed youtube=”lFUIlz0ppBg” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés