Kövess minket

Hiphop

Az utóbbi évek legmenőbb flowja a Migos flow, de nem ők használták először

A tiplet flow kezdete és felemelkedése.

Megosztva

Forrás:

A Migos még januárban adta ki a Culture II című lemezét, amellyel még inkább bebiztosították magukat a hiphop legforróbb előadói közé. Az első átütő sikerű zenéjük a Versace volt, amin olyan flowt vettek elő, amire az egész műfaj éhes oroszlánként harapott rá. A flow azonban közel sem volt új, viszont a Migosnak sikerült vele a saját karrierjüket megépíteni, plusz elérni, hogy egy rakat másik arc is őket majmolja.

Ezt a flowt angolul triplet flownak, magyarul pedig hármas flownak mondhatjuk, mivel a szavak hármas hatására épít. A lényege tulajdonképpen annyi, hogy három szótagot sűrítenek rá egy ütemre, a szövegüknek azt a részét igyekeznek kihangsúlyozni, miközben a hangjukkal dallamosan játszanak. Hogy ki használta először a flowt, nehéz megmondani, de a Public Enemy forradalmi hangulatú számában, a Bring The Noise-ban például már fellelhető a hangzás. A ’80-as, ’90-es években, az East Coast és West Coast szembenállása közben is hallható volt, de mindegyik előadónak megvolt a saját flowja és egyikük sem favorizálta a tripletet.

[vembed youtube=”UZv33cyWiXI” ]Ám amíg a média és a közönség figyelmét lekötötte a keleti és nyugati part csatározása, addig az ország más területein bátran kísérleteztek új hangzásokkal. Így lehetett, hogy a clevelandi Bone Thugs-n-Harmony már 1994-ben rázendített a hármas flowra a Creepin on Ah Come Up trekkjükön. A számon szerepel még Eazy-E is, viszont ha meghallgatjuk az ő versszakát, egyértelműen kihallatszik a különbség a két használt szövegelési stílus között. Egy másik meghatározó formációt is muszáj kiemelni, ők a Three 6 Mafia, akiknek olyan messzire nyúló hatásuk volt, hogy még most is éreztetik magukat – sőt, Juicy J Slob on my Knob számára többet utaltak az utóbbi évben, mint előtte bármikor. A krú egyik tagja, Lord Infamous 1995-ben használta ezt a flowt, többek között a Mystic Stylez számában. Őt egyébként külön érdemes megemlíteni, hiszen többen neki tulajdonítják a flow tudatos használatát és elterjesztését. Ezek az arcok már a ’90-es évek közepén nagyban használták a flowt, amikor a Migos srácok még csak az első dajkarímeikkel ismerkedtek.

[vembed youtube=”E00IhxUsK3k” ]A 2000-es évek elejére a dél teljesen átvette az uralmat a rádióállomások felett, szinte csak ilyen zenéket játszottak a DJ-k. Ezeket a számokat egészen egyedi alapok jellemezték: a lábdob halkabb volt, viszont a pergő akkorát ütött, hogy megcsípte a dobhártyád, a lábcinek pedig sűrűbben voltak rakva. A beatek lassabbnak hatottak, így a rappereknek több helye volt a két pergő között, hogy három szótagot erőtlenül rámondjon egy-egy ütemre. A flow tehát nem fast rap, de nem is egy átlagos, klasszikus flow, valahol a kettő között helyezkedik.

A Migos korántsem találta fel a spanyolviaszt, de hogy olyan könnyedén húztak fel rá egy karriert, mint ahogyan a flow is hat, az fix. Quavoék 5 évvel ezelőtt használták először a technikát, de azóta szinte minden nagyobb név felült a hypevonatra: Drake, 2 Chainz, Gucci Mane, Kendrick Lamar, Chance the Rapper. Ez is mutatja, hogy a rímtechnika már közel sem csak a déli előadókra jellemző, hanem behálózta az egész hip-hop game-et. Snoop Dogg egy igazi a tősgyökeres, Pac kazettás, old school arcokat kiszolgáló kommenttel küldte el a flowt használó rappereket az édesanyjukba, ugyanakkor nem feltétlenül rossz, ha valaki ilyet használ, tegye azt kreatívan, fordítsa ki, játsszon vele. A flow már több, mint 20 éve jelen van, az csak egy dolog, hogy most lett felkapott.

A cikkhez ezt a Vox által elkészített videót használtam fel, aki szeretne még többet tudni a triplet flow eredetéről, mindenképp csekkolja:

[vembed youtube=”3la8bsi4P-c” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés