Kövess minket

Hiphop

Benyújtották GRAMMY-díj megfontolásra az AI-generált Drake és The Weeknd kollab dalt, a „Heart on My Sleeve”-et

Megosztva

A „Heart on My Sleeve” című, Drake és The Weeknd hangját utánzó, vírusszerűen terjedő, mesterséges intelligencia által készített számot benyújtották a 2024-es GRAMMY-díjra való megfontolásra.

Ennek kapcsán a „Heart on My Sleeve” mögött álló Ghostwriterrel és a díjakat kiosztó Recording Academy vezetőjével, Harvey Mason Jr.-ral készített interjút a New York Times, melyből kiderül hogy az AI-zenét a legjobb rap dal és az év dala kategóriában nyújtották be, mivel mindkét kategóriát a szerzők és nem feltétlenül az előadók kapják. Mason megerősítette, hogy kreatív szempontból a dal „abszolút jogosult, mert egy ember írta”, de meg kell felelnie annak a követelménynek, hogy kereskedelmi forgalomban is elérhető legyen, azaz vagy boltokba lehessen kapni Amerika-szerte, vagy online legyen forgalmazva (streaminget beleértve). Utóbbi elég eséltelennek tűnik, hisz a dalt a Universal kérésére eltűntették a streaming szolgáltatásokról, igaz YouTube-on még hallgatható, van is rajta közel 5 millió kattintás.

Az interjúból az is kiderült, hogy Ghostwriter és csapata találkozott már kiadókkal és a zeneipar több fontos emberével, mióta a „Heart on My Sleeve” megjelent az interneten. Mason még azt is elárulta, hogy közvetlenül Ghostwriter kereste meg, miután a szám vírusként terjedt, és hogy az alkotó jelen volt a találkozón, igaz eltorzított hangon, online bejeletkezve. „Azonnal tudtam, amint meghallottam azt a számot, hogy ez olyasmi lesz, amivel meg kell küzdenünk az Akadémia, de a zenei közösség és az ipar szempontjából is” – magyarázta. „Amikor az ember elkezdi látni, hogy az A.I. részt vesz valami ennyire kreatív, menő, releváns és aktuális dologban, azonnal elkezd gondolkodni: ‘Oké, hova vezet ez? Hogyan fogja ez befolyásolni a kreativitást? Mi az üzleti következménye a monetizációnak?” – mondta.

(Hypebeast)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés