Kövess minket

Bulvár

Billie Eilish szerint a nagy mellei miatt követte ki 100 ezer ember

Megosztva

Billie Eilish az egyedi dalai mellett azzal is az emberek szívébe lopta magát, hogy a popkultúrális gyakorlattól eltérve egyáltalán nem szexualizálta a testét, és inkább bő ruhákat hordott, saját bevallása szerint azért, hogy az emberek a zenéjére fókuszáljanak, ne pedig őt méricskéljék. Az énekesnő tiniként lett sztár, így extrán érthető volt az álláspontja, most viszont hogy szépen lassan felnőtt nővé cseperedik, kezdi felfedezni és megélni a saját szexualitását, amit egyes rajongók nem fogadnak túl jól.

Billie stílusbeli változásának első nagy állomása a májusban kijött Vogue címlap megjelenése volt, ahol testszínű latex szoknyában és rózsaszín fűzőben pózolt, azóta pedig a Met gálán is egy igen nőies ruhában jelent meg.

Most egy Elle interjúban beszélt arról, hogy amióta nem rejtegeti a testét, kisebb tömegek fordultak el tőle.

Több mint 100 ezer követőt veszítettem, csakis a melleim miatt. Az emberek rettegnek a nagy mellektől” – mondta az énekesnő, akinek így sem kell szégyenkeznie, maradt több mint 92 millió követője Instagramon. Billie úgy gondolja, az emberek azt hiszik, hogy tudatosan szexizni akar, pedig ez nem igaz.

„Valamelyik nap úgy döntöttem, hogy felveszek egy trikót. Még csak nem is egy nagyon kivágott trikó volt, de előre tudtam, hogy az emberek úgy fognak hozzáállni, hogy úristen szexin öltözködik, biztos üzenni akar ezzel valamit. Pedig nem, szimplán ezer fok volt kint, és emiatt felvettem egy trikót” – mesélte.

Billie-t amúgy a napokban nem kisebb név, mint Madonna védte be. Az énekesnő egy interjúban elmondta, hogy nagyon büszke Billie-re, amiért megéli a saját szexualitását és szerinte ez az egész téma még csak szóba se jöhetne, ha egy férfiről lenne szó.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés