Kövess minket

Bulvár

23 év után ismét találkozott Offset az apjával

„Az álmok tényleg valóra válnak” – írta a találkozóról.

Megosztva

Forrás:

Amióta Offset és Cardi B újra összejöttek, a Migos rappere nem bírja elégszer elmondani, hogy mennyire fontos számára a család. Ezt már a felesége visszaszerzésére tett erőfeszítései is bizonyították, majd a „Father of 4” című szólólemezének borítója, és egyes szövegei betonozták be. És habár a korábbi kapcsolataiból származó gyerekivel nagyszerű a kapcsolata, saját apját két évtizede nem látta…egészen mostanáig.

A rappert (és édesanyját) még kiskorában, 4 évesen hagyta ott az apja, és mint anno egy The Breakfast Club rádióinterjúban elmondta, később sem akart nagyon résztvenni az életében. A beszélgetés során megkérdezték tőle, hogy meg tud-e bocsátani az apjának, és találkozna-e vele, mire Offset egyértelmű igennel válaszolt. „Igen, jöhet bármikor. Nincs bennem semmi harag. Beszéltem vele, mikor 12 lettem. Felhívott és azt mondta találkozni fog velem. Reggel hatig fennmaradtam…nem keresett többet. 22 évesen beszéltünk megint, utoljára 2016-ban dumáltunk. Minden alkalommal felajánlottam, hogy találkozzunk. Gyerekként sosem értettem, hogy miért nem szeret engem? Totál meg van bolondulva. Gazdag vagyok. És adni is szeretnék neki a pénzemből” – mesélte februárban.

[vembed youtube=”L4j9ccOfhXM” ]Két hónappal később aztán csak össze jött a nagy találkozás, mely az Offset által feltöltött videó szerint hatalmas ölelkezésben és könnyekben bontakozott ki. „Az álmok tényleg valóra válnak, 23 éve nem láttam az apámat, de még mindig szeretem! A múlt az a múlt, de nekünk a jelenben kell élnünk, senki sem tökéletes. Szeretlek apa, bármi is van!” – írta a leírásban.

[instagram]BwvSFGzF7qk[/instagram]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés