Lil Wayne fia, művésznevén Lil Novi nemrégiben egy interjúban keltette fel a figyelmet egy merész állítással, amelyben azt mondta, hogy szerinte apja sok Drake-dalban közreműködött dalszövegíróként,...
„HARMADJÁRA IS SOLD OUT! Nem nagyon találjuk a szavakat – a harmadik Azahriah-koncert az MVM Dome történetének leggyorsabb teltháza lett, a jegyek kevesebb, mint másfél óra...
Lil Wayne „Tha Carter” sorozata állítólag véget ér, az utolsó rész, a nemrég megjelent Tha Carter VI pedig lecszúszott első helyről a Billboard listán. A hatodik...
A zenei eseményeken – egyen szó szabadtéri fesztiválokról, klubkoncertekről, komolyzenei hangversenyekről vagy könnyűzenei bulikról – nemcsak az számít, mit hallgatsz, számos szempontból sokat nyom a latba...
Azahriah menedzsmentje a Facebookon jelentette be, hogy a második meghirdetett visszatérő koncertjének jegyei is vilámgyorsan kirepültek. De sebaj, mivel Azi triplázik az MVM Dome-ban, hogy minden...
Kendrick Lamar előadta a „Not Like Us” című Drake disst a rapper szülővárosában. Kendrick Lamar tavaly óta először lépett fel Drake szülővárosában, Torontóban, és nem kímélte...
Ye állítólag kapcsolatba lépett Sean „Diddy” Combs családjával, mert szeretne megjelenni a szövetségi bíróság előtt, hogy támogassa a botrányba keveredett mogult. A CNN szerint egy „Combshoz...
Ricky Lamar Hawk, művésznevén Silentó – aki 2015-ben világszerte ismertté vált a „Watch Me (Whip/Nae Nae)” című slágerrel -30 évnyi börtönbüntetést kapott. Az ítéletet június 11-én...
A 2026-os Grammy-gála jelentős változtatásokat hoz, amelyek közül talán a legfontosabb az, hogy immár önálló kategóriává válik a „Legjobb albumborító” (Best Album Cover) elismerés. Az eddigi...
Megjelent 6363 legújabb dala, az „apuka”. A trekket a rapper új szerepe ihlette: a KORDBÁRSONY-era lezárását követően új fejezet kezdődött az életében, hiszen megszületett a gyermeke. „Én pont eleget foglalkoztam...
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH) a június 4-én reggel 8:15-kor sugárzott, BRUNO X SPACC „SISS” című szám miatt 600 000 forint bírságot szabott ki...
Azahriah újra robbant: a 2025. október 17-i MVM Dome-os koncertjére minden jegy elfogyott még azelőtt, hogy hivatalosan elindult volna a normál jegyértékesítés. A szervezők így gyorsan...
Rendben lement Pogány Induló kecskeméti koncertje, és még azt is beüvöltötte a közönségnek, hogy „szívtatok ma rendesen?„, szóval helyreállt a világ rendje. A rapper fellépése annak...
Dr. Dre vasárnap este átadta Snoop Doggnak az Ultimate Icon díjat a 2025-ös BET Awards gálán. Teljesen fekete szmokingban és fekete szatén sállal Snoop, születési nevén...
Lil Wayne végre ledobta régóta várt új albumát, a Tha Carter VI-ot, alább lehet is pörgetni. A pénteken (június 6-án) érkező legújabb projekt Weezy legendás Carter-sorozatának...
Drake bejelentette a PARTYNEXTDOOR-ral közös új európai és brit arénaturnéja részleteit. A $ome $pecial $hows 4 UK EU turné július 20-án indul Birminghamből, majd két nappal...
The Game összerakta a legjobb Los Angeles-i rapperek rangsorolását. A rapper így reagált a Complex magazin által összeállított „Top 50 Los Angeles-i rapper” listára, amelyen ő...
Drake újabb mérföldkőhöz érkezett karrierjében azzal, hogy elérte a 10. Amerikai Hanglemezgyártók Szövetségének gyémánt minősítését, ezzel ő lett az első előadó, aki ilyen sokszor kapta meg...
Azahriah 2025. október 17-én tér vissza a színpadra egy nagyszabású koncerttel a budapesti MVM Dome-ban. Ez lesz az első fellépése azóta, hogy 2024 őszén bejelentette ideiglenes...