Kövess minket

Aztaa

David Beckham a puszta nevével felvirágoztatta az amerikai labdarúgó ligát

32 évesen áttette a székhelyét Los Angelesbe és elfogadtatta az európai focit Amerikában

Megosztva

Forrás:

David Beckhamet nem válogatta be a Daily Telegraph című, nagymúltú brit napilap a valaha volt top 20 brit focista közé, ám ennek ellenére mindenki ismeri a nevét a világon. A mögötte dolgozó marketing gépezet elképesztő munkát végzett és mára jobban ismerjük őt a reklámokból, az általa promózott termékekről, mint a foci karrierjéről – ami szintén időtállóra sikerült. 115-ször képviselte Angliát a nemzetközi színtéren (ebből 59-szer kapitányként), 4 különböző országban nyerte meg a bajnokságot, a hóna alatt egy BL győzelem és utat nyitott az amerikai labdarúgó liga elfogadása és felvirágoztatása felé.

[vembed youtube=”Fo5y3Ydyhtc” ]2013-as visszavonulásával pontot tett a modern futball egyik legünnepeltebb karrierjének a végére. Szögre akasztotta a futballcipőit, amelyek közül leginkább a jobb lábára való hozta el neki a hírnevet és a szakmai elismerést, hiszen ha szabadrúgáskor ő állt a labda mögé a védősor és a kapus szinkronban csokiztak be. Íveléseit és beadásait mérnöki pontossággal tudta kimérni a jobbjával, ebben rejlett a zsenialitása. Európa számos meghatározó klubjában megfordult (Manchester United, Real Madrid, AC Milan, PSG – ezek közül csak a Milannal nem nyert bajnokságot), Amerikában a nevével fémjelzett Los Angeles Galaxy-nak megalapozta a hírverést és a marketing lehetőségeket, arról nem is beszélve, hogy a saját nemzetének, Angliának nemzeti válogatottjának lehetett csapatkapitánya, valamint több, mint 100 alkalommal húzhatta magára nemzetének a mezét. Nem rossz ez egy munkásosztálybeli családból származó sráctól. A Manchester Uniteddel 5 év alatt nyert 4 bajnoki címet, 1999-ben pedig mind a bajnokságért, mind az FA-kupáért, mind pedig a Bajnokok Ligájáért járó trófeát elnyerte az alakulattal.

[vembed youtube=”41DPTAruWfk” ]Bár Beckham egy kivételes tehetséggel megáldott labdarúgónak indult, mára inkább egy brand lett belőle. Még mielőtt 2007-ben elkötelezte volna magát a Los Angeles csapatához, már megvolt a hírneve: nem Hollywood tette naggyá, hanem saját maga. Természetesen kellett a reflektorfényben úszó Kalifornia, hogy celeb miliője kiteljesedjen és jöhessenek a modell munkák, üdítőreklámok és talk show meghívások. Azzal pedig, hogy egy kétlábon járó márka lett, nagyban segítette az európai foci elfogadását Amerikában. A Galaxy együttesét mindenhol hatalmas érdeklődés fogadta, tekintve, hogy a csapatban volt a hirdetőtáblákról ismert jóképű, karizmatikus és igazi hollywoodi alapanyag, David Beckham. Addig Európában nem különösebben figyelték az MLS (amerikai labdarúgó liga) ténykedését, a színvonal közel sem érintette meg az európai topligákat, de a média középpontjába került sztárjátékos révén nem lehetett kikerülni a tengerentúli bajnokság eseményeit. Úttörőnek számított, hogy az európai játékosok Amerikába mentek „levezetni”: a példáját követte Steven Gerrard, Wayne Rooney, Frank Lampard, Andrea Pirlo vagy mondjuk Zlatan Ibrahimovic is. A pályán kívüli ténykedései sokszor több figyelmet kaptak, mint a pályán nyújtott teljesítménye, ami sokszor kellemetlenül érintette. Ez nem meglepő, figyelembe véve, hogy bajnok lett a Reallal, a PSG-vel, a Uniteddel és persze a Galaxy-val is. Amerikába szerződése után ő lett a leghíresebb angol a tojáslabdás foci hazájában és pusztán a nevével kivívta, hogy az európai foci elfogadása és népszerűsége a stagnálásából felfelé íveljen, a sportág pénzügyi háttere elkezdjen pezsegni, valamint az amerikai utánpótlás akadémiákban is felserkenjen az élet. Egyes felmérések szerint már a Chelsea elleni nyitómeccsét is, amikor legelőször húzta fel a Galaxy mezét több, mint 900 ezer háztartásban tekintették meg, az átlagos 422 ezerrel szemben, holott 15 percet töltött a pályán. Egy másik megdöbbentő adat szerint, az érkezése óta 300%-kal nőtt a nézőszám. 1993 és 2004 között az MLS 350 milliós veszteséget halmozott fel, ám Beckham megérkezése a ligához vonzotta a szponzorokat, akik ezután már üzleti lehetőséget láttak a bajnokságban, így szívesen tömték tele pénzzel azt. Ahhoz, hogy egy cég logója megjelenjen a csapat mezén fél milliót kellett fizetniük (ebből 200 ezer dollárt a liga kapott), amihez egy zsíros televíziós szerződés is dukált az ESPN-nel – összesen 2 milliárd dolláros befektetéssel bővült liga, hála az angol középpályásnak. A játékos nem felejtett el a jövőre sem gondolni, mivel már megérkezése előtt megalapította a David Beckham utánpótlás akadémiát, amit európai alapokra épített, így biztosítva lehetőséget, hogy a fiatalok egyszer majd az élvonalnak számító nyugat-európai porondon is megmutathassák mire képesek.

[vembed youtube=”dtxXRD3ENwk” ]Persze felröppentek a rosszmájú pletykák, hogy azt a játékost, aki amúgy a saját hazájának sem az egyik legértékesebb játékosa, miért próbálgatják ennyire a különböző országok topcsapataiban? Csak nem azért, mert mondjuk a mez- és jegyeladásokra sokszorozó hatással van? Bár feljebb már felsoroltam, hogy igazából az egyik legeredményesebb játékosról beszélünk, aki valaha felhúzta a stoplist, a hatereknek is igazat kell adni valamilyen szinten. Beckham rekord összegű fizetést adott a Galaxy, cserébe 300 ezer mezét adták el minden egyes évben. A Real Madrid 25 millió eurónyi Beckham névvel ellátott mezt adott el az első évében. A PSG 15 millió eurót zsebelt be azzal, hogy egy évig náluk dekázott. Amikor 2002-ben az új szerződését tárgyalták a Uniteddel, megkérdezték tőle, hogy mi lassítja a folyamatot, miért nem sikerült még megegyezésre jutni. A válasza: nem a pénzzel van a gond, hanem az imidzsem jogaival. Azóta már Ronaldo és a Real Madrid szerződésénél is felmerült ez a fajta probléma – csak épp Beckham ezt közel 15 évvel korábban lépte meg. Az a kérés, hogy az angol már akkor jogot kívánt formálni arra a pénzre, amit az ő reklámfilmjeiből és nevéből szereznek, teljesen ismeretlen fogalom volt. Felismerte, hogy a nevével fémjelzett legkülönbözőbb termékekre és szolgáltatásokra megnő a kereslet, így saját kezébe kívánta tudni az irányítást és nem adta oda a klubjának. Ezzel alkotta meg a saját brandjét és vált kultikus figurává – valahogy úgy, mint Michael Jordan a kosárlabdás ruházatban. Ugyanakkor azt nem szabad elfelejtenünk, hogy egy csinos pofi, jól belőtt séró és nőket nedvesítő mosoly még nem elég, hogy közel 400 meccset lejátssz a Manchester Unitedben, 155-ször húzd fel a Real mezét vagy saját szobrot kapj Los Angelesben.

[vembed youtube=”bF014EUJrSI” ]Amikor Amerika felé vette az irányt, nem feltétlenül a pénzért és a rivaldafényért ment Hollywoodba, hanem az abban a piacon felfedezett potenciál miatt. Ez bőségesen ki is fizetődött neki, a szerződése aranyat ért, aminek egy záloga az volt, hogy saját csapatot alapíthasson majd egyszer. Ez az egyszer több, mint egy éve érkezett el, amikor áldását adták a Miami-ban formálódó csapatára, amelyet több fontos befektetővel hoz létre és a stadionja kb. 25 ezer embert lesz képes befogadni. Beyoncé-val, Snoop Dogg-al bratyizik ő és az ex-Spice Girlsös felesége, Victoria (aki egy külön cikket is megérne), miközben olyan márkáknak áll modellt, mint az Adidas, H&M, Samsung vagy Coty. Beckham karrierje már tinédzser kora óta elképesztő, amelyet trófeák felhalmozásán túl egy saját brand kiépítésével is megspékelt, arról nem is beszélve, hogy életet vitt az Amerikában szerveződő, kissé kezdetleges és el nem ismert európai foci ligába, ahol saját csapatot is alapíthat – már csak a lovaggá ütés van hátra, de valószínűleg, az sem fog elmaradni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés