Kövess minket

Hiphop

Dr. Dre megmagyarázta, miért utasította vissza Michael Jacksont és Prince-t

Megosztva

Bár Dr. Dre legendás karrierje során generációjának néhány legnagyobb rapperrével dolgozott együtt, két hősét, Michael Jackson-t és Prince-t anno mégis visszautasította, és most azt is elmesélte, hogy miért.

Dre erről Kevin Hart legutóbbi, Hart To Heart című epizódjában beszélt, amiből már szemezgettünk nemrég. A producer először felsorolta az „álom kollab előadóit”, köztük olyan nevekkel, mint Curtis Mayfield, Marvin Gaye, Kurt Cobain, Jimi Hendrix, Freddie Mercury, Barry White, Isaac Hayes, vagy épp a Led Zeppelin, majd bevallotta, hogy volt olyan időszaka, mikor kihátrált volna egy ilyen lehetőségből. Hart ezután megkérte, hogy nevezze meg a művészeket, akiket visszautasított, mire megdöbbennésére Dre Michael Jacksont és Prince-t említette.

Csak megkértek, hogy dolgozzak velük, de úgy voltam vele, hogy mi a f***t fogok velük a stúdióban csinálni? Ők az én kib***ott hőseim, ember!

Dr. Dre a továbbiakban kifejtette, hogy bár „határozottan kíváncsi” volt, de ő inkább a feltörekvő sztároknak producerkedik, mint a legendáknak.

Az egész életem és karrierem arról szólt, hogy új művészekkel foglalkozom és dolgozom. Ezt szeretem. Senki sem jön be egy napirenddel. Ezek az arcok időben megjelennek, majd úgy alakítom őket, ahogy szeretném. Mindenki más, különösen a hőseim, bejönnek, és van egy kész tervük, hogy hogyan kell hangzania a dalnak. Én pedig így nem tudok kísérletezgetni.

Dre még azt is indokként hozta fel a visszautasításra, hogy nem akar másként tekinteni ezekre az előadókra.

Szeretem azt, ahogyan Stevie, Prince, Michael , Bruce Springsteen és az összes ilyen csodálatos művész iránt érzek, és nem akarom megváltoztatni ezt azáltal, hogy velük dolgozom” – jelentette ki. „Nincs szükségem erre az önéletrajzomban.”

Dr. Dre végül azt is bevallotta, hogy egyszer Stevie Wonder-t ültette fel, aki szintén felkérte őt egy kollabra. Először beleegyezett, majd nem ment el a stúdiózásra, mivel úgy érezte, semmit nem tudna hozzátenni Wonder zenéjéhez.

(All-HipHop)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés