Kövess minket

Film

Dr. Dre, Snoop Dogg, és Swizz Beatz gyerekei közös filmben fognak szerepelni

Megosztva

Hiphop legendák fiai fognak együtt játszani egy készülő coming of age filmben – írja a TMZ.

A Charge It To The Game című produkcióhoz elsőként a New York-i producer, Swizz Beatz fia, Nasir Dean csatlakozott, pár hónap elteltével pedig a készítők bejelentették, hogy Dr. Dre fia, Curtis Young és Snoop Dogg csemetéje, Julian Broadus is csatlakozott a szereplőgárdához.

A film négy, a felnőtt élet határán lévő barát történetét meséli majd el. “Ez lesz az első filmem, mindig is szerettem volna színészkedni. Ez egy olyan művészeti ág, amit mindig is imádtam. Egyelőre a forgatókönyvet olvasgatom, felkészülök, próbálok ráhangolódni az egészre” – mondta Dre fia, Curtis Young, aki amúgy a produkció zenéjéért is felel majd.

Young elárulta, hogy Swizz Beatz fiával közösen készítik majd a filmzenét, és megtiszteltetés számára, hogy rábízták a feladatot.

Young korábban az Egyenesen Comptonból című 2015-ös N.W.A. filmbe is jelentkezett, ahol saját apja fiatal énjét alakította volna, de végül nem őt választották a szerepre, most viszont bizonyíthat.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Trending