Kövess minket

Hiphop

Drake kriptikus videóban jelentette be, hogy jövő héten érkezik a „Certified Lover Boy”

Megosztva

Nagyon úgy tűnik, hogy megvan Drake következő, „Certified Lover Boy” című albumának a megjelenési dátuma, még ha elég furcsa körülmények közt is derült ki.

Amerikai sportfanok az ESPN SportCenter című műsorának pénteki adásában találkozhattak egy nem várt videóbevágással, ahol egy férfi egy papírt tart kamera felé, amire az van írva, CLB szeptember 3. A rövid, adásmegzavaró videó után folytatódott a sima program. Drake fanok azonnal tudták, hogy miről van szó, és hamar elterjedt a közösségi médiában, hogy Drizzy végre elárulta a megjelenési dátumot.

A Rolling Stone felkereste Drake szóvivőjét, aki nem erősítette meg a szeptember 3-ai dátumot, de azt mondta, a videót szó szerint lehet venni. Drake eredetileg januárban jelentette volna meg a sorban hatodik stúdióalbumát, de végül ismeretlen időpontig kitolta azt. Júniusban aztán megígérte, hogy még a nyáron ledobja a lemezt, mely augusztus legelején a saját bevallása szerint el is készült.

Elvileg Kanye West is szeptember 3-án jelenteti meg a ‘DONDA‘-t, és a pletykák szerint azért tologatja állandóan az új lemeze megjelenési dátumát, mert Drake-kel egy időben szeretne droppolni, hogy így versenyezzenek a hallgatókért.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés