Kövess minket

Hiphop

Drake-nek válaszolnia sem volt ideje, máris itt az újabb diss Kendrick Lamartól

Megosztva

Ez gyors volt, Kendrick Lamar meg sem várta, hogy Drake válaszoljon az „euphoria” című diss trekkjére, máris újabbat dobott le. Ezt ezúttal a hivatalos Insta oldalára posztolta ki.

A diss címe „6:16 in LA” és 3 perc 45 másodperc hosszú, mely azért egy rövidebb eresztés az előző 6,5 perchez képest. A cím többféle jelentéstartalommal is bírhat, nyilván elsőre gondolhatnánk, hogy Kendrick reggel 6 óra 16 perckor írta a dalt Los Angelesben, ezért adta ezt a címet, de ennél azért furmányosabb emberről beszélünk, így nem lehet véletlen, hogy ezen a dátumon született 2Pac, erre a dátumra esik apák napja (Kendrick korábbi dalában kritizálta Drake-et, amiért nem foglalkozik eleget a fiával), és persze a Bibliát is fel lehet ütni a Jelenések könyvénél, ahol ezt olvashatjuk:

„És így szóltak a hegyekhez és a sziklákhoz: „Szakadjatok ránk, s rejtsetek el bennünket a trónon ülő és a Bárány haragja elől!”

A trekk ezúttal visszafogodattabb, és főleg arra koncentrál, hogy figyelmezteti Drake-et, még a saját OVO krúja is gyűlöli őt és várják, hogy bedőljön a kártyavár. Kendrick emellett felhívja Drake figyelmét, hogy feleslegesen próbál fogást találni rajta és mindenkinek pénzt ajánlani, aki valami mocskot elő tud rántani a múltjából, amit aztán felhasználhat a válaszában. K-Dot szerint nincsenek ilyen csontvázak a szekrényében, ahhoz ő túlságosan unalmas életet él.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés