Kövess minket

Bulvár

Drake rendre több tízezer dollárral ajándékozza meg a ráktúlélő rajongóit

Megosztva

Drake új It’s All A Blur – Big As The What? turnéja kezd egy jótékonysági eseménnyé változni, miután a rapper rendre több tízezer dollárral ajándékozza meg azokat a rajongóit, akik legyőzték a rákbetegségüket.

Pénteken Drizzy a pittsburghi PPG Paints Arénában lépett fel, a szettje közepén pedig kiszúrt egy rajongót, aki egy táblát tartott a kezében, amin ez állt: „A zenéd segített át a rákbetegségen„. A torontói rapper ezt követően megígérte, hogy 50 000 dollárt (kb. 18 millió forintot) ajándékoz a túlélőnek.

Utazz el belőle valahova” – mondta Drake a rajongónak. „Elmehetsz egy másik Drake koncertre, ha akarsz. És ezt nagyra értékelem. Értékelem az érzelmeidet. Ez szeretet.”

Előző hét elején a rapper 100 000 dollárt (kb. 36 millió forintot) ajándékozott egy másik rajongónak, aki szintén egy táblát tartott, amelyen az állt, hogy „Most fejeztem be a kemoterápiát„.

Figyeljetek, felejtsétek el Drake-et, felejts el bárki mást ebben az épületben. Ez itt egy igazi katona” – reagált a rapper a táblára. „Remélem, a menedzserem nem öl meg, mert még sosem csináltam ilyet, de figyelj, azt akarom, hogy az este végén ezt beváltsd. Adunk neked 100 ezer dollárt. Szeretlek és a legjobbakat kívánom neked„.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés