Kövess minket

Film

Egy hozzáértő is bekerült a Top Gear új csapatába

Eddie Jordan, ír autóversenyző csatlakozik a csapathoz.

Megosztva

Valljuk be, azért mindenkinek kicsit meghasadt a szíve, amikor kiderült, hogy a Top Gear című műsor megszűnik, legalább is jelenlegi formájában. Jeremy Clarkson durva kirohanása miatt döntöttek úgy a producerek, hogy vele már nem szeretnék folytatni, ám szolidaritásból két kollégája, Richard Hammond és James May is felmondtak.

A műsor egyébként nagyon sikeres, és a készítők úgy gondolták, tudnak ők még nagyot alkotni a legendás műsorvezetők nélkül is, majd keresnek újakat. Így esett a választásuk Chris Evans-ra (nem az Amerika kapitányt megtestesítő színészre, hanem egy teljesen másik emberre), Matt LeBlanc-ra, akit leginkább Joey-ként ismerhetünk a Jóbarátokból, és Eddie Jordanra, aki korábban autóversenyzőként tevékenykedett.

Eddie 1991-ben hozta létre a Jordan Grand Prix nevű istállót, amellyel egészen 2005-ig versenyzett a Forma-1-ben.  A legjobb szezonját 1998-ban zárta a csapat, amikor is a konstruktőrök között 3. helyre kerültek.  Érdekesség, hogy az egyetlen magyar pilóta, Baumgartner Zsolt is Jordan kocsival rótta a köröket, ám sajnos nem bizonyult túl sikeresnek a Forma-1-es karriere.

Eddie Jordan jó választásnak bizonyult, ugyanis ő legalább ért a kocsikhoz. Kíváncsian várjuk, hogy milyen lesz az új Top Gear, de azért picit visszasírjuk a régi műsorvezetőket.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés