Kövess minket

Zene

Együtt koncertezik a két legenda

Sting és Peter Gabriel egyesítik erejüket.

Megosztva


Ha már valaki van olyan szerencsés, hogy eljut egy Sting vagy egy Peter Gabriel koncertre, az örök életére elégedett lehet, hiszen mindkettejük remek zenész. Azonban, ha egy olyan előadáson vesz részt, ahol egyszerre lép fel a két nagyágyú, az már szinte felbecsülhetetlen.

Nem ismeretlen számukra a közös turné, ugyanis már 1988-ban az Amnesty International szervezése alatt szerepeltek együtt, de ez a mostani alkalom egészen más. Sting és Peter Gabriel egymás számait fogják játszani, hol egyiküktől, hol másiktól választanak egy-egy zenét. Amikor azt kérdezték tőlük, hogy döntik el ezt igazságosan, csak annyit válaszoltak, hogy majd kő-papír-ollóval. Ez csak abból a szempontból vicces, hogy maga a turné is a népszerű játék nevét viseli.

Terveik szerint, Észak-Amerika nagy részét és Kanadát szeretnék bejárni a nyáron. Sting tavaly Paul Simonnal koncertezett Amerika szerte, ami igen csak jól sikerült, és elég szép gázsit kapartak össze vele. Vajon Peter Gabriellel felülmúlják a tavalyi sikereket?

[vembed youtube=”b1rTxl0wIXg” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés