Kövess minket

Aztaa

Elítélték a Conor McGregor hasonmást, aki az MMA harcosnak kiadva magát dílerkedett

Megosztva

Három év börtönre ítélték a férfit, aki kihasználta, hogy hasonlít Conor McGregorra, és ezért az MMA harcos indentitása mögé rejtőzve dílerkedett – írja az Irish Post.

A 34 éves Mark Nye-t egy délkelet angliai faluban, Stanwell-ben állították meg a rendőrök még tavaly februárban, miközben épp drogokat és két mobiltelefont próbált lepasszolni, az ellenőrzés során úgy mutatkozott be a járőröknek, hogy „Conor”. A rendőrök gyanút fogtak és a kocsi átkutatása után a lakásán is körülnéztek, ahol aztán több száz névjegykártyát találtak, amire az volt írva, hogy „McGregor Vállalat”, és a leírása szerint „Survey megye legjobb anyagát” biztosítja. Nye ezekkel a kártyákkal népszerűsítette a „bizniszét”. A házban találtak egy csomó bórsavat is, amivel a drogokat ütötte fel, és az SMS beszélgetései is terhelőek voltak számára.

Forrás: Survey-i rendőrség

Persze Conort sem kell félteni, ha a törvény megszegéséről van szó, keveredett ő már többször ringen kívüli verekedésbe például, de hogy dollár milliomosként drogdílernek álljon, az még azért tőle is távol áll. Nye ráadásul még a rutinellenőrzést sem úszta meg azzal, hogy másnak adta ki magát, rögtön lebukott. Most áprilisban aztán 3 év börtönnel díjazták a „McGregor Vállalat”-ban végzett munkáját.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés