Kósa Lajos újabb lépéseket tett a keresztnevek szabályozásának szigorítása felé, amely ezúttal a roma utónévjegyzéket is érinti. A politikus kezdeményezése nyomán a jövőben a Magyarországi Romák...
Az Európai Unió kábítószerügyi ügynökségének legfrissebb, szennyvízvizsgálatokon alapuló jelentése szerint jelentős átrendeződés figyelhető meg az európai drogfogyasztási szokásokban, miközben az MDMA használata visszaesett, a kokain egyre...
Újabb szórakozóhelyet zárt be a rendőrség, ezúttal az Arzenál nevű, főleg elektronikus zenei eseményekre fókuszáló Soroksári úton található klubot. A rendőrség közlése szerint azért kellett bezárni...
A rendőrség kábítószer-kereskedelemhez kapcsolódó bűncselekmények miatt két hónapra bezáratta Budapest egyik ismert szórakozóhelyét, az óbudai Symbolt. Az intézkedés hátterében egy folyamatban lévő büntetőeljárás és egy erőszakos...
Január végén nagyszabású, összehangolt akció keretében csaptak le a magyar és lengyel nyomozók arra a kábítószerrel foglalkozó csoportra, amely a budapesti éjszakai életben terítette az illegális...
Több mint 270 zeneipari szereplő és közel száz hazai klub, koncerthelyszín csatlakozott ahhoz a szakmai kiálláshoz, amely a szórakozóhelyeket érintő hatósági fellépések és az új kábítószer-ellenes...
A Hotel Lentulai című műsorban adott interjújában Tóth Gabi többek között arról beszélt, miért gondolja úgy, hogy ritkán hívják fesztiválokra fellépni. Az énekesnő elmondta, hogy pályája...
Január 26-án a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán történt, hogy egy 24 éves helyi férfit tanúként idéztek be a rendőrkapitányságra, ám az eljárás váratlan fordulatot vett. A kihallgatás...
A szegedi Sunder Club a hétvégi programja helyett arról posztolt, hogy 3 hónapra bezáratták őket a hatóságok. A klub közlése szerint a döntés váratlanul érte őket:...
Szombat hajnalban, kicsivel egy óra után nagyszabású rendőrségi razziát tartottak a Pécsi Est nevű pécsi klubban, ahol kommandósok, nyomozók, egyenruhás rendőrök, más hatósági illetékesek és „3...
Horváth László fideszes képviselő és drogügyi kormánybiztos interjút adott a Blikknek, melyben többek közt kijelentette, hogy Magyarországon nem lesz orvosi kannabisz. A Blikk ezirányú kérdésére így válaszolt: „Nincs olyan,...
Kétszeres világbajnok magyar kajakozó, Kucsera Gábor, aki egyébként korábban kokainnal bukott le egy doppingvizsgálaton, arról beszélt a Bors-nak, hogy nem oké arról rappelni, hogy valaki betép....
Stohl András színész a közelmúltban nyíltan beszélt arról, hogy átértékelte az alkoholhoz való viszonyát, sőt, egyenesen úgy fogalmazott: „Az alkoholt durvább dolognak tartom, mint a drogot”-...
Az Országgyűlés Kulturális Bizottságának ülésén Pintér Sándor belügyminiszter közölte, hogy olyan új szabályozást terveznek bevezetni, amely korlátozná a drogok „népszerűsítését” különböző műalkotásokban. „A reklámozásra is kitérünk....
Kikutatták, hogy aki füvezik, kevésbé akar inni. A kutatást a Brown University tudósai folytatták le, létrehoztak egy olyan kísérleti környezetet, amely épp úgy nézett ki, mint...
A kokainfüggés egyik legbrutálisabb tünete az, amikor valakinek „elfogy” az orra. Tabloidfotókon évtizedek óta keringenek a képek súlyosan károsodott arcú hírességekről: az angol EastEnders sorozat színésznője,...
ByeAlex egy új posztban cáfolta, hogy akár csak 1 gramm kokaint is találtak volna nála a rendőrök a szerdai ellenőrzés során. Mint korábban írtuk, a zenész...
A Balázsék reggeli műsorában is téma volt, hogy nagy erőkkel szálltak ki ByeAlex-hez tegnap reggel a rendőrök, hogy aztán kis mennyiségű kokainnal távozzanak. A Story szerint...
„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” – írta ByeAlex a Facebook oldalán a mai nap. Az énekes a Blikk...