Kövess minket

Események

Elmarad a TomorrowWorld

Nem tudják biztosítani az előírt feltételeket.

Megosztva


A Tomorrowland az egyik legnépszerűbb fesztivál a világon. Minden évben az összes kontinensről érkeznek bulizó fiatalok Belgiumba, hogy pár napig felhőtlenül partizzanak, de az esemény rövid idő alatt kinőtte a helyszínt. 2013-ban úgy döntöttek, hogy TomorrowWorld néven Észak-Amerikában elindítják a fesztivál kistestvérét. Eleinte minden nagyon szépen és jól alakult, azonban minden csoda három napig (vagy éppen 2 évig) tart.

2015-ben már feltűntek a rendezési hiányosságok és a hirtelen lezúdult nagy mennyiségű eső nem tett jót a fesztivál hírnevének. Nem biztosítottak menedéket, nem volt vízelvezetés, és ezekből az okokból kifolyólag az utolsó napi programokat már csak a helyszínen kempingezők élvezhették. Ez természetesen hatalmas felháborodást váltott ki a rajongókból, akik többféle közösségi platformon is hangot adtak elégedetlenségüknek.

Az SFX Entertainment Inc. életében azonban nem a feldühödött bulizók voltak a legrosszabbak, hanem a hatalmas kártérítési összeg, amelyet követeltek tőlük. 2015 végén csődöt is jelentettek, ami egyet jelentett azzal, hogy idén elmarad a TomorrowWorld. A szervezők bizakodóak, és azt ígérték, hogy 2017-ben újra fellépnek majd az elektronikus zene képviselői Észak-Amerikában, azonban valószínűleg ennek a rövid sorozatnak most itt vége szakad.

[vembed youtube=”6QyymyXT4TA” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés