Kövess minket

Hiphop

Először reagált Drake az Astroworld fesztiválon történt tragédiára

Megosztva

Drake is reagált a pénteki Astroworld fesztivál tragédiára, ahol 8 ember vesztette életét, és sokan megsérültek, miután a tömeg előrenyomódott, összepaszírozva az embereket.

A rapper meglepetésvendég volt Travis Scott koncertje alatt, az első hírek egyenesen arról szóltak, hogy az ő megjelenése okozta a tolakodást, mert mindenki előre akart kerülni, hogy lássa a torontói előadót. Valójában Drake csak a több mint egy órás koncert végefelé ment fel a színpadra, ekkor már rég többen elájultak és egy mentőautónak is be kellett hajtani a tömegbe, hogy segítsen a sérülteknek. Az viszont tény, hogy Drake megjelenése csak fokozta a tömeget és ezáltal még kevesebb levegő és tér jutott a közönség elől lévő tagjainak.

Drizzy idáig nem reagált semmit a történtekre, de a hétfői nap egy Instagram posztban szólalt meg.

Az elmúlt napokban azon voltam, hogy valahogy megpróbálja felfogni ezt a borzalmas tragédiát. Utálom, hogy ezen a platformon kell kifejeznem egy olyan törékeny érzelmet, mint amilyen a gyász, de mivel itt találtam meg magamat, ezért ide posztolom. Belefájdul a szívem, hogy mit kell átélniük azoknak a családtagoknak és barátoknak, akik elveszítették valamelyik szerettüket. Továbbra is imádkozom értük és minden módon megpróbálok segíteni. Isten legyen veletek” – írta.

Habár nem Drake eseménye volt, őt is megnevezték, mint bűnös az első perekben, amit a fesztivál ellen indítottak az érintettek családtagjai.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Trending