Kövess minket

Hiphop

Eminem szinte már könyörög 50 Cent-nek, hogy csináljon új albumot

Megosztva

Eminem új zenén dolgozik és közben minden létező lehetőséget megragad, hogy rávegye 50 Cent-et, hogy tegyen ő is így.

A detroiti rapper a saját rádiójában, a Shade 45-ben beszélgetett DJ Whoo Kid-del, elmesélve, hogy a Super Bowl-ig bezárólag fixen szüneteltet mindent, de ez nem azt jelenti, hogy utána ne térne vissza esetleg új zenékkel. „Semmi” – poénkodott Shady, mikor a műsorvezető nekiszegezte a kérdést, hogy mi várható tőle 2024-ben. Később aztán elmondta, hogy épp dolgozik „valamin”, de hogy mi az pontosan, azt nem árulta el.

Eminem utolsó nagylemeze a 2020-as „Music to Be Murdered By” volt, tehát nem lenne teljesen valóságtól elrugaszkodott tipp, hogy az új albumát készíti elő.

Nemrég egy új dalt is ledobottDoomsday Pt. 2” címmel, amin többek közt régi riválisának, Benzino-nak szól be. Benzino azóta válaszolt is, egy „Vulturius” című dallal.

Eminem az interjúban azokra a pletykákra is reagált, miszerint ő és 50 Cent kollab albumot készítenének.

Nem tudom honnan jött ez, de elég durva lenne” – mondta, majd kifejtette, hogy Fifty-nek ideje lenne új albumot összeraknia. „Annyira próbálom rávenni, hogy készítsen egy új albumot. Nagyon nagy szükségünk van egy újabb 50 albumra. Mostanában hatalmasat megy, pláne a turnéja óta, teljesen felpörgött. Mondtam neki, hogy bármit kér tőlem, én itt vagyok és segítek. Egy közös album mindenesetre totál őrület lenne.”

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés