Kövess minket

Hiphop

Guru hagyatéka: jazz, monoton flow és iskolázott hip-hop

A Gang Starr megboldogult rapperéről túl keveset hallani, amikor a legjobb MC-kről folytatunk vitát.

Megosztva

Forrás:

Christopher Martin és Keith Elam duójából állt össze az old school hip-hop bulik jó néhány esszenciális trackjét megalkotó, a ’90-es évek New York-i rap színterének egyik legalapvetőbb csapata, a Gang Starr. Az előbbi név a rapszakma egyik legismertebb és legnagyobb hatású DJ/producere, vagyis DJ Premier, míg utóbbi a 2010-ben rákos megbetegedésben elhunyt, a pozitív, lelkesítő, életigenlő üzeneteiről és monoton flowjáról híres Guru, akiről még Franciaországban is elneveztek egy utcát. Foglalkozzunk most picit a rapperrel, akinek törekvései és hagyatéka kezd picit megfakulni a Soundcloud rap vezerélte jelenben.

Forrás:

Guru – vagy ha mozaikszó-szerűen ki akarjuk bontani a nevét, Gifted Unlimited Rhymes Universal – 1961-ben született Bostonban és azon kevés rapperek egyike, akinek még a felsőoktatásban is sikerült érvényesülnie: diplomát szerzett üzleti ismeretekből. Az edukáció iránti elkötelezettsége bizonyára a szüleitől származik, hiszen édesapja bíró volt, míg édesanyja a bostoni közkönyvtárak egyik vezetője. Egy végzettséggel a hóna alatt azonban nem az öltönyös, fehér galléros karriert választotta, hanem inkább a zene iránti szenvedélyét kívánta előtérbe helyezni, így 1986-ban megalapította az eredeti Gang Starr formációt, amelyben a későbbi DJ Premier még nem kapott szerepet. Ez a csapat viszont hamar széthullott, egyedül Guru-ban égett annyira a bizonyítási vágy, hogy továbbvigye az elképzelését, eképp találkozott Premo és a rapper útja.

Forrás:

Az első lemezük, az 1989-es No More Mr. Nice Guy még a korai hip-hop jazzes, egyszerűbb, az utcától mentes hangzásával imponált, viszont utána ők is felültek az egy fokkal mocskosabb, a keleti parti hip-hopra jellemző hideg, monoton és lo-fi stílusú alapokra (még itt is megtartva egy bizonyos mértékig a jazzes beütést), amiket DJ Premier a non plus ultrájára járatott: nem lehet elképzelni az east coast aranyéveit Premo alapjai nélkül. Ezek az alapok azonban mit sem értek volna Guru hangja nélkül. A rapper különösen büszke volt az orgánumára és a flowjára, erről még egy szám is született Mostly Tha Voice címmel, amiben elmondja, hogy tök mindegy mennyire vagy ügyes szövegíró és milyen jó a stílusod, az MC hangja az, ami megmozgat. Guru nyugodt, kimért, duruzsoló és monoton flowja kiváltképp egyediként vonul be a hip-hop történelembe, hiszen az alárakott alapok sokszor sokkal erőteljesebb és határozottabb fellépést feltételeztek volna a rappertől, aki nem félt a művészetet egy szokatlan irányba vinni. Hallgassuk csak, milyen természetesen nyugodtnak hat egy 100%-os boom bap, erősen bólogatós alapon.

[vembed youtube=”U76Nde6rMTw” ]A szövegeiben a pozitív, erkölcsi és morális üzenetek, a fiatalság tanítása és bölcsességek továbbadása játszotta a legnagyobb szerepet, csak akkor írt keményebb, odaszólós szöveget, ha a track témája mindenképp megkívánta – de még akkor is jól artikulálva, érthetően rappelt, nem volt rá jellemző a gengszterrapperek elharapott, káromkodásokkal és sokszor a Geniuson is kifogó szlenggel tarkított szövegvilága. A nyugodt és megfontolt énjét valószínűleg a rengeteg olvasás és jazz iránti szeretete biztosította, amely utóbbi a Jazzmatazz sorozatában csúcsosodott ki. Erről 2009-ben, egy évvel a halála előtt a következőképp nyilatkozott: 1993-ban ötlött fel bennem először a gondolat, ami később a Jazzmatazz születéséhez vezetett. Észrevettem, hogy nagyon sok srác keresi és kutatja a jazz mintákat, amiket később felhasználnak a zenéikben. Gondoltam, hogy ez így tök fasza, viszont én ezt egy következő szintre akartam vinni és egyfajta új műfajt teremteni azzal, hogy behozom a stúdióba azokat a zenészeket, akiket mintázni kívánunk, hogy ott a legjobb MC-knek biztosítsák a zenei alapot egy kis jammelés keretében. Az egészet experimentálisnak szántam, de tudtam, hogy elindíthat valami történelmit.

[vembed youtube=”rJ5MhvAz5lI” ]A mindig kopaszra borotvált Guru több külföldi MC-t is segített a nemzetközi elismerés felé vezető úton, hisz a Jazzmatazz lemezeken brit és francia zenészek, MC-k is helyet kaptak. Ezek közül a leghíresebb talán az az MC Solaar, aki a ’90-es évek egyik meghatározó francia rappere volt. A Jazzmatazz korongokon a hip-hop és a jazz lágy dallamok, saxofon és zongora hangjegyei között alkot egy nemzetközi, tengereken átívelő fúziót, ami nem jöhetett volna létre Guru nélkül. A 48 éves korában elhunyt rapperről még a francia Montpellierben is elneveztek egy utcát a zenei törekvései előtti tisztelgésképpen. Bár a Gang Starr 2006-ban, belső nézeteltérések miatt felbomlott, DJ Premier a mai napig fontos szerepet játszik abban, hogy zenésztársa neve fennmaradjon az éterben – még A$AP Ferg is name dropolja a Premoval közös Our Streets trackben. Guru soraiból rengeteg tanulságot és megfontolandó tanácsot tudunk átültetni akár a saját mindennapjainkba, amelyek segíthetnek nehezebb időszakon túllendülni vagy inspirálnak minket, hogy többet és jobbat akarjunk – ezt az üzenetcsokrot pedig a Moment of Truth-on adja át legjobban a megboldogult MC.

[vembed youtube=”lH3hrtp1T84″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés