Kövess minket

Aztaa

Hetente bukkan fel egy új drog Európában

Megosztva

Az Európai Unió Kábítószer-ügynökségének (EUDA) frissen közzétett jelentése szerint egyre összetettebbé és veszélyesebbé válik Európa drogpaca: a kontinensen továbbra is az opioidok felelősek a legtöbb kábítószerrel összefüggő halálesetért, miközben szinte heti rendszerességgel jelennek meg új pszichoaktív szerek.

A jelentés alapján 2024-ben legalább 7600 ember halt meg túladagolás következtében az Európai Unióban. A halálesetek többségében nem egyetlen szer okozta a tragédiát, hanem több különböző kábítószer együttes fogyasztása. Az EUDA szerint a természetes, félszintetikus és szintetikus opioidok, gyakran más szerekkel kombinálva, továbbra is a kábítószer okozta halálozások vezető okai Európában.

Az ügynökség arra is felhívta a figyelmet, hogy az új pszichoaktív anyagok megjelenésének üteme nem lassul. Tavaly 50 olyan új szer bukkant fel, amelyet korábban még nem azonosítottak Európában, így az EUDA által nyomon követett új pszichoaktív anyagok száma már meghaladja az 1050-et. Emellett 2025-ben hét új szintetikus opioidot is regisztráltak, köztük rendkívül erős nitazéneket és orfinokat, amelyek komoly közegészségügyi kockázatot jelentenek.

A jelentés szerint a kannabisz továbbra is messze a legelterjedtebb illegális kábítószer Európában. Becslések szerint az elmúlt évben 24,9 millió, 15 és 64 év közötti európai használta legalább egyszer. A kezelést igénylő drogfogyasztók mintegy egyharmada is kannabiszhasználat miatt fordult szakellátáshoz, 2024-ben mintegy 104 ezer ember kezdett kezelést, közülük 62 ezren először.

A kokain népszerűsége szintén magas maradt: hozzávetőleg 4,3 millió európai fogyasztotta az elmúlt évben. A szennyvízvizsgálatok eredményei szerint 85 vizsgált európai városból 48-ban nőtt a kokainmaradványok mennyisége, ami a fogyasztás emelkedésére utal. A kokainproblémák miatt kezelést kezdők száma is folyamatosan nő, és a szer már a második leggyakoribb oknak számít az első alkalommal kezelésbe kerülők körében.

Az EUDA arra is figyelmeztetett, hogy a ketamin használata egyre inkább túllép az orvosi alkalmazáson. Bár továbbra sem tartozik a legelterjedtebb drogok közé, az éjszakai szórakozóhelyeken egyre gyakrabban használják pszichoaktív szerként, jellemzően por formájában.

Az e-cigaretták mára a fiatalok szerhasználatának meghatározó részévé váltak. Emiatt az európai hatóságok egyre több olyan vape-eszközt foglalnak le, amelyek szintetikus vagy félszintetikus kannabinoidokat tartalmaznak, tovább növelve az új típusú drogokkal kapcsolatos egészségügyi kockázatokat.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook