Keresés

Csak a kék - A legismertebb Crip rapperek

Galó Kristóf- 2018.01.13. 08:27
9852
B*szd fel a kéket!
Korábban már megírtuk, hogy kik a leghíresebb Blood rapperek, így kézenfekvő a következő téma: Crip rapperek. Nézzük, kik azok a híres MC-k, akik inkább a kéket – és most nem a rendőrökről van szó – választották a pirosak helyett.


In medias res indítva, Snoop Dogg lesz az első. Ha ezt eddig nem tudtad volna: Snoopy-nál egy valami található meg mindig a füvön kívül és az a valami a kék. Már a színre kerülése előtt, középiskolában is a Crip banda közelébe került, hogy aztán ezt a motívumot totálisan beépítse az imidzsébe. A mai napig szereti hangoztatni a banda iránti elkötelezettségét, hiszen például a Trumphoz kötött ellenérzéseit - egy rakat nyilvános komment mellett - a legújabb EP-jének címével is kifejezte, természetesen a Crip banda stílusában: a kislemez a Make America Crip Again címet viseli.

A West Coaston maradva, folytassuk ScHoolboy Q-val. Quincy onnan kapta a nevét, hogy a suliban bár kiemelkedő tanuló volt, ám felvett egy másik szokást is: a bandázást. Állítása szerint már 12 éves korában elköteleződött a Hoover utcai Crip bandához, amelyet rengeteg számában meg is említ. Drogdílerként tengette mindennapjait a bandával, majd jött a zene és kitört a körökből. Érdemes megjegyezni, hogy a kiadótársa Jay Rock, aki ugyebár a Blood csapatában játszik, mégis barátokká váltak.

Vince Staplest már talán nem a legújabb MC-k között érdemes említeni a 24 évével, illetve a két lemezzel a háta mögött – amiből egy duplaalbum. Egyedi hangzásvilágával megáldott számaiban rendre hivatkozik a kékekre, a Crip bandára, de mára sikerült a háta mögött hagyni a dolgot. Elmondása szerint azért kezdett el bandázni, mert ölni akart – legalább őszinte. A Los Angeles-i rapper élete azonban gyökeresen megváltozott, annyira, hogy azóta még a Sprite reklámarcaként is feltűnt.

Az egyik legközismertebb bandatag Nipsey Hussle, aki szintén Crip tag. Ő aztán tényleg nagyon vadul reprezentálja a bandaéletet: kb. egy klipje sem forog le anélkül, hogy 10 spanja ne nyomná a cameraman arcába fegyvert. A szintén west coasti rapper 33 éves, anno 2013-ban futott be, amikor az egyik mixtape-jének – amelyet ingyenesen letölthetővé tett a különböző mixtape-k terjesztésére létrehozott site-okon – első 1000, limitált kiadását 100 dollárért kezdte árulni (ez több mint 20 ezer forint).

A következő Crip taghoz átmegyünk a másik partra – pontosabban annak egyik börtönébe -, mivel Bobby Schmurda következik. A Hot Nigga-val akkora hype-ot csinált, amilyet már régen láttak New Yorkban, de utána jött a fekete leves: letartóztatták 7 évre. Miért? Fegyverkereskedelem, valamint bűnszövetkezetben való részvétel miatt, ergo épp azért, mert bandatag volt. Ha ez nem egy elrettentő példa a jövő generációjának, akkor nem tudom mi.

A felsorolást ismét old schoolabb arcokkal zárjuk. MC Eiht már a ’80-as évek közepén aktívnak számított a hip-hopban, de azért a bandaéletből sem maradt ki. Az OG-nak számító west coast rapper a comptoni Crip bandával került szoros együttműködésbe és avanzsált igazi nyugati parti legendává. Fun fact: ő volt a hangja Rydernek a San Andreasban! Nagy Crip hírében áll Kurupt is, Snoop Dogg közeli haverja, aki szintén egy west coast legenda lett a több évtizedes pályafutása során. Kurupt a Dogg Pound formáció egyik tagja – a másik Daz Dillinger -, de a duót szokták még a Dogg Pound Gangsta Cripsnek is hívni. Innentől már egyértelmű, hogy hova tartoznak a srácok. Végül nézzük meg Ice Cube hogy járja a "Crip Walkot".

Hozzászólások