Kövess minket

Hiphop

DMX nagyon kapós volt a karrierje kezdetén: többen is megpróbálták magukhoz csalogatni a veszedelmes kutyát

Suge Knight és Diddy is megpróbálta a kiadójához csábítani a mára szebb napokat is megélt rappert

Megosztva

Forrás:

Úgy tűnik, DMX sikerekkel, botrányokkal, drogokkal és rendőrségi ügyekkel tarkított karrierje nem feltétlenül a Ruff Ryderznél kezdődött volna, hisz több mogul is szerette volna a saját kenneljében tudni a kutyát – és nem is holmi jöttment menedzserekről van szó. Earl Simmonst – vagy ahogy a világ megismerte, DMX-et – Joaquin „Waah” Dean, Darin „Dee” Dean és Chivon Dean szerződtette le a Ruff Ryderzhöz, akiket rokonai szálak fűznek Swizz Beatzhez. A producer és DMX egyébként nagyon sokat köszönhet egymásnak, hiszen karrierjük legsikeresebb számaik közös munkáikból születtek: Ruff Ryders’ Anthem, Party Up, Get It On The Floor. A rapper tehát tökéletes fit volt az amúgy is New York-i székhelyű Ruff Ryderz brigádba, aminek nyers, kőkémeny utcai és ellenmondást nem tűrő szlengjét és hangzását DMX definiálta.

[vembed youtube=”Vvofs3n2ZmY” ]DMX kivételesen forró névnek számított a 90-es évek végén: egy naptári évben (1998-ban) két albumot is ki tudott úgy adni (It’s Dark and Hell Is Hot és Flesh of My Flesh, Blood of My Blood), hogy mindkettő a toplisták első helyén debütált, illetve idővel mindkét album többszörösen platina lett. Erre korábban csak 2Pac volt képes, aki az All Eyez On Me és a 7 Day Theory albumaival érte el ugyanezt a historikus mérföldkövet – ugyanakkor a második albumának megjelenését már nem élte meg, így DMX számít az első olyan rappernek, aki élőként vitte végig ezt az osztatlan sikert. Emellett nem mehetünk el a magánéleti nehézségei és botrányhős figurája mellett sem, amelyről már korábban írtunk. Egy ilyen személyiséget nehéz kordában tartani – főleg, ha a rapper az amúgy is deviáns viselkedése mellé összeszed egy drogaddikciót (lehet ok-okozati kapcsolat) – és nem is csoda, hogy manapság már inkább hallunk a börtönviselt dolgairól, mint zenei sikereiről. Viszont karrierje kezdetén Messiásként tekintettek rá a kiadók és mindent megtettek volna, hogy ők szelídíthessék meg a gazdátlanul kóborló veszedelmes pénzeszsákot. Ahogy azt a Ruff Ryderz alapítójának, Waah-nak egy Insta bejegyzéséből (amit egyébként Irv Gotti, a Murder Inc. tagja szült meg, Waah csak újraposztolta) kiderül, hogy Suge Knight hajlandó volt egészen New Yorkig merészkedni és leülni velük, hogy megbeszéljék DMX árát. Suge-nak annyira fájt a foga a gigantikus potenciállal megáldott rapperre, hogy még Snoop Doggot is magával vitte, hogy együtt hallgassák meg mire képes DMX. A szerződés részletei viszont nem tetszettek a Ruff Ryderz vezetőinek, így nemet mondtak a hip-hop egyik legfélelmetesebb arcának.

[instagram]BjdEXj8np3U[/instagram]
Swizz Beatz még tovább színezte a gettó kifestőt, amikor Pacról és a bácsikájáról töltött fel egy közös képet Instára, captionbe pedig a következőt találta írni: köszönet Po nagybácsimnak, aki megakadályozta, hogy Suge nyomást gyakoroljon/elvegye tőlünk DMX-et és a Death Rowhoz szerződtesse. DMX-szel a Death Row csapatban könnyen kaphattunk volna néhány Packal közös számot, amit kettejük szenvedélyéből és energiájából kiindulva legalább tömegpusztító fegyvernek tudhattunk volna be, DMX talán nem szólt volna be 2Pacnak, sőt, egy New York-i arc beengedésével a west coast akkori legveszélyesebb kiadója is enyhülhetett volna és a keleti vs. nyugati part beef sem harapódzhatott volna el annyira – legalábbis ezt feltételezhetjük.

[instagram]BjfG1rlANye[/instagram]
És ha már érintettük az east coast vs. west coast témát, bárkit is meglepetésként ér, hogy az a kiadó is érdekelt volt DMX leszerződtetésében, aki a keleti part szószólójaként képviseltette magát a tragikus kimenetelű csatározásban? Igen, a Bad Boy Entertainmentről és Puff Daddy van szó, aki szintén tárgyalóterembe (vagy inkább egy yonkersi lakótelepi lakás nappalijába) ült a rapperrel, hogy átbeszéljék a lehetséges közös jövőt. Ebből azonban nem lett semmi, viszont Suge Knighttal ellentétben, itt Diddy mondta ki a nemet, mivel nem tartotta megfelelően eladhatónak és közönségbarátnak a vadállat módjára kutyaugatást és morgást utánzó DMX-et, helyette inkább a The LOX-ot választotta a jelenleg Forbes listákon szereplő mogul. Valóban nehéz elképzelni ahogy a Ruff Ryderz Anthem vagy épp a Where The Hood At klipjében szereplő kigyúrt, félmeztelen, börtönviselt és a tesztoszterontól túltengő afro-amerikaiak között táncolgat Diddy vagy épp két DMX ugatás között használja a selymes kis ad-libjeit (take that, take that!). Az LOX kézenfekvőbb választásnak bizonyult, hiszen dolgoztak együtt Biggie-vel, így a közös múlt már megvolt. Viszont meg kell említenem, hogy az említett formáció mindössze néhány évet élt meg a Bad Boy menedzsment alatt és elégedetlenségük odáig vezetett, hogy kiadót váltottak. Hogy hol kötöttek ki? Követték yonkersi társukat, DMX-et és csatlakoztak a Ruff Ryderzhez!

Forrás:

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés