Kövess minket

Hiphop

Megüt majd nekiugrik egy nőnek Missh egy most előkerült videón

A rapper azzal védekezik, hogy „nem tudok máshogy reagálni, mert egy patkány vagyok”.

Megosztva

Forrás:

Felszínre került egy videó, amin az látható, hogy a „Budapest” című számával berobbant Missh megüt egy nőt az egyik fellépésén.

A rövid felvétel szerint a rapper épp félmeztelenül lelép a színpadról vagy valamilyen lépcsőről, és közben egy lányba kapaszkodik, a lány ezt láthatóan szóvá teszi, mire összevesznek, a vita pedig hamar tettlegességig fajul, Missh megüti a lányt majd nekiugrik és ellöki, amitől a lány a tömegbe zuhan.

A gyorsan terjedő videó feltöltője először a rapper nemrég megtartott ceglédi koncertjét jelölte meg az atrocitás helyszínének, de ezt a koncert szervezője, a a Best Face Fest ideges közleményben cáfolta. A nőverést nem ítélték el, helyette perrel fenyegettek meg minden „#hírhajhász oldalt„, amely azt írta, hogy náluk történt a verekedés. Mint az Index kiszúrta, Missh egy Facebook Live-ban beszélt az esetről, röviden. Itt elmondta, hogy az eset két éve történt, Budapesten, nagyon részeg volt, rányomult a lányra, aki visszautasította őt és leöntötte piával, ezután ütötte meg.

Basszák meg Füzitőről jövök, úgyhogy egy kibaszott patkány vagyok, úgyhogy nem tudok máshogy reagálni. Sajnálom és bocsánatot kérek a hölgytől és a családjától” – mondta.

[vembed youtube=”2Xd6DdQtLiw” ]
Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés