Kövess minket

Hiphop

„Nincs olyan, hogy eredeti rap” – mondta az államilag kitüntett Qka Mc egy tegnap megjelent interjúban

Okés. Köszi.

Megosztva

Forrás:

Nem kapott különösebb médiafigyelmet az idei, államilag létrehozott Mátér Péter-díj, melyet március 15-én adtak át az arra érdemesnek talált pop-előadóknak az ítészek. Pedig a kitüntetettek között ott van az idén harminc éves – ez alkalomból best of lemezzel jelentkező – Animal Cannibals duó is, akik nem csak magát a díjat és azzal járó díszes okiratot, illetve emlékérmét kapták meg, hanem elvileg még pénzjutalomban is részesültek az elismerés mellett.

[fbpost]https://www.facebook.com/AnimalCannibals/photos/a.601825656537767/2107309625989355/?type=1&theater[/fbpost]

A mindig jópofa kannibálok, Ricsi Pí és Qka Mc a díjról és úgy an bloc a magyar hip-hop-ról is ejtett néhány (keresetlen) szót egy tegnap, az azonnali.hu-n megjelent interjúban, amiből tájékoztató jelleggel emelnénk ki pár igazán magvas gondolatot a Pa-Dö-Dö férfi megfelelőitől – ezt egyébként nem mi, hanem ők mondták magukról a nevezett interjú első felében.

Kezdjük Qka Mc-vel, ő ugyanis azt fejtegette nagy műgonddal a beszélgetés során, hogy szerinte nem lézetik „eredeti rap”. Sőt, az egész stílus tulajdonképpen csak és kizárólag a bulizásról szól, hiszen anno block partykból indult el. Nem szeretnénk kommentálni a kijelentést, bár azért titkon reménykedünk benne, hogy csak egy ártalmatlan, de annál gyengébb poénról van szó.

A srácok pályafutásuk alatt kényesen ügyeltek egyébként arra (is), hogy politikailag semlegesek maradjanak, mert mint mondják: „Will Smith-t sem kéri senki számon azért, hogy miért nem ír politikai töltetű dalokat”. Itt érdemes lenne visszakanyarodni egy röpke pillanatra az „eredeti rap” témakörhöz, hiszen Will Smith-szel példálozni rap-témában nem féltetlen releváns dolog.

Még akkor sem, ha az illető államilag elismert hip-hop csapat tagja.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés