Kövess minket

Hiphop

Nipsey Hussle: Az üzletember, közösségi vezető és vállalkozó, aki gengszterrapből épített befektetéseket

A self-made definíciója, akinek mozivászonra való élete motivációt adhat, hogy te is kezdj valamit az életeddel

Megosztva

Forrás:

Nipsey Hussle, a crenshawi Slauson Boy – ahogy azt a hátán lévő gigantikus tetkó is jelzi – elhivatott volt a Los Angelesben található kerülete iránt, ami támogatta a nagyravágyó törekvéseiben, ő pedig cserébe szívből jövő lelkesedéssel adott vissza a közösségének. Már 11-12 évesen dolgozott benne a vállalkozói szellem, hiszen ekkor kezdte az első munkáját, a cipőtisztítást, amit extra keresettel pótolt ki: a cipőboltban 3-4 dollárokért árulta az 1 dolláros boltból vásárolt csokikat, így szerezve rajta többszörös hasznot. Ez a fajta lelkesedés és üzleti gondolkodás odáig segítette, hogy a Luc Belaire luxus gyöngybor/pezsgő vezérigazgatója egy évvel ezelőtt meginterjúvolta a Self Made Tastes Better című sorozatában, ahol kizárólag olyan emberekkel ülnek le beszélgetni, akik saját magukat küzdötték fel a semmiből (pl. a nehézsúlyú boksz világbajnok, Deontay Wilder vagy mondjuk Post Malone és DJ Khaled). Nipsey is a semmiből kezdte: a gettóban nőtt fel, 14 évesen elköltözött a szüleitől a nagyijához, annak reményében, hogy eltartsa saját magát, a suliból kirúgták és csatlakozott a Rolling 60s nevű Crip bandához. Ilyen előélettel több esélyed van, hogy tinédzserként lelőnek, semmint, hogy leülj egy több tízmillió dolláros cég fejével interjúzni. Nagyobb sansszal kerülsz sittre, semmint az NBA szupersztárjai, többek között a sporttörténelem egyik legmeghatározóbb alakja, LeBron James vagy Russell Westbrook megemlékezzenek az elmúlásodról. Utóbbi, historikus 20 pontos, 20 gólpasszos, 20 lepattanós tripladupláját (eddig egyszer sikerült ezt elérni, 50 évvel ezelőtt) dedikálta a március 31-én lelőtt Nipsey-nek egy emocionális, meccs utáni interjúban (20+20+20=60, Rolling 60s): ez nem értem volt, ez a tesómért, Nipsey-ért volt, nyugodjon békében. A rappert nemcsak sportolók, de egy sor további színész, zenész is gyászolja, úgy mint Rihanna, Snoop Dogg, Drake, Michael B. Jordan, Kendrick Lamar. Íme az erről szóló összeállítások:

[vembed youtube=”4tifo-nFI1E” ]

[vembed youtube=”ciEwZg4eQQo” ]Akik a tragédia előtt nem ismerték volna a rappert, azokban felmerülhet a kérdés, hogy miért övezte ekkora tisztelet az amúgy gigászi eladásokat, több száz milliós megtekintéseket és mainstream sikereket nélkülöző rappert. A Snoopon, 2Pacon, Biggie-n felnövő MC mintapéldája volt a korábban már említett self-made fogalomnak, ami abban merül ki, hogy bármiféle komolyabb hátszél, erősebb támogatás, mecénás nélkül vagy képes felküzdeni magadat a csúcsra. Hiába Nipsey korábbi bandaélete és rossz döntései, egy érett gondolkodású és megfontolt embert vélhetünk felfedezni a személyében: már 20 évesen, első interjújában (ahol kinézetre Snoop Dogghoz hasonlítják) arról beszélt, hogy be akar fektetni különböző ingatlanokba, pénzügyi eszközökbe és érdekeltségekbe, hiszen a fuxok, gyémántok bár baromi jól mutatnak, hosszú távon semmit nem érnek. A legtöbb embernek 20 évesen közel sincsenek ilyen kiforrott és tettrekész elképzeléseik, inkább kimerülnek a következő buli és piálás megtervezésében – Nipsey viszont már ekkor saját vállalkozásokról, kiadóról álmodott és meg is valósította azokat.

[vembed youtube=”GwG4A_OrTmk” ]A zene iránt mindig elhivatott és alázatos volt, amolyan kezdőszintnek tekintette, ami mellett fontosnak találta, hogy más vállalkozásokban is tartsa a vagyonát. 2008-ban szerződött le az Epic kiadóhoz, de nem találta meg egy nagy zenei kiadó keretei között azt, amit keresett, korlátozva érezte magát, így kilépett és elkezdte a saját útját egyengetni. 2010-ben az XXL magazin legjobb újoncai (Freshman Class) között együtt szerepelt J. Cole-lal, Big Seannal, Freddie Gibbsszel és Jay Rockkal, a kőkemény potenciállal bíró brigádból pedig őt kiáltották ki a legelszántabbnak mind közül. Ugyanebben az évben megalapította a saját kiadóját, az All Money In-t és ezen keresztül kezdte kiadni az egyre nagyobb elismeréseket kivívó felvételeit. Mérföldkőnek számított, amikor 2013-ban kiadta a Crenshaw című mixtape-jét, aminek fizikai megjelenését 100 dolláért árusította (mai árfolyamon kb. 28 000 forint). A cuccból 1000 darab fogyott az első napon – ebből 100-at az a Jay-Z vásárolt meg, aki így akarta kifejezni elismerését a nagyravágyó törekvés iránt -, ami elég lökést adott a rappernek, hogy a következő mixtape-jének, a Mailbox Money-nak az első 100 példányát már 1000 dollárért dobja piacra. Az árazás sikerességén és az eladott darabszámon még ő maga is meglepődött, hiszen a netről bárki hozzáférhetett volna vagy olcsóbban, vagy a kalózkodás révén full ingyen.

[vembed youtube=”nP9vWnDrQI8″ ]Ermias Asghedom – vagyis Nipsey Hussle – legnagyobb zenei sikere a Victory Lap című, 2018-ban kiadott első stúdió albuma volt, amit nemcsak a közönség kedvelt (toplistákra került), de a kritikusok is: Grammy-díjra jelölték a saját kiadójánál megjelentett albumot. A rapper ezen a lemezen a korábbi önmagát nyújta, hiszen ugyanúgy a bandaéletről, a Crenshawban átélt dolgokról, sikerekről, motivációról, elhivatottságról, tenni akarásról, kitörésről, nyomorúságról és elnyomásról rappel groove-os, g-funk elemes, újvonalas west coastos alapokra, mint azt korábban megszokhattuk tőle, viszont érezni, hogy a projektet merő szenvedély lengi át. A Rap Niggasban arról rappel, hogy mennyire különbözik a kortárs MC társaitól (a zenéinek jogát saját maga birtokolja, nem valami nagyobb kiadó), a Grinding All My Life-on elhivatottságát hallhatjuk az élet iránt, a szövegeiben pedig extrán keserű rendre azt hallani, hogy 2Pachoz hasonlóan egy golyó általi halált jósol magának – ez a prófécia sajnos mindkettőjüknél bevált. A lemez elsőkörös megkoronázása az addigi 32 évének, amelyben sikerült szakítania a világ által ráosztott szereppel és újraírta a saját sorsát, amit így siker és nagylelkűség kezdett el övezni, a korábbi gengszterek és gettók helyett. Végleg szakított azzal az éveken át tartó címkével, hogy ő a következő Snoop Dogg, bebizonyította, hogy ő az első Nipsey Hussle, aki képes a saját lábán megállni és olyan üzletember szerepre törekszik, mint Jay-Z vagy P. Diddy – utóbbi közreműködik a lemezen. Ezzel egyidőben egy west coast klasszissá avanzsált a hip-hop színterén, akit OG szintű tisztelet övezett a zsenge 30 plusz néhány évével a háta mögött.

[vembed youtube=”_4LsQ_kdLh0″ ]Amikor a kétszeres MVP és háromszoros NBA bajnok, Steph Curry készített vele interjút, elárulta, hogy mennyire is csodálja például 50 Centet. Curtis hiába adott ki többszörösen platina lemezeket, még több pénzt volt képes keresni a fő profiljának számító rappelés mellett, több helyen nyitotta meg a pénzcsapot a különböző sikeres vállalkozásai révén. Ettől egy olyan szintű imidzset alakított ki a queensi rapper saját magáról, miszerint megéri a komoly, addig elérhetetlennek hitt befektetőknek foglalkozniuk 50 Centtel. Ez a gondolkodásmód és üzleti érzék példaértékű és követendő, hiszen, ha még több afro-amerikai fiatal kezdi el követni a szemléletet, akkor végre nemcsak a szórakoztatóiparban és a sportban találják meg a kitörés útját, hanem a gazdaságban, pénzügyi és a vállalati életben is. Nipsey is ezt volt hivatott bemutatni, amikor többfajta vállalkozásba kezdett bele.

[vembed youtube=”AVrNHI4RdPM” ]A leginkább ismert vállalkozása kétségkívül a The Marathon Clothing ruházati márka, amelyet az élet egy maraton hasonlat nyomán neveztek el és bátyjával együtt vezettek. Amikor a 2008-as Hussle in the House zenéjéhez készült videóklipben először feltűnt a home-made, a kerületét, Crenshawt reprezentáló pulcsi, Nipsey valószínűleg még nem is sejtette, hogy a későbbi koncertjein a rajongók sorra fogják kérdezni: hol lehet olyan pulcsit venni? Belegondolt, hogy a keresletet már megteremtette a márkázott ruhák iránt, úgyhogy itt az ideje kielégíteni azt a megfelelő kínálattal. A hip-hop és a divat között burjánzott a kapcsolat, így Nipsey is érdekelt volt egy ilyen típusú vállalkozás elindításában, amiből a The Marathon Clothing született. A szigorúan utcai viseletre (és nem a trendek meglovaglására) tervezett ruházatok mára több dizájnnal futnak, mint az eredeti magot képző „Crenshaw” feliratok, illetve a The Marathon Clothing logója, ami egy amerikai zászló, felpimpelve a TMC felirattal.

Forrás:

2017. június 17-én nyílt meg az első márkabolt, abban az üzletsorban, ahol már korábban a bátyjának, Samiel Asghedomnak volt egy ruhaboltja, de miután sittre került, elvesztette azt. Kikerülése után döntötték el, hogy közös erővel és tőkével visszaszerzik a helyüket, így nyithatott meg a TMC márkaboltja pontosan azon a helyen, ahol Nipsey évekig bandázott és ahol végül a halálát lelte. A boltban többször alkalmaztak börtönből szabadult, elhelyezkedni nem tudó arcokat is, hogy így segítsék őket a társadalomba való beilleszkedésben. 2018 májusában együttműködés jött létre a Marathon és a Puma ruhamárkák között, köszönhetően annak, hogy a Nipsey az utóbbi, világszinten elismert sportruházati márka egyik képviselője lett. A kapott díjazásából elvitte 50 közeli barátját (köztük los angelesi bajtársát, a blood banda hívét, YG-t, akivel közös albumjuk is van) és családját egy exkluzív étterembe, ahol a Victory Lap szolgáltatta a háttérzenét az este folyamán. A Marathon márka nagyobb szintekre lépett a Puma kollaborációval, ám a rapper halálával ideje korán elhalhat ez a virágzásnak indult kapcsolat. A crenshawi márkabolt megnyitásáról és a rapper lokális hős szerepéről (egy rasztahajú, napszemüveges férfi egy bevágásban például azt ecseteli, hogy Nipsey mentette meg egy potenciális lelövéstől), valamint a parkolóhoz fűződő szoros kapcsolatáról (itt kezdte el először árulni a mixtape-jeit) a Worldstarhiphop készített egy 40 perces dokumentumfilmet, amit lentebb tudtok megtekinteni.

[vembed youtube=”2FnFUCgo7x8″ ]Nipsey a videóban látható L alakú üzletsor telkét szerette volna megvásárolni üzlettársával, Dave Grosszal, majd egy másfél éves átépítést követően egy hatemeletes lakóházat húztak volna fel, tetején egy plázával, aminek ékkövének a felújított és kibővített The Marathon Clothing üzletet szánták. Ez a lépés azért is lett volna főnyeremény, mert egy városi felújítás miatt épp csak néhány méterre terveznek egy vonatmegállót, ami tökéletes elérést biztosított volna a plázának és az Asghedom bratyók boltjának. A divatcég mellett a rapper több, mint 100 ezer dollárt fektetett be a hasonló elnevezésű Marathon Agency digitális marketing ügynökségbe is, amely olyan előadókkal dolgozik együtt, mint YG, Jeezy, Dave East vagy épp Nicki Minaj. Nipsey amolyan csendestársként volt jelen ebben a vállalkozásban, az ötletei azonban irányadók voltak a tervezések és az üzleti folyamatok kialakításában. Emellett a már korábban említett partnere, Dave Gross volt mellette akkor is, amikor a Vector 90 nevű startup inkubátort indították el, aminek keretében munkahelyszínt biztosítanak Crenshawban a vállalkozókedvű fiataloknak, hogy saját kihívásokba és üzletekbe kezdhessenek. A Vector 90 a kapcsolatfenntartó szerepét tölti be az újító ötleteket próbálgató startupos fiatalok és potenciális befektetőik között (akár egészen a Szilícium-völgyből), így segítve az együttműködésüket és az elképzeléseik továbblendítését. Tovább görgetve Nipsey üzleti vállalkozásait találhatunk egy olyan kezdeményezést is, ahol Dave-vel, DJ Khaleddel, Loul Denggel (NBA játékos) és két ingatlannal, befektetéssel foglalkozó céggel egy olyan szindikátust kívántak létrehozni, amellyel meg tudnak majd vásárolni egy Los Angeles-i, 162 szobás luxus tengerparti szállodát. Az utóbbi évek egyik legnépszerűbb befektetési formáját sem hagyta figyelmen kívül, így beszállt a kriptovaluta üzletbe. Már 2013-ban elkezdte terjeszteni a Bitcoin-igét, majd részesedést vásárolt a Follow Coin nevű, blokkláncot népszerűsítő holland vállalkozásban. Nipsey a színészkedéssel is kacérkodott, hiszen különböző kisebb szerepek mellett (szerepelt Ving Rhames mellett a 2010-es Cain haragjában, illetve a Bone Thugs-N-Harmony féle I Tried filmben) arról volt híres a színészi karrierje, hogy visszautasította a lehetőséget, hogy ő formálhassa meg Snoop Doggot a Straight Outta Compton filmben. Tette mindezt azért, hogy ne adjon táptalajt az őt Snoophoz hasonlító kritikusok érveinek.

[vembed youtube=”2jFLExFMABA” ]Nipsey Hussle-t 33 évesen lőtték le, ugyanabban a parkolóban, ahol kb. 15 évvel korában elhatározta, hogy kitartó, elkötelezett, koncentrált munkával és tervezéssel kilép a sokakat megbénító lustaságból és kishitűségből. Lányát, Emani-t az exbarátnője, Tanisha hozta a világra, míg fiával, Krosszal a már-már feleségének tekinthető (5 éves volt a kapcsolatuk) Lauren London modell és színésznő ajándékozta meg, aki számos klipjében feltűnik. A Grammy-díjra is jelölt rapper nem kereste a hírnevet, de annál inkább az üzleti lehetőségeket valamint azt, hogy hogyan tudna minél többet visszaadni a közösségnek, ahol felnőtt – annak a közösségnek, amelynek egyik tagja március 31-én félbeszakította még ennél is többre hivatott életét. Elsősorban rapper volt, de a sikeresség esszenciális értékének találta, hogy differenciált üzleti portfóliót tartson fenn, több dologban legyen a pénze és több helyről kamatozzon, annak érdekében, hogy igazán széleskörű rálátása lehessen a még jobb lehetőségekre. Jay-Z, Puff Daddy, 50 Cent magaslatokba kívánt törni és a nemcsak a lelkesedése, de az üzleti érzéke is megvolt hozzá.

R.I.P. Nipsey Hussle The Great

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés