Kövess minket

Hiphop

Hogyan élte túl R. Kelly karrierje a botrányokat

A #metoo kampány után vajon hogy hallhatjuk még a kiskorúakat megrontó és elvileg szexuális szektát tartó énekest?

Megosztva

Forrás:

Robert Kelly 1967-ben született Chicagóban, jelenleg 51 éves, van két kollab albuma JAY-Z-vel, dolgozott együtt Biggie-vel, Nas-zal, Diddy-vel, az R’n’B műfajba beénekelte a legacy-jét, 3 Grammy-díjával és szexuálisan túlfűtött számaival számos énekest ihletett meg. Már, ha ezek a megihletett énekesek egyáltalán fel merik vállalni, hogy Kelly befolyással volt a karrierjükre, hiszen az iménti megsüvegelendő karrierrel van egy kis gond: a magánéletben R. Kelly 25 évre visszamenőleg dokumentálható szexuális ragadozó, akinek többször volt kapcsolata fiatalkorú lányokkal (még 14 évessel is), valamint kiderült róla, hogy szektát tart, aminek a szex a középpontja.

Az énekes, dalszövegíró és producer szakmát is kitanuló Kelly-nek sem volt fenékig tejfel az élete fiatalkorában, hiszen már állítólag 8 évesen felkérték, hogy egy szexuális aktust fotózzon. A 2012-es önéletrajzában azt is elárulta, hogy a családjának egy idősebb női tagja megerőszakolta, valamint egy környékükről származó idősebb férfi molesztálta. Ezeket leküzdve 1993-ban kiadta a debütáló lemezét, a 12 Play-t (szójáték az angol foreplayen, amely előjátékot jelent, a fore érthető 4-nek, fournak is, viszont Kelly háromszorosan olyan jó; 3*4=12), amellyel sikerült elérnie, hogy minden hálószobába a megfelelő hangulat uralkodjon az erotikához. 1996-ra érte el a sikereinek csúcsát, hisz a 90-es évek legnagyobb ikonjaival dolgozott együtt: zenét írt Michael Jacksonnak és kiadta a Michael Jordan főszereplésével készült Space Jam – Zűr az űrben filmhez szánt számát, az I Believe I Can Fly-t, amely védjegyévé vált, valamint 3 Grammy-díjat nyert.

[vembed youtube=”GIQn8pab8Vc” ]A karrierjére nem lehetett panasz, de egyre durvább sztorik láttak napvilágot a magánéletéről. 1994-ben a szárnyai alá vette Aaliyah-t, aki akkor 15 éves volt és nemcsak, hogy megírta neki a bemutatkozó albumát, de segédkezett a produceri munkák során is. Az album címe ironikusan az Age Ain’t Nothing But A Number (Az életkor semmi más csak egy szám) lett, kettejük kapcsolata pedig olyan szorossá vált, hogy még ugyanebben az évben házasságot kötött a 15 éves Aaliyah-val, akinek hamis papírokkal oldották meg, hogy 18 éves lehessen. A lány családja két nappal később jött rá és azon nyomban nekiláttak, hogy érvénytelenítsék a házasságot, amely azzal zárult, hogy Kelly 100 dollárt adott neki, plusz az énekesnő nem emelt vádat és nyilvánosan egyikük sem beszélt róla. Aaliyah albuma platina lett, 8 évvel később pedig tragikus körülmények között meghalt egy repülőgép balesetben.

[vembed youtube=”a02dBbBGSPg” ]R. Kelly-t négyszer perelték be 1996 és 2002 között, mert fiatalkorúval folytatott szexuális kapcsolatot, a pereskedők közül a legfiatalabb 15 éves volt. Ezeket mind megoldották komolyabb bírói közbelépés nélkül, az R’n’B félisten fizetett a nőknek, ők pedig nem firtatták tovább a dolgokat. 2001-ben a chicagói Sun-Times újságírójának, az R. Kelly üggyel legtöbbet foglalkozó Jim DeRogatisnak névtelenül elküldtek egy videokazettát, amin az énekes látható és egy feltűnően fiatal lány, amint épp intim környezetben vannak. A rendőrség nem tudta egyértelműen beazonosítani a kazin lévő lányt, így ejtették a vádat – ez a volt az első sextape-je, ami napvilágot látott.

2002-ben jött az addigi legsúlyosabb vádja, amely már pereskedésig jutott: gyermekpornográfiában való részvétel, szexuális aktus videóra vétele egy 14 éves lánnyal – ha részletezni szeretnénk, Kelly konkrétan levizelte a lányt. Az esetnek 6 év kellett, hogy bíróságig jusson, ahol felmentették az énekest, mert sem ő, sem a lány, sem annak anyja nem tanúskodott, annak ellenére, hogy kb. 15 másik tanú vallotta eskü alatt, hogy aki a videón látható, az a szóban forgó, fiatalkorú lány. A bíróság egyértelműen nem tudta beazonosítani a lányt, így nem számít 18 év alattinak, ejtették a 14 vádpontot Kelly ellen, aki elsírta magát, amikor felmentették.

Forrás:

2005-ben Kelly második felesége beperelte és távolságtartási végzést kért ellene, mert fizikálisan bántalmazta, zaklatta és a személyes szabadságát korlátozta. A nő anyja szerint az énekes kimosta az agyát és állítólag megkövetelte tőle, hogy kopogjon mielőtt belép egy ajtón a saját házában. 2009-ben végül elváltak. Egy ideig csönd volt Kelly háza táján, de kiderült, hogy ez csak amolyan vihar előtti: oly hírek láttak napvilágot, miszerint az énekes szexszektát tart fenn, egyszerre 6 nővel él a házában, akiket teljesen elvágott a barátaiktól és családjuktól, mentálisan megtörte őket, de mivel 18 év felettiek, a rendőrség nem avatkozhat be.

De miért lehet még, hogy R. Kelly zenéi egyáltalán eljutnak az emberekhez, ha azt nézzük, hogy a Harvey Weinsteinnel kirobbanó #metoo kampány olyan erővel csapott le a filmiparra, hogy miután Kevin Spaceyről is kiderült a szexuális ragadozó énje, inkább újraforgatták a szerepét egy ki nem adott filmjében, legutolsó mozijára pedig kb. 15-en voltak kíváncsiak a nyitóhétvégén (126 dollárt hozott be az első napon). Kelly kiadója, a Sony Music továbbra is forgalmazza a lemezeit, a koncertjeit annak ellenére megtartja, hogy már tüntettek is a fellépése ellen, amire a promóter cégnek annyi volt a válasza: a show le fog menni. Jim DeRogatis már 2000-ben nekiállt, hogy felkutassa Kelly legparább dolgait és szerinte az, hogy a Kelly nyakában annyira lihegő karma még nem csapott le rá, több dolog miatt van. Egyrészt, mert a zeneiparban már annyi keménylegényt láttunk (drogos, kurvázó, gitárt törő rocksztárok, kodeinező, bandaéletben élő strici-rapperek), hogy hozzászoktunk az ilyen rosszfiúkhoz, valamint nem vagyunk hajlandóak szétválasztani a zenét az előadótól: ha valaha olyan zenét csinált, amellyel megérintett (lásd I Believe I Can Fly) vagy átlendített az élet egy nehéz szakaszán, szinte lehetetlen, hogy az ember elhiggye azokat a dolgokat, amivel vádolják. Másrészt R. Kelly áldozatainak nagy része afro-amerikai lányok voltak, akiknek még nehezebb dolguk van Amerika társadalmában, mint bárkinek, hiszen nemcsak a kisebbséghez tartoznak, hanem még azon belül is a gyengébbik nemhez. Ha belegondolunk, hogy a hip-hopban mennyire lealacsonyítóan és tárgyként kezelik őket, valamint semmibe veszik az értéküket (hányszor hallottuk már, hogy bitches ain’t shit), akkor láthatjuk, hogy R. Kelly esete többet elmond Amerikáról, mint az énekesről – ahogy azt Karen Attiah, a Washington Post szerkesztője megfogalmazta. A szexuális szektában állítólag csak afro-amerikai nők vannak (elvileg most már figyelt, hogy mindannyian 18 felett legyenek), akiknek előírja, hogy mikor és mit ehetnek, mikor aludhatnak, hogyan öltözzenek és hogy elégítsék ki a vágyait, amit Kelly előszeretettel vesz fel videóra és mutogat a haverjainak. A lányok szülei kétségbeesetten és hiábavalóan próbálkoznak a rendőrséggel, mivel a lányokat mentálisan megtörték, így gyakorlatilag szabad akaratukból vannak ott (egyikük még azt is nyilatkozta, hogy boldog), annak ellenére, hogy az énekes a lányok szabályszegéseit fizikai erőszakkal torolja meg. DeRogatis keserűen és lemondóan zárja az elmélkedését, miszerint R. Kelly csillaga azért ragyoghat még 25 éves szexuális ragadozói múlttal is a háta mögött, mert Amerika társadalmának legalsó osztálya a fiatal fekete nők.

Kelly zenéje ellen kampány indult #MuteRKelly néven, amely a zenész elhallgattatását kéri – e mögé már több fekete jogi aktivista személy és csoport is beállt. Követelik a kiadókat, promóciós cégeket, az Apple Musicot és a Spotify-t, hogy szüntessék meg a kapcsolatot az énekessel, amelyre R. Kelly menedzsmentje így válaszolt: nyilvános lincseléssel próbálkoznak egy olyan fekete férfin, akinek kiemelt és egyedülálló ráhatása volt a kultúránkra. A Spotify hajlandó volt annyira, hogy a különböző playlistekről levették az előadó zenéit, ám egy felmérés szerint egy héttel az új szabály után meg sem érezte a botrányt a számainak lejátszása, sőt: előtte 6 584 000 volt, utána 6 676 000. Egyáltalán nem meglepő, hogy ezt a balul sikerült szabályt 1 hónappal a bevezetése után ki is vezette a streaming szolgáltató, így újfent felkerültek a lejátszási listákra Kelly zenéi. Az előadó még egy számot is kiadott I Admit (Beismerem) címmel, amelyben 19 percen keresztül ismer be mindenféle dolgokat, persze a lényegi részeket mind tagadja. Érdekes lesz figyelni, hogy vajon mikor fordulnak teljesen ellene és hogy ez kirobbant-e a szexuális zaklatókkal szemben egy kiutálási hullámot a zeneipar berkein belül.

[vembed youtube=”k8o2y2DZl9w” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés