Kövess minket

Hiphop

Időtálló munkák: Nas – Illmatic

A műfaj egyik alapköve, ami új szintre emelte a hip-hopot.

Megosztva

Forrás:

1994-re a hip-hop kiszélesítette a rajongói bázisát, többen és még többen vesztek meg ezért az új műfajért, és a rapperek már betörhettek a mainstreambe is – megjelentek az MC Hammerek, Vanilla Ice-ok, akik sikert és vagyont köszönhettek a hip-hopnak. Sokan nem nézték jó szemmel a szegényebb társadalmi réteg műfajának ilyen szintű kihasználását, főleg, hogy ezek a számok és előadók a kreativitás hiányával is küzdöttek. Ekkor érkezett meg a New York-i, Queensbridge-ből Nasir Jones, Nas és adta ki az Illmatic című albumát, ami instant klasszikus lett, nem véletlenül.

Forrás:

Nas első felvett versszaka az egyik mentorát, Large Professort is magába foglaló Main Source hip-hop csapat, Live at the BBQ című számára került fel és egyből egy lemezszerződést jelentett neki – ekkor 18 éves volt. Nas nyitja a számot a saját versszakával és onnantól teljesen magáévá teszi a trekket, amikor olyanokról rapperel, hogy elrabolja az elnök feleségét bármiféle terv nélkül vagy, hogy 12 évesen pokolra jutott, amiért megölte Jézust. Tanulság: B. Rabbit után őt sem szabad előre engedni, ha rapperlésről van szó. MC Serch is segítette a karrierjét, amikor a Back to the Grill című számánál felkérte egy vendégversszakra és Nas (hűen önmagához) ott is ellopta a showt. Első szóló száma a Halftime című track lett, amely az 1992-es, Zebrahead filmben csendül fel, majd később felkerült az Illmaticre.

[vembed youtube=”dogqDbcbVo0″ ]Nasnak volt 2 megjelent versszaka, 1 szóló száma és egy szerződése, a lemezét pedig kizárólag a legjobb producerekre akarta bízni. Így hozták össze egy albumra DJ Premiert, Pete Rockot, Large Professort, L.E.S-t és Q-Tipet, az albumon pedig össz-vissz egy feature van, Nas egyik nagy barátja, a brutálisan alulértékelt, AZ. A témák a „szokásosak”: bandák, drogok, fegyverek, szegénység, feketék megkülönböztetése, stb. Az a különbség az album és a kortársak törekvései között, hogy Nas addig nem – vagy csak tényleg 1-2 embernél – látott, hallott lírai szintre emelkedik, ami még kiegészül az 5/5-ös produceri munkával, ami egyenes út egy klasszikus megalkotásához. A The Genesis intrón már összefoglalásra kerül az album, hiszen kritizálják a rádiót, piálásról és tépésről beszélnek miközben a pénzszerzést tartják egyetlen motivációjuknak az életben. Azt BUMM!

[vembed youtube=”hI8A14Qcv68″ ]Az old school arcok egyből elkezdenek bólogatni, amikor meghallják az első dobleütést a DJ Premier által készített N.Y. State of Mindnál. Állítólag ekkor Nas még korántsem volt olyan magabiztos a süketszobában, így amikor az első versszakát vezeti fel el is mondja, hogy „fogalmam sincs, hogy hogyan kezdjem ezt a szart”. Ezután – Premier szerint – első próbálkozásra, hiba nélkül elrappelte a versszakát, amitől Premo kb. sokkot kapott és azt mondta, hogy „az utca ezt imádni fogja”. Szójátékok, egyedi flow, páratlan rímelési technika és még csak az album első versszakánál tartunk. A Life’s a Bitch számon szerepel AZ, aki megállja a helyét Nas mellett, méltó arra, hogy egyedüli közreműködőként helyet kapjon a lemezen. Ezen a számon még Nas édesapja is hallható, hiszen ő fújja a kornettet a szám második felében, amitől garantált a libabőr.

[vembed youtube=”HEwSfbE9IXc” ]A The World is Yours című számával már a slágerlistákra is felkerült, számos kritikus és magazin pedig az egyik legjobb hip-hop számnak tartja. Nas és Pete Rock közös munkája tökéletes szinergiát alkot, ahol a szöveg egybeforr az alappal és nem találni benne hibát – nem csoda, hogy rengetegen még ma is sample-zik a cuccot, lásd Mac Miller egyik legsikeresebb számát, a Nikes On My Feetet. Stílusosan a 10 számos album 5-dik trekkje a Halftime (vagyis félidő), amit már korábban kiadott és segítette a hype-ját. A szintén Premier által összerakott, Memory Lane a régen minden jobb volt feelinget adja át, Nas pedig világossá teszi, hogy az igazi hallgatóságnak, a stonereknek, a fullos csajoknak, raboknak, Hennessy-s arcoknak és az old school tagoknak rappel egy költő fineszével. A One Love első két versszaka egy-egy levél az épp sitten sínylődő haverjainak, míg az utolsón egy kissrácot oktat ki az életről, a gettóról, plusz, hogy nem jó ötlet a bűnözés útjára lépni – ezt úgy, hogy egy padon füvezgetnek a 12 éves kölyökkel. A záró verzét a Belly című, DMX-el közös filmjében egy jelenet erejéig meg is filmesítik. Az alapot Q-Tip készítette és a refrénben is ő duruzsolja jellegzetes hangján, hogy One Love.

[vembed youtube=”hxce_qvhi5I” ]A One Time 4 Your Mind egy chillesebb, lágyabb szám a dinamikusabb és intenzívebb alapok között, amivel ismét egy új oldalát ismerhetjük meg Nasnak. A Represent ismét vadabb bólogatásra késztet minket és megtudhatjuk, hogy Nas olyan forma erőszaktevő, brigádbontó felbujtó, aki lazán odahugyozik a liftedbe. Az It Ain’t Hard to Tell hasonló vehemenciával rendelkezik, mint a Represent és Michael Jackson Human Nature című számából mintázta az alapját Large Professor. Nas először meg is ijedt, hogy hogyan fogják majd letisztázni ezt a pop királyával, de aztán rájött, hogy ugyanannál a kiadónál vannak, szóval rendben lesz.

Az Illmatic egy olyan lemez, amit nemcsak minden hip-hop fannak kötelező meghallgatnia, de aki érdeklődik egy picit is a műfaj iránt, annak is kihagyhatatlan – akár a rock és a Pink Floyd The Dark Side of the Moon esete. Az album ugyan nem fogyott olyan hatalmas számban, ahogy azt a zsenialitásából fakadóan elvárnánk – Biggie ugyanúgy 1994-ben adta ki a Ready to Die debütáló lemezét és ellopta a lejátszásokat és eladásokat -, de olyan kulturális szintre emelkedett a műfajon belül, amire nem volt példa. A legelismertebb újságok, magazinok rangsorolják az első helyre, ha az a kérdés, hogy „mi a valaha volt legjobb hip-hop album”, dokumentfilmek készültek róla, egyetemi professzorok tartanak róla órákat, költői magaslatokba helyezik Nas szövegeit – egy szóval nemcsak, a hip-hop egyik legjobb albuma, hanem en bloc a zenének.

[vembed youtube=”3hOZaTGnHU4″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés