Kövess minket

Hiphop

Kanye West békejobbot nyújtott Drake-nek, azt mondja, ideje ismét jóban lenniük

Megosztva

Véget érhet a Ye (korábbi nevén Kanye West) és Drake között feszülő viszály, miután az előbbi kijelentette, hogy békülni szeretne.

A hétfői napon J. Prince osztott meg egy közös videót Kanye-val, miután a houstoni Rothko-kápolnában találkoztak.

Egymás mellett állva Ye az alábbiakat mondta a kamerába: „Ez itt Ye és J. Prince. Azért készítem ezt a videót, hogy reagáljak a Drake-kel kialakult adok-kapokra. Mindketten ütöttök egymást eleget, most itt az idő, hogy elengedjük az egészet. Arra kérem Drake-et, hogy csatlakozzon hozzám a színpadon december 7-én élőben, mint kiemelt vendég, elvégre nekünk volt a két legnagyobb lemezünk az évben. A Los Angeles-i esemény apropója, hogy Larry Hoover szabadon engedéséért küzdjünk”. Kanye szerint a volt chicagói bandavezér szabadon engedéséért való küzdelem olyan „nemes ügy”, amiért félre kell tenniük az egójukat, és együtt kell küzdeniük.

Hoover hatszoros életfogytiglani börtönbüntetését tölti, mint a Gangster Disciples nevű banda vezéralakja. Kanye már többször megpróbálta kiszabadítani, korábban Donald Trump-nál is megpróbálta elérni, hogy adjon neki kegyelmet, de a kérését nem teljesítette a volt amerikai elnök.

Drake és Kanye versengése régi sztori, de az egész az elmúlt években durvult el igazán, mikor Drizzy úgy érezte, hogy Ye elárulta azzal, hogy elkotyogta az akkor még titkolt fiának a létét, melyet Pusha T ki is használt, és be is támadta vele a torontói rappert egy diss trekken keresztül. Kanye tagadta, hogy tőle szivárgott volna ki az infó. A két rapper mostanában az új albumaik megjelenése miatt melegítették fel az ellenségeskedést.

Drake egyelőre nem válaszolt Kanye felhívására.

(Billboard)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés