Kövess minket

Aztaa

Kanye West lett a leggazdagabb afroamerikai az USA történelmében

5 évvel ezelőtt még 53 milliós adósságról vallott a mostanra keresztény rapperré vált Ye.

Megosztva

Kanye West az utóbbi időben leginkább a válásával került be a hírekbe, ám most egy egyértelműen pozitív fejlemény is kiderült a chicagói rapperből lett mogulról: 6.6 milliárd dollár értékűre becsülték a vagyonát, amivel Amerika történelmének leggazdagabb afroamerikaija lett.

Ebben több tényező is szerepet játszott, legfőképpen a YEEZY brand volt a húzóágazat. A márkát 3.2 és 4.7 milliárd dollár közé becsülik és érdekes módon nem érezte meg a pandémia negatív hatását sem. Sőt, a tavalyi évben 31%-kal növekedett az adidas égisze alatt a West cipők eladása, így 1.7 milliárdos éves bevételt ért el.

Emellett Ye a GAP-pel is közös munkába kezdett, amit 970 millió dollárra becsülnek az elemzők. A deal 10 évre szól, és női, férfi, valamint gyerekruhák készítésére írt alá West, az első kollekció valamikor nyáron érkezik.

Kanye – aki idén megnyerte a legjobb kortárs keresztény zenei album díját a Grammy-díjátadón – további 122 millió dollárt tart készpénzben és részvényekben, 1,7 milliárd dollárt egyéb befektetésekben, például Kim Kardashian Skims márkájában, illetve a zenei munkássága 110.5 millió dollárral száll be a vagyonába. Ha ezeket az összegeket pariba állítjuk azzal a ténnyel, hogy röpke 5 évvel ezelőtt azt állította a zenész, 53 millió dolláros adósságban van, még komolyabb eredményként könyvelhetjük el a mutatókat. Kíváncsian várjuk, hogy ebből Kim mennyit visz el a válás során.

[vembed youtube=”ivCY3Ec4iaU” ](Bloomberg)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Trending