Kövess minket

Aztaa

Lemondott a magyar köztársasági elnök

Megosztva

Egy videóüzenetben jelentette be a köztársasági elnök, Novák Katalin, hogy lemond a tisztségről. A videó alatt letiltották a kommentelési lehetőséget.

Novák Katalin azután mondott le, hogy kiderült, hogy kegyelmet adott egy bicskei gyermekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki hamis vallomásra vett rá egy gyermeket, akit az intézetben molesztált az igazgató. A lemondásában Novák továbbra sem indokolta meg, hogy miért adott kegyelmet.

„A kegyelmezési jogkör mind közül talán a legérzékenyebb. Mert egy ember életéről kell dönteni a kegyelmi kérvény és a rendelkezésre álló információk alapján. Tavaly áprilisban abban a hiszemben döntöttem a kegyelem mellett, hogy az elítélt nem élt vissza a rá bízott gyermekek kiszolgáltatottságával. Hibáztam, mert a kegyelmi döntés és az indokolás hiánya alkalmas volt arra, hogy a pedofiliára vonatkozó zéró tolerancia kapcsán kételyeket ébresszen. Márpedig itt nincs, és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, akiről azt gondolom, hogy fizikailag vagy lelkileg gyermekeket bántalmaz. Így volt ez akkor és így van ez ma is. A köztársasági elnök alaptörvényből is fakadó feladata megjeleníteni a nemzet egységét. A gyermek a legfontosabb kincsünk. Hiszem, hogy ebben egységes a nemzet – minden véleménykülönbség ellenére. A gyermekek védelme közös kötelességünk. Három gyermeket szültem, így személyesen is átéltem, mekkora szüksége van egy védtelen, kiszolgáltatott életnek a biztonságra, a védelemre. Magyar emberként azt várnám a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon. Ha mégis, akkor nézzen szembe azokkal, akiknek elszámolással tartozik, és vállaljon felelősséget. Akár azzal, hogy lemond a köztársasági elnöki tisztségről. Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. A gyerekek és a családok mellett voltam, vagyok és leszek. Államfőként ma utoljára szólok Önökhöz. Lemondok a köztársasági elnöki tisztségről”- mondta többek közt a videóban.

Novák Katalin 2022 májusa óta volt köztársasági elnök. 

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés