Kövess minket

Hiphop

Lil Xan megbánta, hogy anno „unalmasnak”nevezte 2Pac zenéjét, és már legendának tartja

Megosztva

Lil Xan azt állítja, megbánta, hogy unalmasnak nevezte korábban 2Pac zenéit, és elismerte, hogy a megjegyzéseket akkor tette, amikor épp nagyon rossz passzban volt.

A rapper az AllHipHopnak adott interjújában beszélt erről, visszaemlékezve a nagy vihart kavart és az OG arcok gyűlöletét kiváltó 2018-as szavaira. Lil Xan elmondta, hogy „dühös” volt mind magára, mind az interjúkészítőre.

Azt az interjút soha nem is kellett volna leadni, mert nem voltam jó passzban az interjú alatt” – mondta. „Dühös voltam akkoriban. És mindez csak abból fakadt, hogy megpróbáltam gyorsabban elkészülni az interjúval. Úgy voltam vele, hogy ‘Következő kérdés. Következő kérdés. Aztán csak úgy adtak kérdéseket, én meg csak hülyéskedtem. Szerintem 2Pac egy legenda. Nem kell magyarázkodnom senkinek, de én sok régi sulis nyugati és keleti parti zenén nőttem fel. Ez csak egy kis baleset volt, hogy nem voltam olyan érett, mint amilyen ma vagyok. Tapasztalatlan voltam az interjúkkal kapcsolatban is.

Ennek ellenére azért hozzátette, hogy nem változtatni a szavain.

„Ha megkérdeznéd tőlem, hogy visszamehetnék-e és másképp csinálnám-e, nem tenném, mert ez egy érdekes beszélgetést indított el a hiphopon belül. Miért kéne ezeknek az új srácoknak a hiphopban, akik még meg sem születtek, amikor 2Pac zenélt, úgy bálványozniuk, ahogy az idősek teszik?” – morfondírozott.

Lil Xan pálfordulása azután érkezik amúgy, hogy tavaly nyáron szétesett a turnéja, és még az indulás előtt lemondta az egészet.

(HipHopDX)

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés