Kövess minket

Aztaa

Milyen is igazából újságírónak lenni?

A sztereotípiák igen erősek.

Megosztva


Sok gyerek már fiatalkorában eldönti, hogy mivel akar majd később foglalkozni. A klasszikus rendőr leszek, meg katona mellett olykor feltűnik egy különc, aki már az iskolai nyelvtan versenyeken is remekelt és többször írt hibátlan tollbamondást kedvenc macskájáról, Foltosról. Na, belőlük lesznek később az újságírók.

Mielőtt még valaki belekerülne a média világába, több sztereotípiával is találkozik. Az egyik leggyakoribb, hogy az újságírók nagyképű, állandóan lófráló nyelvtan nácik, akik állandóan kamu cikkekkel árasztják el a médiát és ezekért rengeteg pénzt kapnak. Ebből nem sok minden igaz.

Az újságírók keményen megdolgoznak egy-egy cikkért. Van, hogy heteket, hónapokat töltenek a téma felkutatásával, majd az interneten vagy az újságárusnál egy pillanat alatt szétszedik a cikküket, mert hát ugye ők jobban megírták volna, és különben is az egész nem igaz. Gyakran túlóráznak, van, hogy éjjel is dolgoznak, hiszen az ihlethez nem lehet munkaidőt alakítani. A cikkek forrását pedig általában jól megválogatják, de mint tudjuk, minden pletykának csak a fele igaz, és a bulvár gyakran épül egy-egy ilyen történetre.

Az igaz, hogy egy kicsit nyelvtan nácik, hiszen ez hozzátartozik a szakmájukhoz. Többségük azért visszafogott, de természetesen sokféle ember létezik a világon. A pénz rész pedig….Carrie Bradshaw természetesen New York legjobb részén tudott lakást bérelni, és méregdrága cipőket és ruhákat tudott venni a fizetésével, ami kicsit sem fedi a valóságot. Amerikában a McDonald’s-ban dolgozó menedzserek többet keresnek, mint az újságírók nagy része, és természetesen Magyarországon sem az egyik legjobban kereső szakma. Persze azért egy szerkesztői, főszerkesztői pozíció mindig jobban fizet, de azért egy JimmyChoo cipőt csak több havi spórolással tudnánk megvenni.

Akkor miért érdemes újságírónak lenni? Az indok talán annyi, hogy szüksége van a világnak ránk. Kellenek az információk, mi pedig minden erőnket, tudásunkat arra fordítjuk, hogy megírjuk a legfontosabb történéseket a világba. Sikerélmény garantált, aki tehetséges, az jó cikkeket ír, és imádják az olvasói.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés