Kövess minket

Hiphop

Ők tartják életben az igazi gengszterrapet – 2. rész

Egy újabb All-Star kezdőötös a gengszterrap ligájából.

Megosztva

Forrás:

Az előző részben már bemutattuk Freddie Gibbset, YG-t, Sad Boy Loko-t, Mozzy-t és G-Perico-t, a mostani részben pedig szintén maradunk a radar alatt, inkább az olyan előadókat mutatjuk be, akik ugyan nem szerepelnek a Spotify Rap Caviarján, nem töltik fel a toplistákat és eladási rekordokat sem döntögetnek, viszont az utcán olyan hitelük van, mint keveseknek.

Nipsey Hussle

Nipsey Hussle felférne a későn érő rapperek listájára is, hiszen az igazán átütő cucca a 2013-as Crenshaw volt, amelynek kiadásakor már 28 éves volt – és amely mixtape-et arról a Los Angeles-i kerületről nevezett el, ahonnan származik. Az élet igen kilátástalan volt Ermias Asghedomnak (ugyanis ez a polgári neve) a gettóban, így beállt a crips bandában, hogy így szerezzen pénzt stúdió időre, hisz elmondása szerint, számára mindig is a zene volt az első, az volt a szenvedélye. A körülmények, amelyek körbevették gyerekkora óta jócskán meghatározták a zenéjét is, hiszen nehéz olyan tracket találni tőle, amely nem valamilyen törvénybe ütköző cselekvést mesélne el vagy aminek a klipjében ne jelenne meg néhány hasonlóan gengszter kinézetű spanja. Hosszas halogatások után idén végre kiadta a Victory Lap című debütáló stúdió albumát, amelyet a saját kiadójánál jelentetett meg, így aztán a bevételek legnagyobb része is az ő zsebébe fog kerülni.

[vembed youtube=”_4LsQ_kdLh0″ ]

Vince Staples

A 25 éves rapper Long Beachről származik és egyedi hangzásáról, valamint furcsábbnál furcsább interjúiról (saját elmondása szerint, lehet, hogy az interjúi tették híressé) vívta ki magának a hip-hop tiszteletét. A szülei Comptonból származnak, viszont a hely magas bűnözési rátája miatt, inkább Long Beachet választottak, hogy felneveljék a gyerekeiket, ám a kis Vince ott is ugyanúgy találkozott az erőszakkal és a bandákkal – elmondása szerint gyerekkorában azért csatlakozott a crip bandához, mert meg akart ölni valakit. Mostanában inkább a bandaélet ellen kampányol és számos szervezeten keresztül támogatja szülővárosának fiataljait, hogy jobb körülmények között tanulhassanak és minden támogatást megkapjanak a saját jövőjüket illetően. 2017-ben adta ki a Big Fish Theory című albumát, amelyen a mély basszusok, nagyon ütő lábdobok és Vince fergeteges flowja adja a hangzásvilágot.

[vembed youtube=”mb6Jc4juSF8″ ]

G Herbo, Lil Bibby

Amikor Chief Keef a 2010-es évek elején berobbantotta az erősen trapes beütéssel bíró, chicagói drill rapet G Herbo és Lil Bibby hamar a hangzás jelesebb képviselőivé nőtték ki magukat. A rokoni szálakkal is összekapcsolt rapperek szövegeiben az erőszak, bandázás, drogok, nők és fegyverek minden sorban megtalálhatók, hiszen ezekkel találkoztak mindennap: Lil Bibby-nek például 8 haverját lőtték le, és ő is többször volt olyan szituban, hogy fegyverropogás elől kellett menekülnie. G Herbo-t sem kell félteni, ha a gengszteréletről van szó, mivel a zene előtt úgy tervezte, hogy egész életében drogdílerként fog tevékenykedni. A két rapper közös albumáról már évek óta pletykálnak, hisz minden adott hozzá: rokonok, együtt nőttek fel, több közös számuk is van.

[vembed youtube=”V5y9AMeU1S8″ ]

Casanova

A New York-i Flatbushból érkező rapper csak az utóbbi 1-2 évben építette ki maga köré a megfelelő hype-ot, annak ellenére, hogy már 31 éves. Ennek az a legfőbb oka, hogy mivel már gyerekkorában elkezdte a bandaéletet, egyenes útja volt egy hosszabb börtönbüntetéshez: 7,5 évet töltött börtönben, ahol egy ideig együtt raboskodott A$AP Rocky-val is. Kicsi a világ börtön. A börtönben sem volt mintagyerek, mivel többször keveredett késelésekbe, bunyókba – adott is és kapott is szúrásokat, ütéseket. Miután szabadult, néhány haverjával lógott együtt egy stúdióban, ahol úgy döntött, sok mindent nem veszíthet, ha ő is felvesz egy számot. Ez a szám a Don’t Run lett, amit a New York-i összetartó közösség felkapott és egy remix is született hozzá olyan rapperekkel, mint Young M.A., Fabolous, Dave East és Don Q. Létrehozta a saját labeljét, amit később a Roc Nation fel is vásárolt, így pedig első projektjét, a Commissary-t már a Jay-Z által tulajdonolt kiadó szárnyai alatt adhatta ki.

[vembed youtube=”YiS24Ia44DQ” ]

Jay Rock

A TDE kiadó nagy öregje, akinek mind Kendrick Lamar, Schoolboy Q és Ab-Soul is köszönheti a karrierlehetőségét 2008-ban hozott össze egy single-t a szintén blood bandatag, Lil Wayne-nel, aki akkoriban a legmenőbb rappernek számított – ha a debütáló lemezedet Weezy megáldotta egy közreműködéssel, már nyert ügyed volt. A Follow Me Home még tökig gengszter album volt, amelyet az egy fokkal könnyebb hangzású 90059 (ez a wattsi kerületének irányítószáma) albuma követett, hogy idén kiadja a Redemption lemezét. Motorbalesete után érezte úgy, hogy egy második lehetőséget kapott Istentől, ezért is nevezte el lemezét megváltásnak. A lemezen egyensúlyozik a lágyabb ritmusokon, de néha azért ott van egy-egy igazán a gyökereit megmutató gengszter trekk is. Rengeteg közös száma van a fentebb említett kiadótársaival, ahol könnyedén képes lepipálni őket (igen, még Kendricket is) egy-egy versszakával, a Black Hippy – Kendrick Lamar, Schoolboy Q, Ab-Soul és Jay Rock bandájának a neve – Black Lip Bastard remixén pedig egyértelműen elviszi a pálmát a Hannibal Lecter verzével, csekk:

[vembed youtube=”y9kncHM9nFk” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés