Kövess minket

Hiphop

Rap csata közben vette elő az MC ellenfele meztelen képét

Két női rapper összecsapásán került sor a rendkívüli esetre.

Megosztva

Forrás:

A battle rap igazából a rap beefek egyfajta intézményesített formája, ahol egyetlen dolgod van: minél kreatívabban, nyersebben és durvábban porig alázni a másikat. Mint minden jó rapnél, a battle során is a legjobban megírt szövegeket díjazza a közönség és a zsűri, így tanácsos alapos kutatómunkával és háttérinfókkal rendelkezni az ellenfeledről. Az MC-k a meglepetés erejét finoman kihasználva nagyon erős össztűz alá helyezhetik az ellenfelet – gondoljunk csak arra, mikor Jay-Z 2001-ben lenyomta a Takeover című, többek között a Mobb Deepnek címzett diss trackjét egy fesztiválon, majd kivetített a nagyközönségnek az azóta megboldogult Prodigy-ről egy képet, amin balett cuccban táncol, de Drake is alázta Meek Millt egy rakás kivetítőn megjelenő mémmel.

Ezzel a példával nagyon jól rezonál az a pillanat, ami nem is olyan régen történt Clevelandban, ahol két női MC szállt szembe egymással. Queen Vixen és Ms. Hustle párbaja talán nem került volna ennyire a média középpontjába, ha Ms. Hustle nem ad egy egészen erős verbális és vizuális pofont Vixennek: egy néhány soros felvezető után belebegtette ellenfele kinyomtatott meztelen képét. A felvezető sorokban többek között a súlyára, megjelenésére és alkatára tett erős megjegyzéseket, majd hátulról odaadták neki a kinyomtatott pucér posztert. Vixen nem igazán tudta lereagálni a dolgot, egyedül arra volt képes, hogy magabiztosságot és bevállalósságot színlelve mutogatott a képre, hogy ez én vagyok, ez én vagyok! A tömeg kvázi megőrült, le kellett őket csitítani, mielőtt folytatódhatott volna a battle.

Alább az esetről készült videó.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés