Kövess minket

Hiphop

Rapperek, akik tényleg öltek embert, nem csak szövegeltek róla

Az ő szavuknak valóban van hitele.

Megosztva

Forrás:

A rapperek rengeteg törvénybeütköző dologról tudnak mesélni a számaikban: drogok, fegyverek, prostik meg persze gyilkosságok. Összeszedtünk néhány nevet, akik valóban el is követték a felsorolt dolgokból a legdurvábbat, a gyilkosságot. Persze a többiek védekezhetnek, hogy „engem csak nem kaptak el”, de inkább arra szavaznék, hogy kamuznak. Valamivel fenn kell tartani az imidzsüket.

Ra Diggs neve onnan lehet ismerős, hogy együtt dolgozott például Waka Flocka Flame-mel vagy Uncle Murda-val, utóbbi még a tárgyalásán is részt vett. Az emberünk erősen benne volt a Blood bandában, Brooklynban, ahol ők irányították a heroin és kokain piacot. Oda pedig nem engednek be akárkit. Ezért nem is lehet annyira meglepő, hogy 2015-ben elítélték három ember megöléséért, zsarolásért és kábítószer kereskedésért. Waka Flocka-val egyébként a Live by the Gun című számon működött közre, ami így az ő esetében még igaz is.

[vembed youtube=”o5QRkcyUq2Y” ]A listához hozzátehetjük Gucci Mane-t is, hiszen Guwop még 2005-ben ölt meg egy embert önvédelemből. Ironikus, hogy a trappert egy rakat más incidens miatt börtönbe küldték már vagy legalább próbaidőre, de ezt pont megúszta. Nem volt elég bizonyíték, illetve az önvédelem is enyhítő körülménynek számított. Így legalább Mane egy csatát megnyert a rendszer ellen.

2005 egy balhés évnek számíthatott, mivel Cassidy is ekkor kapott a nyakába egy pert gyilkosság miatt, miután ő és két másik haverja balhéba keveredett Philadelphiában. Eredményül egy embert lelőttek és Cassidyt is megvádolták az üggyel. Enyhítést csak azután kapott, hogy az egyik tanú visszavonta a vallomását, de a bíró nem engedett és első fokon bírálták a rappert. Ennek ellenére mindössze 8 hónapot húzott le. Álló ováció az ügyvédjének.

[vembed youtube=”ypo677kw6Pk” ]Diddy kiadójának, a Bad Boy-nak egyik kevésbé ismert zenésze G-Dep, aki történetesen megúszhatott volna egy gyilkosságot. A 2000-es évek elején jött ki első albuma és egész jónak számított: nem volt a kritikusok vagy a mainstream kedvence, de határozottan megállta a helyét a szakmában. Utána évekig csendben volt, de amikor ismét megszólalt akkor sem a legjobb dologgal rukkolt elő. Besétált a rendőrségre és elmondta, hogy még 1993-ban megölt egy embert. Állítólag már korábban próbálta bevallani a tettét, de akkor épp be volt állva vagy rúgva, így nem vették komolyan. „Sokan máshogy cselekedtek volna, de én tudom, hogy a jól cselekedtem, azzal hogy vallottam.”

C-Murder a híres Master P tesója, aki hű volt a nevéhez: egy klubban összevertek egy 16 éves rajongót, majd lelőtték. C-Murdert vették elő a gyilkossággal és el is ítélték. Az ügyet még egyszer újratárgyalták, hasonló eredménnyel, így az úriember jelenleg is sitten van. Elvileg azóta már C-Millerként ismerik. Bölcs váltás.

[vembed youtube=”tPZbBBdfr5E” ]Max B esete talán a leghollywoodibb a jelenlévők közül. A történet szereplői: Max exe, a táncos Gina; Max mostohatesója, Kelvin; Max B. Max az agy, a másik két személy pedig a két füstölgő puskacső. Szó szerint. Max B állítólag elküldte a két emberét, hogy raboljanak ki két férfit egy hotelben, de rosszul sült el a sztori. Egy embert megöltek, a rendőrség pedig elfogta őket miközben egy táska pénzzel próbáltak elmenekülni a helyszínről. Természetesen mind a hármukat elfogták és bíróság elé küldték. Gyilkosság, rablás, összeesküvés, emberrablás volt a vád. Max B-t 75 évre zárták börtönbe, legkorábban 2042-ben kerülhet ki. Ennek ellenére még a sittről is hallatja a hangját, hiszen néha kikerül egy-két száma, French Montana a máig igyekszik fenntartani a jelenlétét a hiphop szcénában, A$AP Rocky második albumán az egyik számot Max B-nek nevezte el, de állítólag B nevéhez fűződik Jim Jones legnagyobb slágerének, a We Fly High-nak is a megírása.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés