Hiphop
Suge Knight: Cardi B a női Tupac
Egy szoknyás Tupac.


Volt hiphop mogul, Suge Knight lehet, hogy az emberölésért kiszabott 28 éves börtönbüntetését tölti éppen, de ettől még neki is vannak vágyai, például, hogy új Tupac Shakur dalokat jelentessen meg.
A korábbi Death Row labelfőnököt a DailyMail érte utol a börtönben, Suge pedig örömmel mesélt jövőbeli terveiről, mert meglepő módon, rendelkezik ilyenekkel. Ugyan a Death Row kiadót 2008-ban elveszítette, de állítása szerint több korábban soha nem hallott 2Pac zene továbbra is az ő tulajdonát képezi.
„Nem azért nem jelentek meg ezek a dalok, mert borzalmasak, csak Pac nem akarta őket rárakni egyik albumra se” – mondta Suge, aki azt is el szeretné érni, hogy ezekre a trekkekre modern előadók is ráugorjanak egy-egy verze erejéig. „Amikor eljön az idő egy igazi Tupac albumra, akkor olyan emberekkel kell együtt dolgozni, akikkel ő is szívesen zenélt volna, mint mondjuk Drake, vagy…Beyonce” – igaz azt nem fejtette ki, hogy ő ezt miképpen tudja majd leszervezni a börtönből, lehet a „2Pac él!” mondatokat egyre többet hangoztató fia, Suge Knight Jr. áll majd be a projekt mögé.
Suge a végére bedobott még egy nevet, aki szerinte tökéletes lenne az új Tupac lemezre, méghozzá azért, mert amúgy is nagyon hasonlítanak. „Cardi B a legagresszívebb előadó most a showbizniszben. Szerintem ő Tupac női verzója. Egy szoknyás Tupac”. Meglepő módon nem Suge az első, aki hasonlóságot lát a két rapper között. Kendrick Lamar zenéit is kiadó TDE label főnöke ugyanezt hangsúlyozta tavaly.
Ha ez a projekt nem is lát napvilágot, abban azért bízhatunk, hogy a tavaly októberben a 2Pac örököseihez visszakerült jogok új dalokat hoznak felszínre.
