Kövess minket

Hiphop

The-Dream: generációs dalszövegíró, aki felett bűn lenne elsiklani

Megírta Beyoncénak a Single Ladiest, Rihannának az Umbrellát, Biebernek a Baby-t, majd jöhetett a hip-hop átvétele

Megosztva

Forrás:

Terius Nash 1977-ben született Észak-Karolinában, majd 2 évesen átköltöztek Atlantába, ahol először trombitázni tanult meg, majd dobolni és gitározni. Az életében nagy törés következett be, amikor 5 évesen elveszítette édesanyját, akivel nagyon szoros volt a kapcsolatuk. Mivel rengeteget jártak át az anyjához a barátnői, akik állandóan férfiakról és a velük járó bajokról beszéltek, rálátást kapott az élet női oldalára – ezért is tud annyira zseniális számokat írni a nőknek. A házban olyan klasszikusok szóltak non-stop, mint Lionel Richie, Otis Redding, Sam Cook és persze Michael Jackson. Ők szolgáltak a legnagyobb érzelmi inspirációnak a későbbi szövegírások alkalmával, aztán megismerkedett 2Pac és Biggie munkásságával, akiktől megtanulta, hogy hogyan lehet okosan, kreatívan sorokat írni. Az édesanyja halála után a nagyapjához költözött, akitől megtanulta a fegyelem fogalmát, majd nekilátott a zenei karrierjének építésébe.

The-Dream első olyan száma, ami albumra is került a B2K nevű R&B fiúbandának szánt Everything volt, amely a 2002-ben kiadott lemezükre kúszott fel. Ezután felkerült a zenei térképre és egyre többen fordultak hozzá kreativitásért, a fordulópont pedig az volt, amikor Britney Spearsnek megírta a Me Against the Music című számát (ez végül egy közös lett Madonnával), ami már a toplistákra is felkerült, mint kislemez – bár Britney albumára a következő single a Toxic lett, ami az egyik legnagyobb slágere, de tovább növelte a renoméját Dreamnek. A számot The-Dream egyik közeli közreműködője, Christopher „Tricky” Stewart producerelte és a végleges számhoz kb. 7-en adtak hozzá szöveget, így Nash jogosan érezhette azt, hogy ez nem teljesen az ő száma.

[vembed youtube=”clwLKJ294u4″ ]Ezzel számmal még feljebb került a ranglétrán és sikerült összehozni, hogy Rihannának is írjon egy számot – ráadásul nem is akármelyiket. RiRi karrierjét nagyban megalapozta az Umbrella című száma, amit The-Dream írt meg neki. A stúdióba érve a beat alapvető része, annak felépítése már megvolt, de kellett még a vokál. Amikor Nash meghallotta a beatet szinte egyből megfogalmazódott benne az egész dalszöveg, papírra vetette és már ment is a süketszobába. A felvétel után még néhány szót kicseréltek, de alapvetően készen is volt a legendás popszám. Ezen hallható a refrénben a fülbemászó „ella-ella” ritmikus ismételgetése, amivel Nash előszeretettel élt a további karrierje során is: J. Holiday – Bed; Chris Brown – You és a saját, Falsetto című számában mind hallható valamilyen uh vagy ey nyögés ismételgetése. A The-Dream által énekelt Umbrella demo verziója kikerült a netre és ugyan kellett hozzá Rihanna, hogy ekkora sláger legyen belőle, de a track valószínűleg anélkül is szép utat járt volna be.

[vembed youtube=”W30e4iD7xh4″ ]Miután az Umbrella 7 hétig vezette a toplistákat Amerikában és 11 hétig Európában jöhetett a következő lépés a dalszövegírók közötti elismertségben. 2008-ban (tehát 1 évvel a Rihannával elért sikerek után) szóltak, hogy Beyoncé szeretne vele dolgozni és The-Dream bevetette minden tudását és kreatív energiáját. A stúdióban egy rakat producer volt – köztük Timbaland is -, de ő nem ijedt meg, sőt, állítólag elkezdett a magas lóról leszólni a „pórnépnek” és mondta, hogy majd ő megoldja. Nash egy interjúban elárulta, hogy 17 perc alatt megírta a Single Ladies című számot, ami aztán hetekig uralta a világ toplistáit, ötszörös platina lemez az USA-ban és Beyoncé egyik legnagyobb slágere lett. The-Dream úgy érzi, hogy akkor megy jól neki a szövegírás, ha az villámgyorsan megvan és nem kell görcsölnie egy számon akár órákig, mivel abban a rövid időben 110%-ig tud fókuszálni és elveszik egy hangulatban, aminek segítségével a legjobbat tudja kihozni magából és a megírt számból. Beyoncéval 2008 óta több, mint 10 számon dolgoztak együtt, és az énekesnőnél még számos további track is van, amin egyelőre csak ül és nem tudni, hogy valaha kiadja-e.

[vembed youtube=”4m1EFMoRFvY” ]A 2010-es Justin Bieber számban, a Baby-n sem gondolkozott túl sokat, mivel egy éjszaka alatt elkészült vele. Megkérte azt a zeneiparban dolgozó haverját, aki összehozta Bieberrel, hogy vegyen ki számára két éjszakát egy luxushotelben, cserébe megírja a számot. A haver kis huzavona után belement a 2500 dolláros mókába, majd Dream a második éjszakán, kb. 20 perc alatt szállította is a következő gigaslágert – azért kért két éjszakát, hogy az elsőn lemehessen a hotelbe bulizni, de azt ugye nem fizették volna ki neki, így kellett a két éjszaka.

A szóló karrierjét is ügyesen építette és már 2007-ben leszerződött a Jay-Z vezette Def Jam kiadóhoz, ahol aztán közel is került Jigga-hoz és a label többi nagyágyújához. Besegített Kanye West és Jay-Z közös albumába, a Watch the Throne-ba, ahol a No Church In The Wilddal Grammy-díjat is nyert. Ha ez nem volna elég, ott volt a Niggas in Paris felvételekor is, és ő tanácsolta Jay-Z-nek, hogy a ball so hard részt ismételgessék a háttérben az egész számon keresztül, mert olyan zseniális hanglejtéssel mondta a rapper. Ezután elkészítette Jay-nek a Holy Grail című számot is, ami annyira megtetszett a brooklyni legendának, hogy elhatározta, ez lesz az albumának a címe (bár finomított rajta egy kicsit). Kanye-nak segített az Ultralight Beamen, de hogy igazán megmutassa a vérbeli hip-hop arcát, közreműködött Pusha T egyik legrealebb, leggengszterebb számának elkészítésében, az Exodus 23:1-ban. Ebben Pusha Drake-et, Lil Wayne-t és az egész Cash Money labelt beoltja, de Dream mégsem keveredett bele a beefbe.

[vembed youtube=”-Evs0wwnuak” ]Saját maga 5 stúdió albumot jelentetett meg, mindegyik egyre jobb kritikai fogadtatással, ám egyre kevesebb eladással. A lemezei erősen R’n’B beütésűek, hiszen Dream nemcsak produceri tehetséggel van megáldva, de gyönyörű énekhanggal is, amit nem rest használni. A számai leginkább szerelmi kötődésűek és ugyan érzelgősek, szívhez szólóak, de mégis egy férfi vallomásait és érett gondolkodásait lehet kiolvasni belőlük. A legutolsó kislemezéhez, a Genesishez egy 41 perces kisfilmet is leforgatott, amivel arra utal, hogy nem áll meg a zene meghódításánál és többre, a filmiparra is vágyik. A legnagyobb slágere a Shawty is Da Shit, Falsetto és az I Luv Your Girl, amelyekkel ugyan közel került a toplista number 1 spotjához, de mégsem sikerült megkaparintania azt.

[vembed youtube=”77E4sRtJ-b4″ ]The-Dream egy olyan többször Grammy-díjas, korszakos producer, szövegíró, énekes, aki veleszületett tehetséggel rendelkezik a zene felé és mindig megy a fejében egy-egy kidolgozatlan ötlet, amiből talán a következő rádiósláger lesz. Kb. 600 zenéje van folyamatban, amit talán sosem fog kiadni vagy ha igen, akkor meglehet, hogy 10-15 év múlva, ha majd megtalálja rá a méltó énekest. Ennyi év után pedig bebizonyosodott, hogy ha valakinek a soraira és produceri munkálataira megéri várni, akkor az a The-Dream.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés