Kövess minket

Aztaa

Ye arra kéri a zsidókat, hogy bocsássanak meg Hitlernek

Megosztva

Kedves Naplóm: december 6 van, kedd, tipikus téli idő van kint, Kanye pedig még mindig nem szedi a gyógyszereit.

A rapper folytatja az interjúturnéját, amit a hónap elején elég erősen kezdett, hisz kijelentette, hogy bírja Hitlert, és szerinte a nácikat túl sok sérelem éri, nem kéne őket mindig bántani. Ez már magában nehezen emészthető volt, de aztán egy Dávid-csillagot is összekutyult egy horogkereszttel, amiért egy időre kitiltották Twitterről. Most Gavin McInnes, jobboldali kommentátor készített vele interjút, azzal a céllal, hogy megváltoztassa a véleményét a zsidókról, ami hát nem igazán sikerült.

A beszélgetés során Ye elmondta a szokásos toposzait a zsidókról, majd feldobta, hogy őt valójában nem is az antiszemitizmusa miatt átkozták ki, hanem azért, mert felszólalt a pornográfia ellen, amit szerinte szintén a zsidók irányítanak. A rapper, aki saját bevallása szerint is pornófüggőséggel küzdött, kifejtette, hogy mindenki pedofil, aki pornót néz, mivel az a lány, akit a képernyőn látsz, „valakinek a lánya„. Szóba jött a Holokauszt is, amit Ye szerint felnagyítanak a zsidók, meg egyébként is, szerinte az abortusz az igazi Holokauszt, amit ő azonnal betiltana, ha elnökké választanák.

A beszélgetés azzal zárult, hogy Ye megkérte a zsidókat, hogy bocsássanak meg Hitlernek.

A zsidó emberek nem mondhatják meg nekem, hogy kit szerethetek és kit nem. Nem erőszakolhatják rá másokra a saját szenvedésüket. Azt üzenem nekik, hogy bocsássanak meg Hitlernek, és engedjék el” – mondta.

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés