Kövess minket

Aztaa

Ye elindul 2024-ben az elnöki székért

Megosztva

Kanye West megerősítette, hogy elindul 2024-ben az amerikai elnökválasztáson. A zenészt / divattervezőt az utcán kérdezték kíváncsi riporterek, nekik kotyogta el, hogy ismét megpróbál Amerika vezetője lenni, és állítása szerint az alt-jobbos Milo Yiannopoulos lesz a kampányfőnöke. Utóbbi kijelentését Milo is hallotta, mire visszakérdezett Ye-nél, hogy akkor ez most egy hivatalos bejelentés, mire a rapper azt válaszolta, hogy úgy tűnik igen.

Kanye először 2020-ban indult el az amerikai elnökválasztáson, de mindössze 60 ezer szavazatot kapott az amúgy több mint 300 milliós országban. Ye és csapata 13.2 millió dollárt, avagy majdnem 4 milliárd forintot költött el a kampányra, és habár most egymás után szakítják meg vele a brandek kapcsolatot, úgy tűnik hajlandó ismét pénzt költeni az indulásra. Egyelőre nem árulta el, hogy függetlenként, vagy esetleg a Republikánus párt jelöltjeként kíván indulni.

Ye eközben máris elkezdte tervezni a YEEZY jövőjét, a videóban elmondja, hogy a korábbi GAP, Adidas, és Balenciaga kollabokból megmaradt ruhákat alakítja át, részben YE24 felirattal. Ezeket az új darabokot megfizethető, 20 dolláros áron fogja árulni.

(Allhiphop)

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés