Kövess minket

Hiphop

Young Buck most éppen azzal állt elő, hogy ő írta 50 Cent verzéit

Megosztva

Újabb lendületet vehet a 50 Cent és Young Buck között zajló évtizedes adok-kapok, miután az egykori G-Unit tag egy friss interjúban arról beszélt, hogy ő írta Fif’ legismertebb számainak szövegét.

„Én írtam Fifty verzéit. Szóról-szóra. Volt olyan, hogy ezek közül egyet-kettőt megváltoztatott, vagy átírt bizonyos sorokat, de például a „Too Rich” szövege az elejétől a végéig az én fejemből pattant ki.” – mondta Buck a Big Facts Pod élő adásában a minap, majd azt is hozzátette, hogy az efféle segítségekért egy dollárt sem kapott, pont úgy, ahogy a G-Unit által 2018-ban kiadott, Can’t Lose című saját trekkje után sem utaltak neki semmit, nemhogy jogdíjat.

A most negyven éves rapper állítása szerint egykor igenis felnézett 50 Cent-re, mintha csak a bátyja lett volna. Sőt, azt is beismerte, hogy jelen pillanatban azért van anyagilag a padlón, mert anno nem kezelte jól a pénzügyeit. Olyannyira nem, hogy volt idő – nem is olyan régen -, amikor a rajongóitól kért adományokat, mert, ahogy akkor fogalmazott, nagyjából 100 dollár lapult összesen a zsebében.

Mondjuk Buck-on sem könnyű kiigazodni. Hetekkel ezelőtt még azt bizonygatta, hogy az egész beef Fifty-vel csupán egy megrendezett műbalhé volt, amire azért volt szükség, mert az emberek imádják, ha nyilvánosan marják egymást. Fifty ezt a kijelentést azonban határozottan cáfolta, mondván, Buck szimplán hazudik, miközben folyamatosan hülyét csinál magából.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés