Kövess minket

Aztaa

Ekit adtak a neonácinak, azt mondja, most már szeret mindenkit

Megosztva

Egy (volt) amerikai fehér nacionalista azt állítja, eldobta a rasszista nézeteit, miután egy tudományos kutatás részeként kipróbálta az MDMA-t. Történetéről most a BBC írt cikket.

A Brendan keresztnevű férfi még 2020 februárjában egy tanulmány részeként vette be a pszichoaktív drogot, amelynek célja annak vizsgálata volt, hogy a szer képes-e növelni az „emberi érintés kellemességét”. Tehát nem az, hogy megtudják, hogy tud-e nácítalanítani, mivel a kutatók nem ismerték a férfi nézeteit. Miután részt vett a kísérletben, Brendan azt mondta a kutatóknak: „Ez a tapasztalat segített nekem egy személyes probléma rendezésében. Guglizzon rá a nevemre. ” Miután rákeresték a nevére, kiderült, hogy a férfi az Identity Evropa nevű fehér nacionalista csoport amerikai középnyugati frakciójának vezetője, és hogy részt vett a 2017-es charlottesville-i „Unite the Right” nevű erőszakos gyűlésen, ahol egy nő meghalt, miután egy tüntető az autójával az emberek közé hajtott. Brendant 2019 decemberében kirúgták a munkahelyéről, miután a Chicago Antifascist Action aktivistái felfedték Brendan személyazonosságát, és fény derült rasszista nézeteire.

Később feltettek neki pár utólagos kérdést, ha már kiderült ez az egész, ahol elárulta, hogy az MDMA szedése után megkérdőjelezte a döntéseit, és rájött, hogy az életéből hiányzik az emberi kapcsolat. A BBC-nek elmondta, hogy 30 perccel az MDMA tabletta bevétele után olyan belső kérdései voltak, hogy „miért csinálom ezt? Miért gondolkodom így? Miért gondoltam valaha is, hogy rendben van, hogy veszélyeztetem a kapcsolatokat szinte mindenkivel az életemben?„, és rájött, hogy „a szeretet a legfontosabb dolog„, és hogy „semmi sem számít szeretet nélkül„.

Brendan elmondta, hogy azért néha még vannak rasszista és antiszemita gondolatai, de ezeket legalább már felismeri és újragondolja, mivel úgy érzi, csak árt ezzel saját magának.

Az MDMA-t amúgy már évek óta használják egyes országokban orvosi célokra, főleg a poszttraumatikus stressz szindrómában szenvedőknél. Habár egyedi esetről beszélünk, így azt nem lehet kijelenteni, hogy majd az MDMA megoldja a rasszizmus problémáját a világban, de az együttérzést és az empátia újrafelfedezésére jó lehet.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés