Kövess minket

Hiphop

Mohaman utolsó üzenete: Nem támogattatok pedig kértem, hogy legalább a cd-met vegyétek meg!

Szombat éjjel hunyt el szívelégtelenségben Meggyes Roland, azaz Mohaman, a Happy Gang alapító tagja.

Megosztva

Forrás: Youtube


A ’90-es évek elején és derekán szárnyalt Mohamannal a Happy Gang formáció, amely ez idő alatt négy albumot adott ki és a legnépszerűbb zenekarnak is megválasztották őket.

A  „Sokáig voltam távol” vagy a „Kérek egy kulcsot a szívedhez” című számok mindenki számára ismertek, azonban a csapat 1999-es feloszlása után Mohaman szólókarrierbe kezdett, így a 2000-es évek elején több önálló lemeze is megjelent. Ezt követően egy hosszú időre eltűnt a nyilvánosság elől, később többször is beszélt arról, hogy drogproblémái voltak.

A visszatérés néhány éve kezdődött, amikor sajátos nyelven írt számait felkapta a hazai rap hallgatóság. Mohaman az X-Faktorban is szerencsét próbált, azonban a zsűri nem juttatta tovább a selejtezőből az előadót.

Halála előtt Mohaman, egy üzenetet is ki írt Facebook-on, melyet azóta töröltek. Egy olvasónk juttatta el hozzánk a képernyőfotót:

Forrás:

A napokban egy új trekk is készülőben volt, amit a Földalatti Mozgalom egyik tagja, Menfis készített volna Mohával. Menfis közösségi oldalán meg is osztotta Mohaman szövegét:

Menfis arról is beszélt nekünk, hogy Moha egy másik közös szám szövegét is átdobta neki, amely tényleg az utolsó volt:

[highlight]„a kárhozat letemet minden betűt a tengeren
a felek csak untatják a teret mint a tetem
a tettem utolér mindig lehet a végzetem
a reppet eladni kell mert tovább tart az elem
a szerep olyan játék lehet mint a keret
ha szeret az a lány ô megélheti velem
a jelem az égen világít sarkcsillag szelet
a terek összeérnek egyszer mint a kezek”[/highlight]

[vembed youtube=”vqJIRMnAKLQ” ]
[vembed youtube=”B4xS9xsjwEs” ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük