Kövess minket

Hiphop

Időtálló munkák: Outkast – Aquemini

Az Outkast világossá tette: „A délnek is van mondanivalója!”

Megosztva

Forrás:

1995-ben az Outkast hangos fütyülés és pfujolás közepette vette át a legjobb új rapcsapatnak járó Source díjat a gálán. A rendezvényt New Yorkban tartották, a hip-hopnak pedig ekkoriban két hangzás létezett: vagy kelet, vagy nyugat. Amikor a csapatból André 3000 felért a színpadra, így szólt: „A délnek is van mondanivalója!”. Hogy mennyi mondanivalója is volt, azt már az Outkast diszkográfiája is jól mutatja, hiszen 6 stúdió albumok jelent meg és mindegyik kiválóság a maga nemében. Nehéz is volt választani, hogy melyiket emeljem ki, végül az 1998-ban megjelent, Aquemini-t választottam.

[vembed youtube=”QXSWwsrSZ9o” ]Az album címe két csillagjegy összeolvadásából jött létre: Big Boi csillagjegye vízöntő, angolul aquarius, míg André ikrek, tehát gemini. Az unortodox címválasztás onnan ered, hogy ez a brigád harmadik albumának számított és a karrierjük ezen pontjára több kritika is érte őket, mivel Big Boi inkább a gengszter vonalat képviselte, André pedig a különc, művészlelket – a kritikusok szerint pedig ez a kettő nehezen fér meg egymás mellett. Megjelentek olyan vélemények, hogy Andre 3000-nek szólóba kéne tolnia, mivel jobb szövegeket ír és még az alapokat is kiváló tehetséggel alkotja meg, hogy az énekhangját már szóba se hozzuk. A duó ezzel az albumcímmel dobta fel a kételkedőknek a középső ujjukat, mondván, egységesebbek, mint valaha. Ez a szokásoktól eltérés az egész albumot körüllengte, hiszen olyan hangzást és szövegvilágot hoztak az Aquemini-ben, ami túlmutatott az addigi munkásságaikon. Az első lemezük, a Southernplayalisticadillacmuzik a déli pimp hangulatot, gengszterkedést és kurvákról szövegelést hozta el, míg a másodikon, az ATLiensen már futurisztikusabb, kísérletezőbb, de mégis fülbemászó trackekkel domináltak. Az Aquemini-val viszont csúcsra járatták e két világ ötvözetét és olyan egyedi atmoszférát sikerült létrehozniuk, ami példátlannak számított a hip-hopban. Ne felejtsük el, hogy ez a harmadik stúdió albumuk, a debütáló korongjuk óta 4 év telt el, a kreativitásuk azonban szemernyit sem tompult, mindig meg tudtak újulni és olyan zenét lerakni az asztalra, amivel meglepték a közönséget – ez pedig kizárólag a műfaj legjobbjaira jellemző.

[vembed youtube=”2XU2o8p-Ixo” ]Az album tele van időtálló számokkal, amiknek individuálisan van valami eleme, ami miatt napokig a fejedben ragad, az album összképét nézve pedig hozzátartozik a teljes képhez – gyönyörű balansz. Big Boi-nak ekkoriban született meg a második gyereke, André 3000-t pedig egyre jobban elkapta az énekelhetnék és a producerkedés, az alapok elkészítése tehát evidens, hogy az ő asztala volt. Cserébe Big Boi megírta a refréneket, amik énekelhetőek, fülbemászóak, ergo egyenes útjuk volt a rádiós lejátszások felé. Big Boi elmondása szerint hetekig a stúdióban tanyáztak, ott keltek-feküdtek, mert náluk nincs olyan, hogy leadási határidő – amikor úgy érzik, hogy 110%-os, akkor végeztek.

Forrás:

Az album sokoldalúságával könnyen lehengerli a hallgatót, hiszen egyszer még a bölcs gengszterkedést halljuk, máskor a szívszorító éneklést az André 3000-el is randizó, közös gyereküket kihordó Erykah Badutól, akinek édesanyjának címezte később a Ms. Jackson című slágerüket. A történetmesélés művészetét két részletben is a hallgatóság fülébe szövegelik: az első részben Big Boi a csajozási szokásait vetette papírra, míg Andre egy szívéhez közel álló lány drogos túladagolását énekli meg. A Da Art of Storytellin’ második részében a bolygónk pusztulását és az apokalipszist prognosztizálják – egy téma, amely a mai, globális felmelegedéssel sújtott világban is nagyon aktuális. A Synthesizer című trekkben szintén olyan topikokat feszegetnek, amelyekkel ma is meg kell birkóznia a társadalomnak. A számban terítékre kerül a plasztikai sebészet, kemikáliák, természetellenes szépség, csupa olyan dolog, amely mesterkélten próbálja meg jobbá varázsolni az életünket. A számok és a rájuk fektetett szöveg, flow nagyon erős kohéziót alkot, még a 7 perc hosszan elnyúló, női nyögéseket tartalmazó és késő esti beszélgetésre, kocsiban krúzolgatásra hajazó SpottieOttieDopaliscious is az utolsó másodpercig élvezhető – annak ellenére, hogy még csak nem is rappelnek, hanem néha rím nélkül beszélnek a chilles, trombitával megfűszerezett alapra. Ezt Andre 3000 spoken wordnek hívta, Big Boi pedig smokin’ wordnek.

[vembed youtube=”vXmqauitBkM” ]Az egész karrierjük evolúciójába tökéletesen illeszkedik az album, hiszen a korábbi projektek elemeit mind felhasználták, hogy létrehozzák ezt a klasszikust. A későbbi albumaik közül még a Stankonia-t emelném ki, ahol már egy picit újszerűbb, 2000-es évek eleji, crunk hangzásokkal is kísérleteztek, ám ott is sikerült megőrizni a gyökereiket, hiszen például a So Fresh, So Clean annyira letisztult, pimpes, groove-os 90-es évekbeli déli hangzást hoz el, hogy lazán felfért volna bármelyik korábbi lemezeikre. Ezután 2003-ban megjelent a két szóló albumból összegyúrt Speakerboxxx/The Love Below lemezük, ahol a két előadó megalkothatta a saját lemezét, valamint ekkor kerültünk a legközelebb ahhoz, hogy egy André 3000 szóló albumot kaphassunk. 2006-ban pedig kiadták az utolsó lemezüket, az Idlewoodot, amely az ugyanilyen névvel ellátott musicaljük soundtrackjeként szolgált. Az Outkast mindig is a hip-hop legjobban kísérletező bandája volt, akik olykor basszusgitárral övezett beatekre nyomják, hogy utána a halálról, emberi történetekről vagy épp a nőkről, kocsikról és gengszterekről értekezzenek. Big Boi és André 3000 albumainál semmi sem biztos, mindig meg tudják lepni a hallgatót, szakítanak a normákkal, ahogy azt az Aquemini refrénjében is mondják: „Még a nap is lemegy, a hősök is meghalnak, a horoszkópok is hazudnak, semmi sem biztos, semmi sem tart örökké.

[vembed youtube=”1Wl3rM3AlC0″ ]

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.