Kövess minket

Bulvár

Kanye West szerint az autóbalesete autizmust okozott nála

Megosztva

Kanye West üzenetben közölte Elon Muskkal, hogy nem bipoláris zavarban szenved, ahogy korábban állította, hanem, mint mondja, „autizmus jelei” mutatkoznak nála, amit a 2002-es autóbalesete okozott.

A milliárdos X (korábbi Twitter) tulajdonosnak írt bizarr szöveges üzenetben Kanye azt írta: „Mikor fogunk már beszélni. Nem tartozol nekem semmivel. Soha többé nem kell beszélned velem. De ha mégis beszélünk. A kapcsolatunk természete meg kell, hogy változzon. Nem vagyok bipoláris. Az autizmus jelei mutatkoznak rajtam az autóbalesetem miatt. Nem nézheted tétlenül, ahogy Kim távol tartja tőlem a gyerekeimet. Nem mondasz semmit nyilvánosan, közben a barátomnak hívod magad, hogy felhasználhasd a közönségemet a szenvedő platformodhoz.

A privát üzeneteket Ian Connor hozta nyilvánosságra, miután Ye engedélyt adott erre.

A szóban forgó autóbaleset, amelyre Ye utal, és amely az állítólagos „autizmusát” okozta 2002 októberében történt. Az akkor még csak producerként tevékenykedő Kanye hajnali 3 körül vezetett hazafelé egy stúdióból, amikor állítólag elaludt egy bérelt Lexus volánja mögött, és belerohant egy szembejövő autóba. Kanye-nak a balesetben teljesen összetört az állkapcsa, a másik sofőrnek pedig mindkét lába eltört. A gyógyulási folyamat alatt össze kellett drótozni az állkapcsát – ez inspirálta a „Through the Wire” című slágerét. Ennek a történetét mi is megírtuk, alább lehet elolvasni.

Kattints a kommentekért

Írd le a véleményed

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hirdetés
Hirdetés

Facebook

Hirdetés